Hidrológiai Közlöny 1971 (51. évfolyam)
7. szám - Dr. Dávid László: Az öntözőrendszerek vízigényének jellemzése és vízgazdálkodási vonatkozásai
308 Hidrológiai Közlöny 1971. 7. SZ. Dr. Dávid L.: Áz öntözőrendszerek vízigényének jellemzése tozó igény, az I +1 0 és az előbbi K_ l 0 jelű készlet átlagát. Az így kapott kiépítési vízhozam feltételezhetően vízkészletgazdálkodási szempontból megfelelő biztonságot nyújt az igények kielégítéséhez. A számítás alapjául választott tartósság — példánkban +10% — megválasztása nyilvánvalóan a görbék egymáshoz viszonyított helyzetétől függ és esetenként eltérő lehet. Azt, hogy a kiépítési vízhozam bizonyos értékig nagyobb mint a két tartóssági görbe metszéspontjaként adódó vízhozamérték, az a körülmény teszi lehetővé, hogy a tartóssági görbékből — mint már említettük — egyértelműen nem derül ki, hogy a metszéspont környezetében az igények és a készletek egyidejűleg jelentkeznek-e. E bizonytalanságot optimista közelítéssel áthidalva feltételezzük, hogy Q\I igény fellépésekor még lesz QM vízkészlet. Ennél nagyobb igények jelentkezésekor azonban a negatív korrelációs kapcsolat már erősebb és így nagyobb valószínűséggel feltételezhető a kis készletek előfordulása. A vízépítési létesítmények tervezése során egy másik olyan problémát, ahol a vízigények ismerete nélkülözhetetlen, a szabályozó, mérő berendezések méretezése jelent. Ismeretes ugyanis, hogy a szabályozó berendezések általában egy bizonyos vízhozamtartománvban szabályoznak a legpontosabban, ez alatt illetve e fölött kevésbé pontosan. A vízigény tartóssági görbe alapján lehetőségünk nyílik arra, hogy az ún. vízmennyiségmutató segítségével meghatározzuk azt a tartományt, ahol a létesítmény élettartama folyamán a legnagyobb mennyiségben folyik át a víz. Az egyes vízhozam-intervallumokhoz tartozó vízmennyiségmutató az intervallum középvízhozama és az intervallumba tartozó vízigények gyakorisági száma szorzataként számítható. Mint a 18. ábrán látható, a kiskörei 60 éves dekádonkénti vízigényadatsor tartóssági görbéje alapján állapítottuk meg a vízmennyiség-mutató változását. Ezt mutatja az ábra baloldalán levő lépcsős vonal és az egyes intervallumokhoz tartozó vízmennyiség-mutatók integrál görbéje. Ez utóbbi legmeredekebb szakasza jelöli azt a tartományt, ahol a legnagyobb vízmennyiség átfolyásával kell számolni. Például egy öntöző szivattyútelep tervezésnél helytelen lenne a vízmérőberendezést úgy kialakítani, hogy a szivattyútelep a teljes kiépítési kapacitásának megfelelő vízszállítás esetén mórjen a legpontosabban ós az ennél kisebb vízhozamtartományokban pedig lényegesen pontatlanabbul, mivel — mint láttuk — a kiépítési vízszállítás tartóssága, különösen ha figyelembe vesszük a lóteviZMENNYtSÉE HUTATÖ sítmény több 10 éves működési idejét, rendkívül alacsony. így vízmérós vonatkozásában, összességében lényegesen nagyobb hibát követnénk el, mint ha a mérőberendezést úgy alakítjuk ki, hogy a legnagyobb vízmeny nyiségmutató környezetében mérjen a legpontosabban és a csúcs vízszállítás környezetében pedig pontatlanabbul. A szabályozó, mérőberendezések létesítésénél tehát akkor járunk el helyesen, ha e berendezéseket úgy tervezzük meg, hogy azok a legnagyobb vízmennyiség-mutató tartományában dolgozzanak a legpontosabban. Ez a nagy öntözőrendszereknél, az ábra tanúsága szerint, a 10—25% tartósságú vízigény tartományban van és a csúcsigény 40—60%-nak felel meg. Ehhez az intervallumhoz a teljes vízmennyiség 33%-a tartozik. A vízigények vázolt jellemezése továbbá lehetővé teszi azt is, hogy a tervezés során több, különböző mértékadó állapotot válasszunk ki és ezek együttes optimumára méretezzük a létesítményt. 4.5 Hidroökonómiai meggondolások Az öntözőrendszerek vízigényének jellemzőit az öntözőrendszerek gazdaságos kiépítésének meghatározásánál is figyelembe kell vennünk. Itt a probléma általában úgy jelentkezik, adva van egy terület, amelyet vízzel úgy kell ellátnunk, hogy a mezőgazdasági termelésben — egyéb befolyásoló tényezőket állandónak tételezve fel — a maximális gazdasági eredményt kapjuk, illetve a vízhiány miatt keletkező termeléskiesés kárát minimalizáljuk a létesítmény teljes élettartamát figyelembe véve. A kérdés leegyszerűsítve tehát az, hogy az öntözendő terület vízigényjellegének és a rendelkezésre álló vízkészletnek ismei'etében, az előzőekben vázolt célkitűzés elérése érdekében az öntözőrendszert milyen kapacitásra építsük ki. Kézenfekvőnek látszana, hogy a műszaki berendezéseket az adott vízigényjelleg-görbe maximumára építsük ki. Ez azonban — mint az előbbiekben láttuk — egyfelől a vízkészlet szempontjából nem célszerű, másrészt azért sem, mert az ez esetben kialakuló kapacitáskihasználatlanság miatt a létesítmény gazdasági hatékonysága nem megfelelő. Ha viszont a műszaki kapacitást csökkentjük, nő a létesítmény kapacitáskihasználtsága, viszont a csúcsigények kevésbé elégíthetők ki, ami - ha még vízkészlet is van — gazdasági kárt okoz. A feladat megoldására végsősoron az igények ismertetett jellegét is figyelembe vevő gazdasági optimumszámítási program kidolgozása látszik célVizmennyiseg mutató összesen IfmS/s-db] [m 3/sxdb] 5000 t vlzhozaminlervallumhoz fartozá vízmennyiség mutató=az intervallum közép mhozama*az intervallum gyakorisági szómóvat [db] >0 W 50 60 70 S0 90 100[%] 18. ábra. A legnagyobb vízszállítási tartomány meghatározása a vízmennyiség mutató segítségével Abb. 18. Bestimmung der grössten Förderbereiches mit Hilfe der Wassermengen-Indexzahl
