Hidrológiai Közlöny 1970 (50. évfolyam)

9. szám - Karliczky Károly: A tározókból termelhető ivóvíz íz- és szagtalanítása

424 Hidrológiai Közlöny 1970. 9. sz. Karliczky K.: A tározókból termelhető ivóvíz A szag- és ízelváltozást okozó anyagok mennyisége és kémiai jellege a helyi adottságok szerint igen változó lehet. Az íz- és szageltávolítási eljárások a gyakorlatban empirikus alapon dolgoznak, feltételezve, hogy kellő erős és megfelelő mennyiségű oxidáns, vagy adszorbens a kívánt eredményt szolgáltatja. A szaghatást okozó anyagok viszont a kezelésre szelektív módon reagálnak. Elvileg is nehezen tételezhető fel, hogy aránylag enyhe oxidáció minden esetben 100%-osan hatásos legyen. A gyakorlatban a teljes mértékű adszorbció csak viszonylag nagy mennyiségű adszorbens alkalmazásával lehetséges, nem is szólva az itt is jelentkező szelektív hatásokról. A szag- és íztelenítési eljárások a vízkezelés költségesebb műveletei közé tartoznak. Nem egyszer a költségek akadályozzák meg a kívánt eredmény elérését. A felszíni víztermelés szag- és ízproblémáinak megoldása világviszonylatban sem tekinthető lezártnak. A helyzetet súlyosbítja a felszíni vizek fokozódó elszennyeződése is. Tudomásul kell venni, hogy aránylag olcsó, műszaki megoldás szempontjából egyszerű, könnyen kézben tartható kémiai és fizikai műveletekkel csak korlátozott mértékben lehet minden tekintetben kifogástalan ivóvizet termelni. A gyakorlati szempontok nem teszik kívánatossá, hogy az eljárások technikai bonyolultságát fokozzák. Ezért mindinkább olyan megoldások kerülnek előtérbe, melyek a talaj közismerten rendkívüli nagy szűrőhatását használják fel a víztisztításra. Ezen szűrőhatás mesterséges alkalmazása a lassú szűrés. A lassú szűrők alkalmazása a nagy helyigény, aránylag magas beruházási költségek és kis hidraulikus terhelhetőség miatt, az elmúlt évtizedekben mindinkább háttérbe szorult, de a felszíni ivóvíztermelés világszerte jelentkező minőségi problémái újra felhívták rá a figyelmet. A modern víztisztító berendezések derítéssel és gyors szűréssel előkezelt vizet vezetnek a lassú szűrőre. így a lassú szűrő, aránylag nagy hidraulikus terhelés mellett dolgozhat. A lassú szűrőben utótisztított víz minősége — az adszorbtív és a biológiai hatások révén — megközelítheti a rétegvizek minőségét. A tervezett Lázbérci-tározó vizének szagtalanítása A Lázbérci-tározó ivóvíz tisztítóművének tervezésekor számos, a vízminőséggel összefüggő probléma merült fel. Az előzetes vizsgálatok szerint várható volt, hogy a tározóból kiemelhető nyersvíz intenzívebb szaggal és ízzel fog rendelkezni. A rakacai tározón, ugyancsak a lázbérci tervezés támogatására végzett víztisztítási kísérletek egyértelműen igazolták, hogy a tározóból kiemelt eléggé kellemetlen szagú nyersvíz tisztítás után is intenzív hal-, illetve mocsárszagú. A víz szagát csak aktív szénnel töltött szűrők segítségével lehetett eltávolítani. A Lázbércre tervezett 30 000 m

3 csúcsteljesítményt! vízműnél a nehéz kezelhetőség, magas kezelési veszteség és a szűrőtöltet magas ára miatt ez az eljárás nem volt alkalmazható. A tervező elvi megfontolások és irodalmi adatok alapján az íz- és szaghibák kiküszöbölésére lassú szűrő alkalmazását javasolta. A víztisztítás tervezett koncepciója szerint a szokásos előkezelés, alumíniumszulfátos derítés, majd gyorsszűrés után a vizet lassú szűrőre vezetik. A tervezés a lassú szűrőt tulajdonképpen utótisztításként alkalmazza, elsősorban a szag- és ízanyagok eltávolítására, másrészt a víz szervesanyag tartalmának további csökkentésére. Mivel a lassú szűrőt csak olyan előtisztított víz terheli, melynek szervesanyag tartalma oxigénfogyasztásban az előírt 3 mg/l értéket nem haladja meg, és gyakorlatilag mentes a lebegőanyagtól, feltételezhető volt, hogy a szűrő aránylag nagy hidraulikus terheléssel dolgozhat. A rakacai kísérletek ismeftetése A VIZITERV technológiai laboratóriuma 1968. év folyamán a rakacai kísérleti üzemben ellenőrizte az elképzelt víztisztítási eljárás hatásosságát. A nagy szervesanyag produkciójú tározó vizében nyáron több millió egyedszámú lebegő szervezet észlelhető literenként. A dús algavegetáció, továbbá a fenékiszap rothadó anyagai miatt, a vízben az egész év folyamán változó intenzitással mocsár-, illetve halszag és ennek megfelelő íz észlelhető. A lassú szűrési kísérletek lefolytatására a vízmű berendezésében némi átalakítást kellett végezni. Építési kapacitás hiányában külső elhelyezésű, a vízmű teljesítményének megfelelő méretű lassú szűrőt építeni nem lehetett. A kísérleti vízmű egyik gyorsszűrőjét töltötték fel lassú szűrésre alkalmas szemcsenagyságú homokkal. A szűrő kis mérete (1,2 m

2) miatt, a tisztított víznek csak bizonyos hányadát lehetett a lassú szűrőre vezetni. Ez a kísérletek értékelhetőségét nem zavarta. A vízkivételt a tározó zsilipházának tófelőli oldalára helyezték. Ez tekinthető a tározó legmélyebb pontjának. A vizet megfelelő szeleprendszerrel három, pontosan definiált különböző mélységből lehetett kiemelni. A legfelső körülbelül 1,5 m-rel volt a telt tározó vízfelszíne alatt. A következő vízkiemelési szintet 3,5 m mélységbe helyeztük. A legmélyebb vízkivétel a tározó feneke felett 0,3 m-re, kísérleteink idején körülbelül 4 m-es vízmélységben volt. (A tározó nem volt tele.) Kísérletek céljára ez utóbbi a legkedvezőtlenebb összetételű víz bizonyult a legalkalmasabbnak. A vizet 100 l/perc teljesítményű szivattyú nyomta a kísérleti üzembe. Kosaras szűrőn áthaladva a vegyszeradagolóba jutott, majd innen a derítőbe ; a derítőből felső elvezetéssel a gyorsszűrőre. A gyorsszűrő homoktöltetének szemcsenagysága az előző évi kísérleteknek megfelelő volt (0,8—1,5 mm). A gyorsszűrőből távozó víz az úgy nevezett „tisztavíz-tartályban" gyűlt össze, majd innen hidrofor emelte a lassú szűrőre. A víz menynyiségét szeleppel szabályozni és vízmérővel mérni lehetett. A tulajdonképpeni tisztított víz — mintavételi lehetőség biztosítása mellett — a lassú szűrőből távozott.