Hidrológiai Közlöny 1969 (49. évfolyam)

10. szám - Dégen Imre: A Balaton vízgazdálkodásának fejlesztése

Dégen I.: A Balaton vízgazdálkodása Hidrológiai Közlöny 1969. 10. sz. 441 lóak, az állatvilág egyensúlyának megóvása mégis biológusok feladata, a halhústermés mennyiségének növelése pedig a halgazdasági szakértó'kre tartozik. 4. A tó vízminőségének védelme elsősorban üdülési és vízélettani szempontokat érint. A csatornázási rendszerek kiépítése a tó és a talajvizek elszennyeződését akadályozza és ezzel környezethigiéniai célokat szolgál. A mai 11—12 ezer m

3 szennyvízből 9—10 ezer m

3 közvetlenül a Balatont terheli. Ez a terhelés előreláthatóan 1975-ig 27—28 ezer m

3-re, nyári csúcsforgalom idején pedig 46—47 ezer m

3-re növekszik. A bevezetett szennyvíz mennyiségének növekedése miatt a víz minőségi veszélyeztetettsége leginkább a kiemelkedő kultúrigényű, koncentrált beépítettségű települések közelében lép fel A víz szennyezését pár évtizede még nem ismert új anyagok megjelenése, a detergensek, a mezőgazdaságban alkalmazott vegyszeres gyomirtás és a peszticidek is fokozzák. Az 1965. évi emlékezetes halpusztulás óta a mezőgazdaságban alkalmazott vegyszerek fajtáit, mennyiségüket és felhasználásuk módját rendeletek szabályozzák és korlátozzák. A Balatonból ivóvíz céljaira mind több nyers vizet kell igénybevennünk, ezért a tó vízminőségének alakulását rendszeresen figyeljük. Ennél fontosabb azonban a szennyező hatások lehetőség szerinti csökkentése. Ennek érdekében: —- meg kell gyorsítani a jelenlegi szennyvíztisztító telepek korszerűsítésének programját, —• a szomszédos települések gazdaságos csatornázási rendszerét összefogott, együttes központi tisztítással kell megoldani, — a szennyvizek tisztításának mechanikai, biológiai, illetve teljes tisztítását is elő kell irányozni, — ahol arra mód és lehetőség van, a szennyvizeket a Balatontól távol kell tartani (halastó, szenny vízöntözés, elvezetés stb.), — a helyi adottságoktól függően esetenként a szennyvizek időszakos tárolására és szakaszos lebocsátására kell törekedni, — a Balaton vízgyűjtőjén a mezőgazdaság kemizálását korlátozó rendelkezéseknek következetesen érvényt kell szerezni, — a Balatonba és a tavat tápláló vízfolyásokba ipari szennyvizeket csak megfelelő tisztítás után szabad bevezetni. A mulasztókkal szemben megtorló szankciókat kell alkalmazni, — ós a Balaton térségének különleges igényeihez alkalmazkodó vízminőség-szabályozás egységes irányelveit ki kell dolgozni. A vízminőség védelmét megfelelő jogszabályok szolgálják. (1964. évi IV. törvény a vízügyről, 32/1964. Korín- rendelet, végrehajtási utasítás, 19/1966. ÜVF sz. utasítás a szennyvízbírságról, 160/1956. Eti.M.sz. rendelet a szennyvizek tisztításáról.) A szennyezők progresszív bírságot tartoznék fizetni, a megoldást keresőket anyagi támogatással segítjük, új szennyező iparok telepítését a Balaton vízgyűjtőjében korlátozzuk. A vízforgalom bármiféle megváltozása, akár a gazdasági környezet módosulásából, akár vízpótlás, akár más rendszerekből való átvezetésből származzék is az, maga után vonja a vízminőség megváltozását (de nem feltétlen szennyezését). A vízforgalom döntő összetevőinek változásai elkerülhetetlenek. A vízgazdálkodás tökéletesítését célzó összetevők tudatos megváltoztatása azonban — ellenőrizhető. •5. A balatoni üdülőtelepek vízellátását az 1968. év nyári csúcslétszáma (360 ezer fő) mellett 44 ezer m

3 napi csúcstermelés jellemezte. Ez a víztermelő kapacitás 1975-re — 440 ezer fő ellátására — napi 80 ezer m

3-re nő, míg távlatban közel 700 ezer ember igényét kielégítve 120 ezer m

3/nap lesz. Eddig a legtöbb település vízellátása a helyi vízkészletek hasznosításával történt. A déli parton- a mélységi vizeket és tisztított balatoni vizet, az északi parton mélységi- és karsztvizeket — együttesen napi 44 000 m

3-t — használtunk fel az üdülők vízellátására. A községi ós a több települést ellátó helyi vízművek építését úgy irányítottuk és alakítottuk ki, hogy azok kapcsolódhassanak és részei legyenek a tervezett regionális vízellátási rendszernek, mely egyedüli megoldás a növekvő igények kielégítésére és nagy távlatra fogja biztosítani a Balaton térségének vízellátását. A távlati vízellátást három nagy regionális vízmű alapozza meg. A Nyugatbalatoni regionális vízmű a hálózati rendszeren a nyírádi bányaművelés során kiemelt bányavizet szállítja a balatoni üdülőövezetbe és ellátja az északi parton Badacsony— Keszthely—Hévíz, a déli parton Balatonmária— Fonyód—Balatonöszöd közötti valamennyi települést. Végső kiépítésben napi 40 000 m

3 bányavizet juttatunk ezekre a területekre és a helyi csúcsvízművekkel együtt kereken 50 000 m

3/nap víz szolgáltatása biztosítható, mely az igényt kielégíti. A déli parton Balatonszárszó—Siófok—Kenese közötti terület településeit és üdülőit a Siófok térségi regionális vízmű útján látjuk el ivóvízzel. A távlatban 25 000 m

3/nap kapacitású Balatonra telepített felszíni vízmű egységes hálózaton keresztül szolgáltatott korszerű eljárással tisztított vízzel és a meglevő mélységi és felszíni vízművek csúcsidőszakban történő üzemeltetésével a terület távlati 40 000 m

3/nap vízigénye biztosítható. Az északi partszakaszon a Badacsony—Tihany és Balatonfüred—Almádi—Fűzfő közötti rész távlati 30 000 m

3/nap vízigényét elsősorban mélységi és karsztvizekből, természetes forrásokból esetleg kisebb mértékben balatoni felszíni vízből biztosítjuk, Füred és Fűzfő közötti terület üdülői részére egységes rendszeren —- az ÉK-balatoni regionális vízműn — keresztül. A három nagy vezetékrendszer végső kiépítésében össze lesz kapcsolva, azok szükség esetén kölcsönösen kisegíthetik egymást, így nagy távlatra szóló és kellő biztonsággal üzemelő művek látják el ennek a magasigényű övezetnek fogyasztóit. A siófoki és a nyírádi rendszer főműveinek építése megkezdődött; az I. ütem kiépítésének teljes befejezése 1972, illetve 1973-ra várható-. A vízigényeknél figyelembe vettük a vízvezetéki rendszerbe bekapcsolódó új területek fogyasztóit és azt. hogy a terület magas kultúrája kiemelten magas vízigényű. Távlatban átlagosan 175 l/fő/nap vízfogyasztási értéket irányoztunk elő. A víz-