Hidrológiai Közlöny 1971 (51. évfolyam)

4. szám - Dr. Erdélyi Mihály: Magyarország vízföldtani tájai

148 Hidrológiai Közlöny 1971. 4. sz. Dr. Erdélyi M.: Magyarország vízföldtani tájai lyén — a nagyobb folyók kapuja és alluviuma [10, 12]. Az Alföld legnagyobb részén a fő vízadó az alsó-pleisztocén durvaszemcsés, vastag üledéke. Kivétel a Jászság és a Körösi süllyedék [32, 33]. Az Alföld északi szegélyén (Budapesttől a Taktaközig) a fő vízadó a felső-pannóniai alemelet homokos rétegsora. Kivétel a Zagyva és a Sajó alföldi kapuja [10]. A Jászsági és a Körösi süllyedék centrumában a fő vízadó ugyancsak a felső-pannóniai alemelet 650 m-es, a Körösök süllyedékében 700 m-es mélység alatti homokja. Különleges a felsőpannon helyzete a Hajdúháton. Itt a 25 — 70 m-es kedvezőtlen pleisztocén miatt ugyancsak a felsőpannóniai alemelet az egyetlen víztartó. A felsőpannóniai összlet a második víztartó a Dunavölgvben és a Bodrogközben [8, 17]. A délalföldi süllyedékben a felső-pliocén az alsópleisztocénnel egyetlen, max. 1000 m mélységig terjedő édesvíztartó formációt alkot [13, 23]. Másutt a felső-pliocén mindenütt erősen agyagos. A vízföldtani tájhatárok és a hegységszerkezet kapcsolata Az Alföldön a tájhatárok megszerkesztésének alapja a hegységszerkezeti vonalak és sávok nyomozása [6, 2Í, 22, 23, 27]. A hegységszerkezeti mozgások határozták meg azokat az egyéb jellemzőket is (formáció-vastagság, kőzetanvag, hozam, kémizmus), melveket ugvancsak számításba kell venni [6, 17, 20, 21, 22, 23, 25, 27, 29, 31, 32, 34, 35], Az Alföld Ny-i felében a fő tájhatárok az ÉNy— DK és ÉK—DNy-i nagyszerkezeti vonalak. Ezeket gyakran hosszabb-rövidebb szakaszon jól jelzik a vegyi, geotermikus és vízhozam anomáliák, meg a folyószakaszok is [6, 11, 23]. Az ilyen szakaszok mentén a pleisztocén formáció vastagságában is hirtelen változás észlelhető [6, 23, 35], A fő szerkezeti vonalak ismertetése 7. Az ÉNy—DK-i szerkezeti irányok Az ÉNy—DK-i párhuzamos fő szerkezeti vonalakhoz a folyók is igazodnak. A Galga vonala a hegységi peremtől Szentlőrinckátán át majdnem Alattyánig követhető és ezt a vízhozam, formációvastagság és vízkémiai adatok jól jelzik [7]. A Tápió vonala ugyanilyen határozott Isaszeg— Tápiószecső—Tápiószele D irányban. Innen Szolnokig a negyedkori formáció vastagsági adatainak és a vízhozamoknak értékelésével határozatlanabbul, de követhető. A Vecsés—Monor—Céglédbercel—Jászkaraj enő— Cibakháza fő szerkezeti vonal Öcsödön át Szarvas D-Kétsoprony—Szabadkígyós — Kétegvháza Elek D irányban halad. Ennek Vecsés—Jászkarajenő szakaszától északra nincs, vagy csak jelentéktelen a dunai eredetű pleisztocén üledék [8], Ez különösen fajlagos hozam adatokban mutatkozik meg, de a negyedkori üledékvastagság hirtelen változásában is. DK-i szakasza a körösi süllyedék DNy-i határa. E nagyszerkezeti vonaltól É-ra levő párhuzamos szerkezeti vonalak irányát követhette a Duna felsőpliocén belsőkárpáti elődje, lerakván azt a homokos üledéksort, melv ÉNv-on Gödöllő környékén erodáltan a felszínen van. Innen DK felé ezt egyre vastagodó pleisztocén takaró fedi Szolnok környékéig. E felső-pliocén homokösszlet a terület fő vízadója. A Vecsés — Elek D fő szerkezeti iránnyal párhuzamos az a fő szerkezeti vonal, mely Dunaharasztin, Alsónémedin, Ocsán, Pusztavacson, A Iparon, Szentes K-en, Derekegvházán, Székkutas Nv-on és Pitvaroson át halad. Ez a törésvonal határolja DNy-ról azt a szerkezeti árkot, mely a Duna—Tisza közén a legidősebb ópleisztocén Duna helyét határozta meg [8]. E vonal DK-i szakasza az Alföld legmélyebb (délalföldi) süllyedékének ÉK-i határa. Ennek a vonalnak helyét meghatározzák és fontosságát igazolják a negyedkori formációvastagság hirtelen változásán [8] kívül a következők: nehézásványtani vizsgálatok [15], vízkémiai anomáliák [6, 23], igen erős gázosság és az igen kedvező vízadó tulajdonságú alsó-pleisztocénből termelő kutak fajlagos hozamadatainak hirtelen és kedvezőtlen változása ÉK felé (3., 4. ábra). E vonaltól DNy-ra magasabb szerkezeti helyzetű, vékonyabb és finomabb szemű pleisztocén formációval és gyengébb hozamokkal jellemzett terület van Dabas—Lajosmizse—Kecskemét vonalában. A kevés mélyfúrás szelvényéből Tatárszentgyörgy —Kerekegyháza É—Ballószög—Kúnszállás K—Gátér—Mindszent irányban egy mélyebb szerkezeti vápa rajzolódik ki. E vápától DNy-ra ismét vékony a pleisztocén a Jakabszállás—Páhi—Tabdi vonalig, kedvezőtlenebb vízhozamokkal. Ennek csapásában a Szánk—Kiskúnmajsa—Forráskút irányban a környezeténél szerkezetileg magasabb helyzetű és gyengébb vízhozamokkal jellemzett terület különül el a két nagyobb árok között [23]. A Kiskunhalas—Balotaszállás—Ásotthalom tengelyű szerkezeti árok [23] ÉK-i határa a Kiskőrös É—Soltvadkert—Zsana D — Pusztamérges—M órahalom Ny irányban haladó szerkezeti vonal. Igen határozottan mutatkozik, a viszonylag kevés fúrás ellenére is, a Harta—Kecel D—Imrehegy D—Kunfehértó—Kelebia szerkezeti vonal. Ez és a párhuzamos törések jelzik a határt a magas helyzetű É Bácska és a dél-alföldi süllyedék között [9], Ezzel párhuzamos a Duna ú j pleisztocén völgyét határoló Baja—Vaskút—Gara irányú, egyenes vonal is [9]. 2. DNy-EK-i irányú szerkezeti vonalak Ez az Alföld másik fő szerkezeti iránya. Ilyen irányú szerkezeti vonal mentén hirtelen megvastagodik a negyedkori formáció a jászsági (középső-tiszai) süllyedék északi határán, ezzel elválasztva azt a Mátra—Bükk aljától [7]. Geofizikai szelvények, vízkémiai és hozamadatok szerint a Jászdózsa — Tenk — Egerfarmos — Mezőcsát É — Sajó-torkolat vonalon jól rögzíthető. Ezzel párhuzamos és a felszínen is követhető a Tarnabod—Zaránk szerkezeti vonal [7], Ezt a