Hidrológiai Közlöny 1971 (51. évfolyam)

5. szám - Garami Tibor–Matusek Géza: A budapesti hévíznyerő helyek védelme

Garami T.—Matusek G.: A budapesti hévíznyerő helyek Hidrológiai Közlöny 1971. 5. sz. 205 amelv annak végrehajtását lehetetlenné tenné. Ezért feltétlenül helyes az a megállapítás, hogy ,,Az előírandó védőterület földrajzi határa célszerűen csak eszmei vonal, hisz a hidraulikai összefüggések a külszíni beépítettségektől teljesen függetlenek" [11]. Egy másik vélemény volt a javaslattal szemben, — amely pontosan az ellentéte az előzőnek — hogy a VÉDÖÖVEZET általában a főváros területén belül fekszik, holott az újabb, helyi jellegű kutatások azt igazolnák, hogy a budapesti hévizek vízgyűjtő területe (idoma) a főváros közigazgatási határán kívül, a környező megyék területének is jelentős részére kiterjed. Ezért a védőövezetnek jelenlegi kialakítása nem adhat végleges megoldást és a kiadásra kerülő HATÁROZAT ellentétbe kerülne a legújabb elgondolásokkal. Ezen vélemény tisztázására tartott egyeztető tárgyalások során megállapították, hogy egy regionális VÉDŐÖVEZET kialakításának jelenleg még nincsenek meg a műszaki és államigazgatási alapfeltételei. A rendelkezésre álló feltárások még nem szolgáltatnak kellő adatot arra, hogy a nagykiterjedésű VÉDŐÖVEZET kialakítható legyen és az arra előírt technikai normák jogi normákká válhassanak [13]. Ez a vélemény indokolja azt a védőövezeti határvonal módosítást, amely szerint az egybeesik a főváros közigazgatási határával, kibővítve — az előbbiek szerinti — Üröm, Budakalász és Szigetszentmiklós községek egy részére kiterjedő területekkel (2. ábra). Ami ennek a véleménynek azt a részét illeti, hogy a javasolt VÉDŐÖVEZET nem lehet végleges jellegű, ez természetes, de fővárosi viszonylatban viszont alapja egy végleges rendezésnek. A régebben kiadott vízjogi engedélyek érvényességét sokszor évtizedekben állapították meg végleges jellegű határozattal (engedélyokirattal), mely csak annak megállapítására szorítkozott, hogy azok a létesítmények épültek-e meg, amelyeket az okirat tartalmazott. Ezzel a megmerevedett szemlélettel gyökeresen szakított a vízügyi törvény, amikor a 30 § [1] bekezdésében kimondja, hogy ,,a vízjogi engedély népgazdasági érdekből, vagy az engedélyes kérésére módosítható, szüneteltethető és vissza is vonható" A műszaki tudományok egyre fokozódó ütemű fejlődése, korszerű vizsgálati módszerek és műszerek alkalmazásával olyan újabb eredményeket mutatnak fel, amelyek előzően vallott tudományos felfogásunkat módosíthatják. Természetes követelmény, hogy a tudomány mindenkori állása alapján kialakított technikai normákkal kell a kiadott vízügyi határozatokat kiegészíteni, korszerűsíteni és azok műszaki és jogi tartalmát állandóan figyelemmel kell kísérni. (Egyébként pontosan azt célozza a vízügyi törvénynek az a rendelkezése, hogy a múltban kiadott engedélyeket felül kell vizsgálni). Az ismertetett előzmények után az Országos Vízügyi Hivatal hozzájárult a vízügyi engedélyezési eljárás lefolytatásához. A VÉDŐ ÖVEZET kialakítását elrendelő HATÁROZAT A Vízügyi Igazgatóság által 1970. év június havában kiadott H. 30776/5/1970. sz. a budapesti hévizek (ásvány-, gyógyvizek) közös hidrogeológiai védőövezetének kialakításáról szóló HATÁROZATA (Vízikönyvi száma: Bp/B/13) három részre tagolódik. Az 1. RÉSZ egyrészt a VÉDŐÖVEZET geodéziailag lehatárolt határvonalát ismerteti, másrészt tartalmazza mindazokat a kikötéseket, amelyekkel a főváros területén üzemelő hévíznyerő helyek (források és kutak) mennyiségi és minőségi védelme — a jelenlegi adottságok mellett — biztosítottnak tekinthető. A DUNA BAL PARTON, ahol a hévizek nagyobb mélységben helyezkednek el, általában a mennyiségi védelem kerül előtérbe, ellentétben a DUNA JOBBPARTTAL, ahol elsősorban vízminőségi kérdések merülnek fel, de a mennyiségi védelem szükségessége is fennáll, különös tekintettel a Dorog, Tokod térségben sorra került karsztvízsüllyesztésekre való tekintettel. A határozat idevonatkozó lényeges kikötései és előírásai a következők: A védőövezet határain belül a) a triász, eocénkorú mészkő és dolomit (karszt) rétegek megbontása, b) fedett karszt, vagyis karsztos kőzetekre rakódott agyag, homok és egyéb üledékek, kőzetek esetén a Duna bal partján 100 méter a Duna jobb partján 10 méter mélységet meghaladó talajbontás csak a vízügyi, egészségügyi és bányahatósági szakvélemény alapján kiadott vízjogi engedélyben foglaltak szerint történhet. Bármiiven talaj megbontás során feltárt forrásvíz esetében 20 °0, fúrott kút esetében 25 °C hőmérsékletet meghaladó hévíz előfordulást a feltárást, illetve a munkálatot végeztető szerv 24 órán belül köteles a vízügyi hatóságnak és az Országos Gyógyfürdőügyi Igazgatóságnak (OGYFI) bejelenteni. A főváros területén megszüntetésre ítélt bányaműveléseket a kiszabott határidőn túlmenően fenntartani, új bányanyitást és művelést végezni csak a Bányahatóság szakvéleménye alapján kiadott vízügyi engedéllyel lehet. — Amennyiben egyes bányák megszüntetésére kerül sor, a fejtés által letermelt anyag helyén keletkező bányaüregeknél a tömedékelési munkálatokat és a területek feltöltését úgy kell végezni, hogy a bányatalpon megfelelő vizet át nem eresztő agyagréteg maradjon olyan vastagságban, hogy a feltöltési anyaggal (ipari- és háztartási hulladék) szennyezett szivárgó víz behatolását, beszivárgását az altalajba a vízzáró agyagrétegek megakadályozzák. A védőövezeten belül az eocén vagy triász rétegekre telepítendő újabb fúrás, illetve kút csak abban az esetben engedélyezhető, ha a fővárosi fürdők fejlesztése érdekében történik, illetve elavult, meghibásodott vízbeszerzés felújítását célozza, a már meglevő vízhasználatok károsodása nélkül.