Hidrológiai Közlöny 1971 (51. évfolyam)

7. szám - Dr. Toókos Ildikó: Élelmiszeripari szennyvizek jellemzése és a tisztítás technológiájuk főbb lépései

342 Hidrológiai Közlöny 1971. 8—9. sz. SZENNYVÍZTISZTÍTÁS Élelmiszeripari szennyvizek jellemzése és a tisztítástechnológiájuk főbb Jépései Dr. TOÓKQS ILDIKÓ* Az utóbbi két évtizedben világszerte hatalmas ipari fejlődésnek lehettünk tanúi. Magyarország földrajzi helyzete és meteorológiai körülményei nagymértékben segítik az élelmiszeripar gyors, len­dületes előretörését. Az élelmiszeripar az ipari export-cikkek jelentős hányadát biztosítja. A keletkező szennyvizek tisztítása és legtöbb­ször az elhelyezésének kérdése az élelmiszeripar egyik ágában sem tekinthető megoldottnak. Né­hány iparágban (tej, konzerv, húsipar) található ugyan elvétve egy-két tisztítóberendezés, ezek mű­ködése azonban a legtöbb esetben nem kielégítő. Ennek oka elsősorban a berendezések elavult volta, a kivitelezés alacsony színvonala, a bi­zonytalan üzemeltetés, a szakképzettség nélküli kiszolgáló személyzet és nem utolsó sorban a ha­zai kísérletezés hiánya, az irodalmi adatokra tá­maszkodó tervezés. Nehezíti a helyzetet az, hogy még az egyes országokban bizonyos fokig meg­oldottnak tekinthető kérdéseket sem lehet mara­déktalanul, kísérletekkel alátámasztott kritikai fe­lülvizsgálat nélkül átvenni. Mindezek a körülmé­nyek szükségessé tették, hogy az egyes iparágak számára korszerű és a helyi sajátosságokat figye­lembevevő szennyvíztisztítási technológiákat dol­gozzunk ki és a kísérleti adatok tervezési segéd­let formában történő feldolgozásával segítsük a tervező szakemberek munkáját. A szennyvíz-mennyiség és minőség bemutatása az élelmiszeripar főbb vízszennyező iparágainál Az élelmiszeripar frissvíz igénye az ország friss­víz felhasználásának 9%-a, mintegy 160 millió m 3/év. Az egyes iparágak közül legvízigénvesebb a cukoripar, amelynél a répafeldolgozás időszaká­ban a vízfelhasználás eléri az élelmiszeripar víz­szükségletének 60%-át. Ezután következnek víz­felhasználás szempontjából sorrendben: sör-, kon­zerv-, szesz-, tej-, hús-, hűtő-, növényolaj- és ba­romfiipar, mint főbb iparágak. Az üzemekben keletkező szennyvizek mennyi­ségét és minőségét elsősorban az üzem nagysága, a kapacitás kihasználtsága, a gyártott termék­fajta és a gyártástechnológia korszerűsége be­folyásolja. Számos üzemből begyűjtött adat és saját mérések feldolgozása alapján összefüggéseket próbáltunk keresni az itt említett főbb befolyásoló tényezők és a szennyvizek mennyisége és minő­sége között. Azt a következtetést tudtuk levonni, hogy általában a szennyvízmennyiséget az üzem * Vízgazdálkodási Tudományos Kutató Intézőt, Bu­dapest. kapacitásának kihasználtsága jobban befolyásolja, mint az üzem nagysága, vagyis: a szennyvíz mennyisége nem növekszik arányosan a terme­léssel. Ennek alátámasztására az 1. ábra bemu­tatja néhány hazai tejipari üzemben kapott adat, és irodalmi adatok alapján a szennyvíztermelés és tejfeldolgozás közötti összefüggést. Természetesen ilyen jellegű kapcsolat keresése csak a közel azonos gyártásprofilú üzemek esetében lehetséges. Különösen nehéz a vízfelhasználás vizsgálata olvan üzemeknél, melyek többféle termék egy­idejű feldolgozásával foglalkoznak. Ilyen üzemek­ben ha egyetlen árut termelnek, és az üzem nem dolgozik teljes kapacitással, a fajlagos vízfelhasz­nálási értékek magasabbak lesznek a reálisan várhatóknál. A szennyvíz minőségét átfogó jelleggel első­sorban az iparági gyártásprofil, majd ezen belül a gyártott termékfajta befolyásolja. Az élelmiszeripar különböző iparágaiban nem­csak a szennyvíz minősége, hanem természetesen a szennyvíz jellege is rendkívül különböző. Az élel­miszeripar 6 fő vízszennyező iparágának szenny­vízminőségét az 1. táblázat adatai jellemzik. A vizsgálati adatok országosan tapasztalt szélső értékek, azaz az egyes üzemekben több napon ke­resztül történt átlagminta gyűjtés eredményeként nyert adatok szélső értékei. Az egyes iparágak szennyvízére vonatkozó át­lagos értékek természetesen nem a szélső értékek számtani közepe. Az adatok feldolgozása során kiderült, hogy a középérték gyakorlatilag minde­nütt közelebb van az alsó, mint a felső határérték­hez. Páldául a középérték a tejiparban 2,7 g KOI és 1,7 g BOI 5; a húsiparban a KOI 3,0 g és a BŐI. 1,6; a baromfiiparban a KOI 0,7 g és BOI s 0,3 g. Ez természetes következménye a tech­nológiai folyamatok periodicitásának, pl. csak minden héten egyszer engednek le egy tartályt, vagy érlelőkádat, vagy havonta csak 2—3 nap kerül a savó az üzemi csatornahálózatba, értéke­sítés hiányában. Hogy ezt jobban megvilágítsam, megemlítem, hogy pl. a tejiparban a naponta 2— 3 szor leengedésre kerülő kannamosóvíz — ami a szennyvíz jellegét általánosan megszabja — BOI. 20 értéke 0,8—3 g között van, de a csak időszakosan jelentkező soványtúró gyártásnál előálló savó pl. 80 és a gomolyagyártás savója pedig 130 g BOI 2 0 értéket jelent. Helytelen lenne tehát a szennyvizek minőségét egyetlen adattal, az or­szágosan tapasztalt értékek számtani közepével jellemezni. Még egy üzem esetében sem kapnánk ilymódon az üzem életére jellemző képet. A bemutatott adatok közül a helyi körülmé­nyektől való számtalan függés miatt, a külföldi

Next

/
Thumbnails
Contents