Hidrológiai Közlöny 1970 (50. évfolyam)

4. szám - Barna Aladár–Dr. Salamin Pál: Javaslat a vízgazdálkodási tevékenység egységes értékelésére

Barna A.—dr. Salamin P.: A vízgazdálkodási tevékenység Hidrológiai Közlöny 1970. 4. sz. 153 zeti feladat lehet. A megfelelő tényadatok gyűjtése és rendszerezése útján — véleményünk szerint — a tényezők különösebb nehézség nélkül meghatározhatók. A mezőgazdasági TERMÉST, az ipari TERMÉKET, a vízgazdálkodási létesítmények TELJESÍTMÉNYÉT jellemző értékeket ugyancsak táblázatosan tüntettük fel (2. táblázat 5—6. oszlopa). Itt különösebb részletezésre nincs szükség, a táblázatban feltüntetett mérőszámok a gyakorlatban szokásosak. Talán csak annyit emelünk ki, hogy a termés vagy termék változásával nem változik feltétlenül egyértelműen a vízhasznosulási tényező (v). így például öntözés esetében í és v változása az esetek többségében ellentétes értelmű. A FAJLAGOS ÉVI KÖLTSÉGEK jelrendszere . (2. táblázat 7—8. oszlopa) mint viszonyítási alapra általában a felhasznált vagy elvezetett vízmennyiség egységére (1000 m

3 vagy m

3/s) épül fel. Kivételt csak a vízi utak hasznosítása és a vízerőhasznosítás jelent , ahol is a tkm vagy a kWh az alap. A fajlagos költségeket, minden olyan esetben, amikor a vizet elhasználjuk, termelési és szolgáltatási részre bontjuk. Ennek oka elsősorban az, hogy a fajlagos termelési költségek időbeli változása más jellegű, mint a szolgáltatási költségeké. A termelési költségek a vízkészletek folyamatos kimerülése miatt emelkedőek, míg a szolgáltatási költségek a műszaki fejlődés tükrében enyhén csökkenőek. A fajlagos költségek meghatározásánál különben minden egyes esetben követhető a gyakorlatban járt út. így például a vízerőhasznosításnál az évi költségeket (k

e) a beruházás-leírási, javítási és üzemköltségekre bonthatjuk. A költségek térbeli és időbeli változásainak vizsgálata elsősorban a tervező intézetek feladatának tekinthető. itt említjük meg — bár mindegyik paraméter tárgyalásánál felmerülhet ez a kérdés —, hogy a költségek távlati változásainak megbecsülése nehéz feladat. Az extrapoláláshoz segítséget nyújthat a múlt vizsgálata, de teljes megoldást ez sem adhat, mert a megelőző időszak sem műszaki, sem gazdasági szempontból nem tekinthető homogénnek a fejlődés szempontjából. Az extrapoláláshoz további segítséget jelenthet a „világkép" felmérése. Távlati tervezési munkánknál például ilyen vizsgálatok alapján tűztük ki azt a célt, hogy a ma világszerte jónak vagy igen jónak tekinthető megoldásokat 10—15 óv után mint átlagosat érjük el. A költségek vizsgálatához egy-két számadatot még kiemelnénk, elsősorban annak a bemutatására, hogy történtek már kísérletek a költségek időbeli változásainak felmérésére. Például az öntözővíznek főműről való beszerzési költsége 1970-ben 0,23 Ft/m

3-re, 1985-ben 0,27 — 0,44 Ft/m

3-re tehető. 1 m

3/nap közműves víztermelési kapacitás létrehozásának teljes beruházási költsége régebben 0—7 ezer Ft volt, ma a vízbeszerzési körülmények romlása következtében 8—15 ezer Ft. A térbeli változásokat jellemezheti például a termelési költségek változása (a közüzemi vízműveknél 1968

1ban 1,0— 7,23 Ft/m

3 ós a vizsgált iparágak átlagában 0,35—1,61 Ft/m

3). A fajlagos költségek rendszeréhez hasonló az egységes jellemzésnél alkalmazott fajlagos árak rendszere (2. táblázat 7—8.. oszlopa). Ezek az árak az összes költség és a vízgazdálkodási természetű költségek arányában meghatározott részei lehetnek a teljes áraknak. Ennek az aránynak, illetőleg az eredmény-oldalt meghatározó áraknak a megállapítása az egységes jellemzés egyik nehéz feladata, melynek a megoldása csak gondos, elmélyült műszaki-gazdasági elemzéssel közelíthető meg. (A kérdés vizsgálatára még visszatérünk.) Az árak dimenziói egyeznek azoknak a fajlagos költségeknek a dimenzióival, amelyekkel ugyanabban az elemzésben szerepelnek. A paraméterek (vízhasznosulási tényezők, termések-termékek-kapacitások, költségek-árak) időbeli változásai függvénytanilag általában egyszerűen jellemezhetők (egyenes arányossággal, első és másodfokú polinomokkal, exponenciális függvényekkel stb.). A törekvés természetesen a legegyszerűbb jellemzés, mert a megismert paraméterekkel felépített és a vízgazdálkodás egyes műveleteit jellemző öszszefiiggések, a résztényezők egyszerű függvénvtani kifejezése esetében is, eléggé összetettek. Ezért előnyben részesítjük a lineáris kapcsolatokat, amelyeknél azonban különös gonddal kell figyelembe vennünk a változások jellegét, hogy a közelítésből származó hibákat a lehető legnagyobb mértékben mérsékeljük. A vízgazdálkodás fejlesztési feladatainak EGYSÉGES ELEMZÉSÉ-nél a legtöbb vízgazdálkodási művelet esetében az ún. ,,fajlagos hozam"-ot határozzuk meg: ahol E az évi eredmény Ft-ban, íl az évi ráfordítás Ft-ban, V a vízgazdálkodási beavatkozás során felhasznált vagy eltávolított víz mennyisége 1000 m

3/év-ben. Olyan esetekben, amikor nem használunk fel vizet, hanem csak a lefolvási körülményeket javítjuk, s a károkat megelőzzük vagy védekezünk a kárt okozó hatásokkal szemben, az egységes elemzésnél csak az (1) összefüggés számlálóját, az ún. ,,hozam"-ot határozzuk meg: H=E-R=K-K, (2) ahol K az elhárított kár évi értéke Ft-ban. Erre a számításra a szakirodalmi tanulmányok, a tervező intézeti tervek és szakvélemények számos példát mutatnak. A hozammal, azaz az eredmény és a ráfordítás különbségével (E — Ji), a fajlagos hozam | (E — fí)/V] részletes elemzése után későbbiekben még foglal kőzni fogunk. Itt bevezetőben azonban nyomatékosan rá kell mutatnunk arra, hogy a bemutatandó módszer nem helyettesíti az eddig alkalmazott gazdasági vizsgálati módszereket (pl. az egységnyi termelő alapra jutó ún. fajlagos jövedelem — g

e — meghatározását stb.). A módszer olyan új elemzési, összehasonlítási, egységes szemléletű jellemzési lehetőségeket teremt, amelyek bővítik a vízgazdálkodási munkák terén, az eddig kialakult ,,hagyományos" megismerési utat. A területi gazdálkodás (mezőgazdasági vízgazdálkodás) műveleteinek elemzéséhez az (1) és a(2) alatti összefüggéseket a (3)—(10) képletekbe írtuk fel.