Hidrológiai Közlöny 1969 (49. évfolyam)

11. szám - Csanády Mihály: A gyógyintézeti szennyvizek antibiotikum tartalmának hatása a csepegtetőtest működésére

516 Hidrológiai Közlöny 1969. 10. sz. Híranyag SZENNYVÍZTISZTÍTÁS A gyógyintézeti szennyvizek antibiotikum tartalmának hatása a csepegtetőtest működésére CSANÁD Y MIHÁLY* Bevezetés Általánosan elterjedt vélemény az, hogy a külön elvezetett kórházi szennyvizek biológiai tisztítása nehezebb, mint a normális házi szennyvizeké. Ezt azzal magyarázzák, hogy a fertőtlenítőszerek, detergensek és gyógyszerek — főleg az antibiotikumok — gátolják a szennyvíz biológiai tisztítását végző hasznos szaprofita szervezetek működését. Tény az, hogy a kórházi szennyvíztisztító berendezések nagyobb része a gyakorlatban rosszul működik, a rossz hatásfok okaként azonban a legtöbb esetben objektív műszaki hiányosságot (pl. túlterhelés, hibás üzemeltetés vagy tervezés) lehet megjelölni. Néhány esetben viszont úgy látszott, hogy terv szerinti terhelés és gondos kezelés ellenére sem éri el a berendezés a tőle elvárható tisztítási hatásfokot. Célszerű volt ezért közelebbről megvizsgálni a kérdést. Fertőtlenítés céljára hazánkban legáltalánosabban a hőkezelést alkalmazzák, ennek nem lehet káros hatása a szennyvíztisztításra. A vegyi fertőtlenítőszerek közül kvaterner ammónium-vegyületeket (pl. Sterogenol) csak igen kis mennyiségben használnak. A szélesebb körben használt, aktív klórtartalmú szerek káros hatására utaló jelet nem találtunk. A tisztítóberendezésbe érkező nyers szennyvízben is igen ritkán találtunk szabad klórt, az előülepítő után pedig, ahol ténylegesen káros lehetne, soha. A kórházi mosodák zöme zsiralkoholszulfát mosószert használ, amely a hazai mosószerek közül a könnyen lebonthatók közé tartozik [1], A kórházi szennyvizekben mért detergens tartalom (általában 0,5—2,0 mg/l) még messze elmarad azon érték mögött (10 mg/l), amelynél zavaró hatással kellene számolni. Kis kórházakban működő nagyobb mosodák esetében a lökésszerű mosóié-leeresztés okozhat zavart, ez azonban nem gyakori eset. Az előülepítő kiegyenlítő hatása ilyenkor is kedvezően érvényesül. A fertőtlenítőszerek és detergensek zavaró hatásával tehát jelenleg nem nagyon kell számolnunk. A gyanú ezért a gyógyszerekre, elsősorban az antibiotikumokra terelődött. Munkánk során azt tűztük ki célul, hogy választ kapjunk a következő kérdésre : Gátolják-e a gyógyintézeti szennyvizek csepegtetőtestes biológiai tisztítását a gyógykezelés során felhasznált antibiotikumok ? A kérdés fontosságát mutatja az, hogy ha az említett gyámi beigazolódik, akkor kórházak esetében nem szabad csepegtetőtestes tisztítóberendezést létesíteni, esetleg a meglevőket is át kell alakítani. * Országos Közegészségügyi Intézet, Budapest. Tekintettel arra, hogy az országban sok ilyen berendezés van, gazdasági szempontból is jelentős a kérdés. Eleveniszapos berendezésekkel kapcsolatban ilyen gyanú nem merült fel. Altalános vélemény az, hogy az eleveniszapos rendszer az ipari szennyvizeket, toxikus hatásokat jobban bírja, mint a csepegtetőtest. Tény az, hogy Budakeszin évek óta kifogástalanul működik a tbc szanatóriumok szennyvízét tisztító eleveniszapos telep [2, 3], bár az iszapminőség terén bizonyos anomália itt is észlelhető volt. Irodalmi összefoglaló A szakirodalom a kérdéssel általában az antibiotikumgyártás szemszögéből foglalkozik. A gyártás lényegében biokémiai folyamat (fermentáció) és a keletkezett termék kinyerése és tisztítása. Eközben igen erősen szenynyezett, nagy antibiotikum tartalmú szennyvizek keletkeznek, és ezek is lökésszerűen jelentkeznek. Az antibiotikumokon kívül számos egyéb vegyi anyag (fermentációs melléktermékek, oldószerek stb.) is befolyásolja a szennyvíz biológiai tisztíthatóságát. Ha itt megoldható a biológiai tisztítás, akkor az antibiotikumokat felhasználó gyógyintézetek esetében mindenesetre kedvezőbb a helyzet, egyszerűbb eljárásokkal is célt érhetünk. Az antibiotikumgyári szennyvíz tisztítására eleinte anaerob rothasztási [4], vagy anaerob rothasztást ós azt követő aerob biológiai tisztítást [5] ajánlottak. Később a többfokozatú aerob eljárás [6] került előrétbe. Ahol csak lehetséges, ezt a tisztítást városi szennyvízzel együtt végzik [7], A csepegtetőtestes központi szennyvíztisztító telepen ez a szennyvíz jelentősen rontotta a tisztítási hatásfokot [8]. A károsító hatás csökkenthető volt a külön elvezetett tömény szennyvizeknek eleveniszapos előtisztításával [9]. A tömény szennyvíz az eleveniszap összetételét megváltoztatta, csak baktériumok és gombák alkották az iszapot. Tetracyclin-gyártás tömény szennyvizet anaerob úton, házi szennyvíz primer iszapjával együtt rothasztva próbálták kezelni [10]. 2 : 1 arány esetén a kezelés nem járt sikerrel, az iszaprothasztást az antibiotikum gyár szennyvize gátolta. Ezek a vizsgálatok azt megmutatták, hogy az antibiotikum-gyártás során keletkező szennyvíz csak különleges módszerekkel tisztítható, nem adtak azonban választ arra, hogy a gátló hatásban milyen szerepük van az antibiotikumoknak, és mi az az antibiotikum-koncentráció, amely már gátolhatja a tisztítási folyamatot. Liebmann vizsgálta a kórdóst kifejezetten a kórházi szennyvizek tisztítása szempontjából [11]. Szerinte a kórházi szennyvizeknek a szokottnál nehezebb tisztíthatóságát háromféle tényező okozhatja: fertőtlenítőszerek, detregensek ós antibiotikumok. A fertőtlenítőszerek közül a lökésszerűen leeresztett fenoltartalmú szereket tartja veszélyesnek. A zavarok megelőzésére a hővel történő fertőtlenítést ajánlja. A detergensek közül az általánosan használt anionaktív szei'ek csak 10 mg/l fölötti koncentrációban okozhatnak zavart. A kationaktívak (kvaterner ammónium vegyületek) már 1 mg/l-től kezdve gátló hatásúak. Az antibiotikumok esetleges hatásának megállapítására laboratóriumi kísérletet végeztek, amelyben 5-féle antibiotikumnak az iszaprothasztásra gyakorolt hatását vizsgálták. Erős volt a gátló hatás az aureomycinnél, közepes a tetraeyclinnél ós streptomycinnél, nem volt ér-