Hidrológiai Közlöny 1969 (49. évfolyam)

10. szám - Dégen Imre: A Balaton vízgazdálkodásának fejlesztése

438 Hidrológiai Közlöny 1969. 10. sz. Dégen I.: A Balaton vízgazdálkodása VÍZÁLLÁSOK 4. ábra. A Balaton vízkészletváltozási adatai 0,4-1 € 0,30,2ír 0,1ír 0-0,1-0,2F* -0,3-0A-0,5-os-07 VIIKESZ LÉTEK lembe vételével gazdálkodhatunk. A vízátvezetés megoldása esetén ez a kiegyenlítő medence a feltöltés alatt a felhalmozási időszakban hiányzó természetes csapadék pótlását, és mint csúcsokat kiegyenlítő elem a felhasználási időszakban az átvezetési teljesítmény jó kihasználását tenné lehetővé. A mai levezetési keresztmetszet mellett a számítások szerinti szélső esetben 103 cm, a valóságban esetleg ennél nagyobb vízszintingadozás tűrésére kényszerülünk. A levezetési teljesítmény növelése esetén a felhalmozódás hónapjaiban a kényszerű vízszintingadozás 15 cm-re csökkenne, míg a tudatos vízszintszabályozás, a Balaton potenciális tárolóképességének tervszerű hasznosítása és a vízpótlás megoldása — 45 cm vízszintingadozás feltételezésével — mindazoknak a korlátoknak felszabadítására alkalmas lenne, melyek ma a Balaton környezetében a vízigények kielégítését akadályozzák. A levezetési teljesítmény bővítésének közvetlen következménye a sokévi átlagban eddig feltétlenül veszendőbe ment 28 millió m

3 hasznosítható természetes vízkészlet megnyerése lenne. 2. A hasznosítható vízkészlet növelése elválaszthatatlan összefüggésben van a vízszintek szabályozásának kérdésével. A vízkészlet csak úgy növelhető, ha egyidejűleg gondoskodunk a levezetési lehetőség megfelelő kapacitású kialakításáról is. Az 5. ábrán az elmúlt időszak adatainak felhasználásával azt mutatjuk be, hogy a vízszintingadozás és a leeresztési kapacitás között milyen összefüggés áll fenn. Az ábra tanúsága szerint 100 m

3/s vízlebocsátóképesség adna teljes, és 80 m

3/s kielégítő biztonságot, ez utóbbi esetében a maximális vízszint ingadozás 45 cm. A vízgyűjtő saját vízkészletének tárolási lehetőségeit vizsgálva arra az eredményre jutunk, hogy a tárgyévi vízkészletek legalkalmasabb tárolási helye maga a Balaton, bár a vízgyűjtőn létesített kisebb tárolók létesítése ha nem is alternatív, de kiegészítő megoldásként számításba jöhet. A felszín alatti vízkészlet a környéken nem áll oly mértékben rendelkezésre, hogy az megfelelő mennyiségű és folyamatos pótlást biztosítson a szükséges időszakokban. A hasznosítható vízkészletek növelése nem csak a károsan alacsony mind gyakoribb vízszintek elhárítása, de a bővülő vízigények kielégítése miatt is szükséges. A vízfelhasználás mértékadó időszakát tekintve az augusztusi 85%-os valószínűségű vízkészlete a mai helyzetben 96 millió m

3-nek tekinthető. Az országos átlagban 85% tartósságú vízkészletek figyelembe vétele önmagában is 15%-os hiánytűrést tételez fel. Tavak esetében ez a hiánytűrés élesebben jelentkezik, mint az élővízfolvásoknál, hiszen itt, ebben a rövidebb hiányszakaszban utánpótlódó, dinamikus készletről egyáltalában nem beszélhetünk. A jelenlegi vízhasználók igénye 114,2 millió m

3 évenként, a mértékadó hasznosítható készletet 18,2 millió m

3-rel már meghaladja. A vízmérleg tehát már ma is hiányt mutat, mely az igények növekedése és a gazdasági környezet változásai miatt egyre növekszik. A vízmérleg hiánya gazdasági szempontból egyre jelentősebb kihatású kényszerű vízhiánytűrést von maga után. Ha az elmúlt 106 év hidrológiai adataiból a vízállás-idősort tekintjük alapul és a gazdasági környezet változásainak (mélyművelés, terraszozás, város- és községfejlesztés stb.) mai és várható teljes kihatását is számításba vesszük, akkor a vizsgált 106 év közül már csak 13 olyan év fordult volna elő, melyben a minimális vízszintek tarthatók lettek volna. A többi 93 évben vízpótlásra lenne szükség. A távlati vízigényre vonatkozó célkitűzések leg-