Hidrológiai Közlöny 1971 (51. évfolyam)

4. szám - Dr. Erdélyi Mihály: Magyarország vízföldtani tájai

146 Hidrológiai Közlöny 1971. 4. sz. Dr. Erdélyi M.: Magyarország vízföldtani tájai dálkodási jelentőségük indokolja elkülönítésüket. E völgyek felszínközeli negyedidőszaki, durvaszemcsés üledékeiben ugyanis általában bőségesen van talajvíz. 1. A medencék vízföldtani tájai A) Dunántúl A Dunántúl medencéinek vízadó formációi A dunántúli medencék fő víztartó képződményei a felső-pannóniai alemeletbe tartoznak [28]. Kivétel a Győri-medence és a Drávavölgy, ahol a fő víztartó a durvaszemcsés pleisztocén. A felsőpannóniai vízadóhoz másodikként járul sok helyen, a nagyobb völgyekben, a pleisztocén kitöltés. Külön tárgyalást érdemel a beltavi felső-pannóniai formációra települt homokösszlet [3, 30]. Ez a Marcal és Felső-Zala vonalától a Rábáig követhető. A Rábától Ny-ra csak a Répce vonala és a Kisalföld mély süllvedéke között ismert néhány feltárásból és fúrásból. Ujabb fúrási adatokból (Magyaróvár, Kapuvár, Csorna) arra lehet következtetni, hogy a Győri-medencében is megvan. Vízföldtani jelentősége az, hogy ez az első vastag felszíni ós felszínközeli víztartó NyugatDunántúl nagy részén. Itt a fúrt kutak nagy része önnek vizét termeli. Harmadidőszak utáni szerkezeti mozgásokkal erősen megzavart, kibillent helyzetű [3] s ezért részben erodált. Eróziója vastagságát csökkentette, a magasabb helyzetű részekről valószínűleg teljesen eltüntette. Faunátlansága, utólagos eróziója és gyér feltártsága miatt nehéz elkülöníteni egy-egy feltárásban a felső-pannóniai beltavi összlet homokjától. Vízföldtani jelentősége térbeli helyzetétől, vastagságától és szemcsézettségétől eltekintve, még nagyban függ attól is, hogy mi a fedője. A dunántúli tájhatárok és a hegységszerkezet kapcsolata Amikor a tájakat akarjuk elhatárolni, a medencék vízadóinak vastagságát, térbeli helyzetét, kőzettani viszonyait, bizonyos területen egyes vízadók hiányát meghatározó szerkezeti vonalakat kell figyelemmel kísérnünk [5]. Nyugat-Dunántúlon az egyik fő irányt jelzi a Felső-Zala és a Rába. Valószínűleg ED-i és KNy-i, rövidebb szerkezeti irányok eredője. A másik fő irány ÉD-i. A Marcal völgye mentén a jelentős vízkémiai anomáliák és a sok gázos kút mélyszerkezeti sávra utalhatnak. A Marcal-völgy déli folytatása Zalagyömörő — Ohíd — Vindornyaszőllős — Karmacs Ny — Alsópáhok—Sármellék — Balatonmagyaród — Komárváros — Iharosberény K — Somogycsicsó — Csurgó K vonalban gyanítható. Északi felében kisebb süllyedékek (Vindornyaiberek, Hévízi-berek, Kis-Balaton) között húzódik. E vonaltól Ny-ra a felső-pannóniai beltavi összlet magas helyzetű. Tőle K-re a felső-pannon fedőjében felső-pliocénvan [14] és vastag a pleisztocén homok is (2. ábra). A legnyugatibb É—D-i irány a Drávától Becsehelyen—Oltárcon át Zalaegerszegig jól elkülönül. Innen Nagypáli, Egervár, Győrvár, Pácsony Ny irányában nehezebben követhető a Ny —K irányú szerkezeti elemek zavaró hatása miatt. A Válicka vonaltól K-re a területet a párhuzamos völgyek és hátak jellemzik, egészen a Fonyód— Kiskorpád—Lad—Kistamási vonalig (2. ábra). Ettől K-re az uralkodó szerkezeti irány egyre inkább ÉÉNv—DDK-ivé lesz. Az észak—déli irány egyre ritkábban, de a Sió—Sárvíz vonaláig még gyakran jelentkezik (2. ábra). A Balaton Ny-i végetői K-re a Balatonnal párhuzamos a másik fő szerkezeti irány. Ez a Fonyód— Kaposfő vonaltól K-re már a másikkal egyenrangú. A dunántúli medencék vízföldtani tájainak ismertetése A következőkben a dőlt szedésű számok a 2. ábrán látható vízföldtani tájak és résztájak sorszámai. (1) Győri-medence. Határa a süllyedőket kitöltő pleisztocén kavics szegélye. Vékony kaviccsal fedett, magasabb helyzetű tájak határolják. Résztájainak határa bizonytalan. Nyugati részén (l-l), a Fertő felé terjedően a felső-pannóniai összletet vékony kavics fedi. ÉNy-i szélén van a pozsonyi kapuból érkező Duna 30 — 60 m-es kavicslejtője (1.2); A Szigetköz a Duna mély siillyedéke (1.3), ahol max. 400 m-ig terjed a kavicsos kitöltés vastagsága. Déli része főleg a déli mellékfolyók vékonyabb (max. 80 in-es) kavicsos kitöltése (1.4). (2) Vas, Alpokalja. Rétegvizes szintjei a felső-pannóniai alemeletbe tartoznak. Fő vízadója a Répcétől az Ikváig terjedően a felső-pannóniai alemelet tetejének homokösszlete. A pleisztocén kavicstakaró majdnem összefüggő az országhatártól a Rába-völgyig. Északkelet felé vastagodik. Felső része agyagos kötőanyagú, másutt vékony vörösbarna agyagtalaj fedi. Agyagos fedője és kötőanyaga miatt rossz vízvezető, (amit a rajta levő sok mocsár is bizonyít), ezért kedvezőtlen a pliocén vízadók utánpótlódása is. A kavics a Rába-völgyet, meg a nagyobb völgyeket kivéve, alig tartalmaz talajvizet. (3) Kemeneshát (3.1), Kemenesalja (3.2), Marcalvidék (3.3). E táj határa csak délen nem pontos. ÉK-en a Hármashalom (Pannonhalmi dombság) jó határ. Vízadói a Marcaltól K-re (3.3) a felső-pannóniai alemeletbe tartoznak. A Marcal —Rába — Zala között ehhez járul még a fedőjében levő homokösszlet. Kedvező, hogy ez nagy területen a felszínen van. Másutt a fedője vékony: homokos lösz, löszös homok, vagy hézagos, vékony és csak helyenként cementált kavicstakaró. A Kemeneshát (3.1) kavicsán átszivárgó víz annak K-i szegélyén, a Kemenesaljcm (3.2) sok forrásban tör a felszínre. (4) Nyugat-Zala igen heterogén kisebb tájakból tevődik össze. Az alluviumokban kevés talajvíz van. Fő vízadó a felső-pannóniai homok. Fúrott kutak és az olajkutatás adatai szerint is jelentős „fiatal" szerkezeti mozgások miatt rétegvizes szintek nem különíthetők el. A Vasi Hegyhát ( 4.1) folytatása a Kemeneshát (3.1), az Őt •ségé (4.2) a Kemenesalja (3.2). Elválasztásuk bizonytalan. A Válicka-völgy szerkezeti irányának É felé elmosódottan jelentkező folytatása Zalaegerszeg—Nagypáli K-Egervár — Győrvár K-Pácsony Ny-Vasvár K vonalában kívánkozik K-i határának. Az Őrségben (4.2) a felső pannont fedő homok nagy területen fedetlen, vagy jó vízvezető fedője van. Zalalövő vonalától Ny-ra utánpótlódása már kedvezőtlen a majdnem hézagtalan „barna föld" fedője miatt. A Kerka-medence a résztáj (4.3) központja. Itt a jpleisztocén kavics vastag, bőséges talajvízzel. A kavics ÉNy felől (Hetés) egyre szélesedik és vastagodik a völgymedence belseje felé. Nyugat-Zala K-i — DK-i részén, a Göcsejben (4.4) egyetlen víztartó a felső-pannóniai homok. A tájegység legnagyobb részén a felszínt a rossz vízgazdálkodási tulajdonságú „barna föld" fedi [28]. (5) Kelet-Zala K-i határának északon a kis helyi sülylyédékek (Vindornyai-bet'ek, Hévízi-berek, Kis-Balaton) szegélye kínálkozik, tehát a Vindornyaszőllős—Karmacs Ny-Alsópáhok—Sármellék—Zalavár K vonal. A Kis-Balatontól délre határa már bizonytalan, a Balatonmagyarád — Komárváros — Sánd K Somogycsicsó — Csurgó K irányban valószínűsíthető szerkezeti vonal.