Hidrológiai Közlöny 1971 (51. évfolyam)

8-9. szám - Dr. Dudich Endre

344 Hidrológiai Közlöny 1971. 8—9. sz. kiterjedésére —- világviszonylatban egyedülálló méretű és teljességű mű. Ha Dudich Endrét, mint egyetemi tanárt és nevelőt akarjuk felidézni, akkor elsősorban azt a hatalmas munkát kell méltatnunk, amellyel szinte a semmiből kiindulva egyetemi intézetet teremtett. Az állatvilág minden típusát felölelő hatalmas gyűjteményt állított fel, szemléltető ábrák, diapozitívek százait készíttette, s nem utolsó sorban igen jól megválasztott szakkönyvtárat hozott létre, saját legértékesebb könyveinek sokaságát is átadva a kiinduláshoz. Mindezt — ma már elképzelhetetlen módon — sok éven át egyetlen tanársegédi ós egy hivatalsegédi állás támogatásával. A mai tanszék gyűjteménye és a régi könyvtári naplók, könyvek is sok helyen magukon viselik még fáradhatatlan keze munkájának nyomait. Az oktatómunka ilymódon kialakított kereteit a hazai felsőoktatásban első Állatrendszertani Intézetben Dudich Endre professzor mintaszerű didaktikai alapokon és tudományos igényességgel felépített rendszertani, ökológiai, állatföldrajzi tartalommal töltötte ki. Elméleti előadásai az ismeretek teljességét nyújtották, az általa meghonosított gyakorlati rendszer pedig, az addigi rajzoltatás mellett, valódi állatanyagon szemléltetett és mélyítette el az állatfelismerést. A tananyagot mindvégig bővítette, csiszolta, alakította. 33 éves oktató tevékenysége alatt nem volt óra, amelyre ne készült volna. Áki előadását valaha is hallotta nem felejtheti mintaszerűen világos, szabatos, lendületes stílusát. Egyetemi intézetének feladata az állatrendszertan, valamint az állatföldrajz és ökológia tárgyainak oktatása volt ugyan, a hidrobiológiái vonatkozások mégis mindig kellő hangsúlyt kaptak. Minden lehetőséget megragadott, hogy korábban magántanári előadásokkal, később megbízott előadókkal lehetőséget teremtsen hidrobiológiái tárgyak hallgatására. Mint nevelő következetes és igényes volt. Mindenkit felkarolt, akiben elhivatottságot, igaz szakmai érdeklődést sejtett. Már a kezdőknek is nagy szabadságot biztosított, önállóságot kívánt tőlük, ugyanakkor azonban minden szükséges segítséget, támogatást megadott. Szívesen és fáradhatatlanul ment terepre, akárcsak egy-két érdeklődő hallgatóval is, hogy leendő munkájukhoz a helyszínen adja meg tanácsait, útbaigazításait, élvezetesen demonstrálva az előadásokon elhangzottakat. Dudich professzor úr ajtaja senki előtt, és legfőképpen hallgatói előtt, nem volt sohasem zárva. Doktori értekezések, diploma-munkák, kandidátusi értekezések sora készült irányítása alatt. Beosztottjainak és a tőle témát, kutatási területet kérőknek a legkülönbözőbb témakörök művelését ajánlotta; a különféle rendszertani csoportok taxonomiai művelése mellett összehasonlító morfológiai, ökológiai, cönológiai, hidrobiológiái, barlangbiológiai témát egyaránt szorgalmazott. Tette ezt, mert széles tudása, hatalmas irodalmi tájékozottsága erre lehetőséget nyújtott, és mert azt akarta, hogy tanítványai ne csak egyetlen szűk területet műveljenek, hanem lehetőleg minél szélesebb fronton, minél több irányban szolgálják elsősorban a magyar zoológiát. Ennek a szemléletnek és több évtizedes nevelői munkájának eredménye, hogy a mai élvonalbeli zoológusok, hidrobiológusok nagy többsége az ő tanítványának vallhatja magát. A tudós és egyetemi oktató személye, tevékenysége nála sem választható el Dudich Endrétől, az embertől. Lényét alapvetően az igazi tudós nagy szerénysége jellemezte, amelyhez természetes nyíltszivűség és bölcs humor járult. Fegyelmezettsége kötelességtudással párosult. Minden kimondott, vagy leírt szóért, magatartásának minden vonatkozásáért szinte határtalan felelősséget érzett. Mások iránti kapcsolatának kiindulópontja mindenkor a bizalom és a jóindulat volt. Gyötrődött, ha békétlenséget, igazságtalanságot tapasztalt és ha ezzel segíthetett, akkor a lehetőségek határain belül ő volt az első, aki engedett. A munkát, kutatást, oktatást illető kritikája mindenkor javító szándékú, de ha szükségesnek látszott, kemény volt. Voltak, akik túlzottan engedékenynek tartották, pedig ilyenkor talán csak saját tekintélyének súlyát becsülte alá. Döntő tudományos, tudománypolitikai, vagy akár személyi kérdésekben mindenkor határozottan kitartott álláspontja mellett. Nem volt vezető típus, a szó hivatalvezetői értemében, annál inkább tudott irányítani bizalommal, jóindulattal, — melyet előlegként mindenki megkaphatott tőle — és nevelői erényeinek, nemes emberi tulajdonságainak példájával, amely személye iránt mindenütt becsülést, tiszteletet, szeretetet ébresztett. Ő igazán tudta, hogy a példaadás a legfőbb nevelőeszköz. Hivatásának teljesítését — ha ő maga nem is mondotta így talán soha — szolgálatnak tekintette, a vállalt feladatok, a magyar tudományosság, a felsőoktatás és a személyéhez bármiképpen kapcsolódó emberek szolgálatának. Mindezek érdekében saját, egyéni tudományos céljait hosszú időn keresztül alárendelte, háttérbe szorította. Dudich professzor a Magyar Hidrológiai Társasággal a Limnológiai Szakosztály megalakulása óta (1949), de különösen a szervezett Duna-kutatás kezdetétől, 1957től állott szorosabb kapcsolatban. Nem viselt ugyan a Társaságban tisztséget, de mint a Társaság tagja, gyakori látogatója volt a Limnológiai Szakosztály üléseinek, tanítványait, beosztottjait biztatva előadás tartására, s az előadóülések látogatására. Hangoztatta, hogy a hidrobiológusnak tájékozottnak kell lennie a vízzel foglalkozó többi tudomány területén is. Igen nagyra becsülte ezért a Hidrológiai Társaság komplex jellegét, a Társaságban rejlő nagy szellemi tőkét. S amikor utolsó nagy tankönyvén dolgozva többet tartózkodott otthon, előfizetett még a Hidrológiai Közlönyre, hogy idejében kézhez kapja a mindig érdeklődéssel átnézett kiadványt. Munkásságának számos elismerésben volt része. Még egyetemi tanárrá történt kinevezése előtt, 1932-ben az MTA levelező tagjává választják. 1942-ben akadémiai rendes tag lesz. Á felszabadulás után újjászervezett Magyar Tudományos Akadémia 1951-ben levelező, 1964ben rendes tagjává választja. 1955-ben ós 1966-ban a Munkaérdemrend arany fokozatával tüntették ki, 1957ben pedig megkapja a Kossuth-díjat. Pályadíjak, társadalmi kitüntetések sorát nyeri el. Több külföldi ós hazai tudományos társaság tiszteleti tagjává választja. A Magyar Karszt- és Barlangkutató Társulat díszelnöke. A Magyar Hidrológiai Társaság 1965-ben tünteti ki tiszteleti tagsággal. Dr. Dudich Endrét 1971. február 12-én a Farkasréti Temetőben, elkísérte utolsó útjára, mély megrendüléssel családja, pályatársainak, barátainak, tanítványainak, hazai és külföldi tisztelőinek sokasága. Ránk maradt azonban a nagy tudós és tanítómester életművének minden időt álló értéke, amely szakterületének, hazájának itthon és külföldön annyi dicsőséget hozott, és követésre buzdít az igaz ügyet és mások javát mindig szolgálni kész, felejthetetlen egyéniségének ragyogó példája. Dr. Bérezik Árpád