Hidrológiai Közlöny 1971 (51. évfolyam)
7. szám - Dr. Dávid László: Az öntözőrendszerek vízigényének jellemzése és vízgazdálkodási vonatkozásai
Dr. Dávid L.: Az öntözőrendszerek vízigényének jellemzése Hidrológiai Közlöny 1971. 7. sz. 307 A mérleg két elemét jellemző tartóssági görbék ábrázolásánál figyelembe vettük a vízkészletek és az öntözőrendszerek vízigénye közti negatív korrelációt [151, vagyis azt, hogy amikor nagy a vízkészlet, azaz csapadékosabb az időjárás, akkor az öntözési vízigények rendszerint alacsonyak. Amikor viszont a vízkészletek kicsinyek, az időjárás száraz, akkor pedig az öntözési vízigények nőnek meg. A szélsőségek esetén ez a negatív korreláció nagy valószínűséggel feltételezhető, a két tartóssági görbe metszéspontjának környezetében, azonban kevésbé pontos az egybeesés bizonytalansága miatt. Az ábra természetesen csak erős közelítésnek tekinthető, a vízkészletek és a vízigények együttjárását további vizsgálatokkal kell meghatározni. A sztochasztikus vízmérleg aktív és passzív eredménnyel egyaránt rendelkezhet. Az ábráról meghatározható a vízhiány és a vízfelesleg nagyságán felül, az egyes értékek tartóssága is. A T kri t távolság jelöli a sztochasztikus vízmérleg passzív időszakának tartóssági értékét, vagyis azt, hogy a vizsgált teljes időszak T k ri t százalékában a vízigény meghaladja a vízkészleteket. A sztochasztikus vízmérlegek alkalmazása elsősorban ott jöhet számításba, ahol a jelenlegi gyakorlat szerinti konkrét és reprezentatív vízmérleggel már kimutatható a vízkészletek mintegy 80— 90%-os vagy azt meghaladó kihasználtsága. Itt már indokolt az operatív vízkészletgazdálkodás bevezetése és ennek kell elsősorban, hogy eszköze legyen a javasolt sztochasztikus vízmérleg. 4.3 Vízjogi kérdések A vízjogi engedélyezés jelenlegi gyakorlatában általában a vízhasználók lekötött vízkészletét egy értékkel jellemzik és vízhasználati engedélyt addig adnak ki, amíg ezen értékek összege el nem éri a rendelkezésre álló hasznosítható vízkészletet. Mivel ez a rendszer általában nem veszi figyelembe a vízhasználók igényének jellegét, az igények egyidejűségét, a vízkészletek jogi szétosztásában bizonyos statikus szemlélet érvényesül. Az igények és a vízkészletek együttes, sztochasztikus szemlélete azonban a vízjogi engedélyezés, illetve a vízkészletek szétosztása terén is figyelembe vehető tartalékokat rejt magában, amely elősegítheti a vízkészletek jobb hasznosítását és kihasználását. Ha ugyanis a vízhasználók vízigényét nem egy értékkel, hanem különböző tartósságú vagy valószínűségű értékekkel jellemezzük, továbbá figyelembe vesszük a vízigények egyidejűségét, összeesését és így végezzük el az összehasonlítást a rendelkezésre álló vízkészletekkel, akkor általában lehetőségünk nyílik arra, hogy több vízhasználó működését engedélyezzük, mint amennyi a hagyományos rendszerrel elérhető. Nyilvánvaló ugyanis, hogy az igények egyidejűsége miatt kevés vízhasználónak egyenetlenebb, míg több vízhasználónak kiegyenlítettebi) az igénye. Krre hívják fel a figyelmet, illetve erről adnak számszerű tájékoztatást a 8., 9. és 13. ábrák. A vízmérleg sztochasztikus szemléletéből következően arra is lehetőség nyílik, hogy a különböző tartósságú, illetve valószínűségi vízkészletek alapján különböző tartósságú, illetve valószínűségű vízmennyiség használatára jogosító vízhasználati engedélyeket adjunk ki.. Vlzkészlet tartóssága [%] 100 90 90 70 60 50 W 30 20 10 0 Vízigény tartóssága [%j Ü M = mértékadó kiépítési vízszállító kapacitás [m 3/s] 17. ábra. Az öntözőrendszer mértékadó kiépítési vízszállító kapacitáséinak meghatározása vízkészlet gazdálkodási szempontból Abb. 17. Bestimmung der massgebenden Ausbau-Wasserförderkapazitat des Bewásserungssystems aus der Sicht der Wasservorratswirtscliaft 4.4 Vízépítési (tervezési) szempontok Az öntözőrendszerek tervezésének egyik fontos kérdése a kiépítés mértékének, az ún. kiépítési vízhozam nagyságának meghatározása. Ez vízkészletgazdálkodási szempontból alapjában véve három különböző tényező (a vízkészlet, a vízigény és a kiépítési kapacitás) megfelelő összehasonlítása útján határozható meg. A kérdés azért bonyolult, mert mind a három tényező változik az időben, bár a kiépítési kapacitás kisebb mértékben. Például egy úszó szivattyús vízkivétel kapacitása függ attól, hogy a tenyószidőszak folyamán hogyan változik a folyó vízállása és ennek megfelelően az emelési magasság. A problémát az jelenti, hogyha túl nagy igényre építjük ki az öntözőrendszert, előfordulhat, hogy amikor ez az igény jelentkezik, akkor hidrológiai okokból e nagy igény kielégítésére nincs elegendő víz, hiába áll rendelkezésre a műszaki kapacitás. Fordított esetben viszont, ha túl kis igényre építjük ki, az évek során jelentős mennyiségű hasznosítható vízkészlet elveszik, illetve további igénylőket fosztunk meg a vízhasználat lehetőségétől, így a helyes műszaki méretezés szempontjából e három tényezőt együttesen kell figyelembe vennünk. A 17. ábrán ezt a vízkészletgazdálkodási szempontból való méretezést mutatjuk be, hangsúlyozva ennek becslés jellegét. A végleges meghatározáshoz a 4.5 fejezetben felvetett gazdaságossági vizsgálatot is el kell végezni. Nyilvánvaló, hogy csúcsigényre — figyelembe véve annak rendkívül rövid tartósságát és azt, hogy akkor általában nincs biztosítva a megfelelő vízmennyiség, azaz hidrológiai vízhiánnyal számolhatunk — nem szabad méretezni. Az ábrán, ahol feltüntettük a vízigény és a vízkészlet tartóssággörbéjét, a feladat végsősoron úgy jelentkezik, hogy hol helyezzük el az egyszerűség kedvéért itt állandó értékűnek felvett kiépítési vízszállító kapacitást jellemző vonalat. Az ábrán látható javaslat szerint a Qu mértékadó kiépítési vízszállító kapacitást úgy határozhatjuk meg, hogy a két tartóssági görbe metszéspontjából adódó tartóssági értékből kiindulva, azt 0-val jelölve megkeressük a —-10% tartóssághoz tartozó készletértéket (A*_, 0). Ehhez adjuk hozzá a + 10% tartóssághoz tar-
