Hidrológiai Közlöny 1970 (50. évfolyam)

9. szám - Karliczky Károly: A tározókból termelhető ivóvíz íz- és szagtalanítása

Karliczky K.: A tározókból termelhető ivóvíz Hidrológiai Közlöny 1970. 9. sz. 425 A lassú szűrő homoktöltete a következő volt: 0,2 m vastag, 0,8—1,5 mm-es homokréteg képezte a fenékréteget ; felette 1 m-es rétegvastagságban 0,1—0,3 mm szemcsenagyságú, mosott kvarchomok volt. Terhelhetőségét részletesen kimértük, amely a kísérletek ideje alatt alig változott. Az átalakított munkák .befejezése után első lépésben megvizsgáltuk a tározóból kiemelhető víz összetételét. A tározó vize az őszi lehűlés következtében keveredésben volt. A vízkivétel pontján, körülbelül 4—5 m-es vízmélység mellett a vízminőség a felszíntől a fenékig kevéssé változott. Az oxigénfogyasztás csak közvetlen a fenék közelében, tehát a legmélyebb vízkivételi ponton emelkedett ugrásszerűen több mint 1 mg/l-t és megközelítette a 8 mg/l-es értéket. A felsőbb vízrétegek átlátszósága a fenék közelében 450 mm-ről 350 mm-re csökkent. A felszínhez képest az oldott oxigén csökkenése 25%-os volt; a széndioxid tartalom pedig kétszeresére emelkedett. Egyéb vízalkatrészek (sótartalom, ionok stb.) tekintetében alig volt észlelhető különbség a fenék és a felszíni-víz összetételében. A vizsgálatok tartama alatt az említett vízösszetétel némileg változott. Az oldott oxigén mennyisége 5 mg/l-ig csökkent, a szabad széndioxid tartalom megközelítette a 10 mg/l-t. A víz pH értéke valamit csökkent, de 7,5 alá nem süllyedt. A szenynyezést jelző mutatók közül az oxigénfogyasztás általában csökkenő tendenciát mutatott. A vizsgálatok nagy részében 6 mg/l körüli érték volt. Aránylag sok volt az ammónia: 0,8—1 mg/l. A vas és mangán mennyisége emelkedett ; 0,2—0,3 mg/l, illetve 0,4—1,00 mg/l között változott. Mint várható volt a legkedvezőtlenebb vízösszetételt — a csekély különbségek ellenére is — a fenékvíz mutatta. A kísérletek értékelhetősége szempontjából lényeges volt, hogy a vízben meglehetősen erős halszagot észleltünk. Az észlelt vízminőségi változások és a lassú szűrő terhelhetősége A tulajdonképpeni kísérleti munka első részét a derítő és a gyorsszűrő üzemének beállítása képezte. Az értékelhetőség egyik alapfeltétele volt, hogy a gyorsszűrőről a víz megfelelő vízösszetétellel kerüljön a lassú szűrőre. A derítőn áthaladó víz mennyiségét 50 l/perc-ben állapítottuk meg. Az alumíniumszulfát adagolását 20 és 120 mg/l között változtattuk. A megfelelő derítési hatásfok 60 mg/l értéknél jelentkezett. Az alumíniumszulfát adagolás növelése 100 mg/l-ig a hatásfokot némileg tovább javította. 120 mg/l adagolásnál a víz pH-ja már 6-ra szállt le, és a berendezés tisztítási hatásfoka kis mértékben csökkent. A legjobb derítési hatásfokot 100 mg/l alumíniumszulfáttal kaptuk. A nyersvíz 5,5 mg/l oxigénfogyasztása a derítőben 2,5 mg/l-re csökkent. A kísérletek nagy részét 60 mg/l alumíniumszulfát adagolással végeztük. A derítő a víz oxigénfogyasztásának értékét 3 mg/l-re csökkentette. A derítőből származó víz átlátszósága már 1 m felett volt. Az alumíniumszulfát pelvhek és a vízből eltávolított szervesanyag csaknem 90%-át a derítő tartotta vissza. A derítőn áthaladó víz az alumíniumszulfát hatására lényeges összetételbeli változást szenvedett. pH értéke 6,5-re szállt le. A nyersvíz 3 ml n HC1/1 körüli lúgossága 1,5 ml n HCl/l-re csökkent, a 10 mg/l szabad széndioxid tartalom pedig 50 mg/l-ig emelkedett. Az oxigéntelítettség megközelítette a 90%-ot. A gyorsszűrőn lényegtelenebb vízösszetételbeli változásokat észleltünk. Az oxigén-tartalom valamit még emelkedett. Egy-két tized fokkal emelkedett a pH is. Néhány mg-ot csökkent a víz szabad széndioxid tartalma. A derítő jó hatásfoka mellett az oxigénfogyasztás csökkenése a gyorsszűrőn alig tett ki néhány tized mg/l-t. A gyorsszűrő lebegő anyag terhelése rendkívül kicsi volt. A szűrő több mint 24 órán túl öblítést nem kívánt. Bár 48 óránkénti szűrőöblítéssel is lehetett volna dolgozni, a biztonság kedvéért 24 óránkénti szűrőöblítést írtunk elő. A derítőről elfolyó víz a kifogástalan derítési hatásfok ellenére is érezhetően halszagú, és az íze is ennek megfelelő volt. A gyorsszűrő a víz ízét és szagát kissé csökkentette, de még nem tette élvezhetővé. A lassú szűrő terhelését 10 1/perc-re (ami az 1,2 m

2-es szűrőfelületen 12 m/nap-nak felelt meg) állítottuk be. A szűrőn néhány nap múlva szabad szemmel is látható bevonat képződött. A gyorsszűrő alacsony oxigénfogyasztású, lebegő anyagtól mentes, jól tisztított vizet adott a lassú szűrőre. A lassú szűrőn áthaladó víz kémiai összetétele ennek ellenére valamit változott. Az oxigénfogyasztás átlagban 0,3—0,5 mg/l-rel tovább csökkent. Ha a gyorsszűrőből jövő víz oxigénfogyasztása valamilyen oknál fogva kissé magasabb volt, érezhetően megnövekedett a lassú szűrő oxigénfogyasztást csökkentő hatása. A lassú szűrőről távozó víz teljes mértékben ízés szagtalan volt. A szűrő a vizet oly mértékben szagtalanította, hogy 20—25 °C-ra melegítve is teljes mértékben élvezhető maradt. A vízben 60 °C körüli hőmérsékleten sem volt semmi érezhető szag. Tekintve a vizsgálatok szubjektív voltát a vízművet kezelő technikusok rendszeres érzékszervi vizsgálatot végeztek. A vizet a legkritikusabb minősítés is élvezhetőnek találta. Jellemzésként közölhetjük, hogy a budapesti hálózatban szolgáltatott víz — íz és szag tekintetében — meg sem közelíti a meglehetősen bűzös tározóból a leírt tisztítási módszerrel termelt víz minőségét. A lassú szűrőről távozó víz oxigénfogyasztása a Kubel—Tiemann-féle savas meghatározás szerint alacsonyabb volt mint 2,8 mg/l. A Magyar Vízvizsgálati Szabványban előírt lúgos meghatározás mellett az oxigénfogyasztást 2,2—2,4-nek mértük. Az egyéb kémiai változások nem voltak jelentősek. A víz a szűrő felett huzamosabb ideig érintkezett levegővel. A szabad széndioxid tartalom kb. 50%-ot csökkent. Ennek megfelelően emelkedett a víz pH-ja. A tisztított vízben a vas csak nyomokban volt kimutatható, bár a gyorsszűrőről