Hidrológiai Közlöny 1969 (49. évfolyam)

1. szám - Dr. Lászlóffy Woldemár: A Nemzetközi Hidrológiai Decennium 3 éve a Német Demokratikus Köztársaságban

40 Hidrológiai Közlöny Í96W. /. sz. K NESCO 1 NEMZETKÖZI HIDROLÓGIAI DECENNIUM HÍREI A Nemzetközi Hidrológiai Decennium 3 éve a Német Demokratikus Köztársaságban DK. LÁSZLŐFFY WOIDI11ÁE a műsz. tudományok doktora A Német Demokratikus Köztársaság nem tagja az ENSZ-nek és így az UNESCO-nak sem. A Decenniumba ezért esak közvetve, a Geodéziai és Geofizikai Uniónak a tudományos akadémia keretében működő nemzeti bizottsága révén kapcsolódhatott be. A vízügyeknek a Vízgazdálkodási Hivatal (And für Wasserwirtschaft) alatti egyesítése, a hidrológiai tevékenység összpontosítása a Vízgazdálkodási Intézetben (Institut für Wasserwirtschaft), ós a tervgazdálkodás bevezetése az NDK-ban is éppúgy, mint a többi szocialista államban, jótékonyan hatott a hidrológiai kutatás fejlődésére. A vízgazdálkodási intézetben kitűnő fiatal hidrológus-gárda nevelkedett fel. Dr. Siegfried Dyck profeszszor vezetésével, aki két éve a drezdai műegyetemen külön hidrológiai intézetet kapott, megszervezték a Deeennium-bizottságot, amely 1968. ápr. 22—25-én a szélesebb szakkörök érdeklődósének felkeltése és az erők összefogása céljából — első ízben — országos seregszemlét szervezett. Az akadémia égisze alatt megrendezett szimpozionon elhangzott előadások egyrésze hazai szempontból is érdeklődésre tarthat számot. A bevezető előadásban Dyck a hidrológiai kutatás fontosságának megvilágítására megemlítette, hogy az NDK-ban az egy főre eső évi vízszükséglet a jelenlegi 500 m

3-ről a századfordulóig 900 m

3-re emelkedik. A vízkészletek kihasználtsága az átlagos évben 36%, de igen száraz évben már eléri a 80%-ot, és száraz hónapban 150%-ra rúg. Érdekes adatokat közölt az észlelőhálózatról. Történelmi szempontból figyelemre méltó, hogy a vízállásészlelósek az Elba magdeburgi mércéjén 1718-ig nyúlnak vissza (nálunk kereken 100 évvel későbben kezdődtek), míg vízhozamméréseket 1820 óta végeznek (vagyis mintegy 20 évvel előztek meg minket). Feltűnően nagy a vízmércék száma. A hazánk területénél 16%-kal nagyobb, 108 000 km- kiterjedésű országlián 1470 (nálunk a tanulmányi mércéket is számítva 504), és közülük 300 (~20%) van rajzolóműszerrel ellátva. 400 szelvényről vezetnek vízhozam-nyilvántartást (nálunk 172-ről) és kereken 11 000 kútban figyelik ii talaj vízállást. A csapadékmérő állomások száma 1500 (nálunk 1000 körül). Vízmérleget 40 vízgyűjtőterületre szerkesztettek (20 éves sor alapján), ós jelenleg az eredményeket finomítják újraszámítással. A megoldásra váró feladatok közül a következőket emelte ki: a vízszükségletek biztosítottságának vizsgálata, a vízkormányzás a minőségi kérdések figyelembe vételével, a tározógazdálkodás, a talaj vízdúsítás, az emberi tevékenység befolyása a hidrológiai ciklusra, a felszíni és felszínalatti készletek összefüggése, az előrejelzés, a korszerű adatfeldolgozás. A hidrológusképzóssel kapcsolatban megemlítette, hogy a drezdai műszaki egyetemen fakultás-közi vízügyi tagozatot létesítettek, amely biztosítja, hogy a vízkémikusok, hidrobiológusok stb. megfelelő hidrológiai alapképzésben részesülnek, a vízimérnökök viszont megszerzik a vízkémiai, hidrobiológiái, meteorológiai stb. ismereteket, és — nem utolsó sorban — megvalósítja a kellően sokoldalú és a vízgazdálkodás műszaki feladatait is ismerő hidrológusok nevelését. D. Lauterbach a vízrajzi észlelőhálózatok tervszerű átszervezésének kérdésével foglalkozott. Ez a kérdés nálunk is szőnyegen van, hiszen a hálózatok hosszabb idő során, a helyi igények szerint, ötletszerűen alakultak ki, ós nincsenek kellő tekintettel sem a természeti földrajzi adottságokra, sem a vízkészlet-gazdálkodás növekvő igényeire. Szinte izgalmasnak nevezhető H. Karbaum előadása a csapadékmórés hibaforrásairól. A hibák nagyságáról nagyon elgondolkoztató példát mutatott be. Kimutatta, hogy a vizsgált állomás 673,2 mm évi csapadékösszege a mérési hibák miatt 24%-kal(!) volt kevesebb a valószínű értéknél. A veszteségből 3% a csapadékmérő gyűjtőedényéből párolgott el, 8% a szelek hatására nem jutott be az edénybe ós 13%-ra rúgott a felfogó ill. a mérőedény falához tapadó, tehát figyeli non kívül maradt víz mennyisége. A vízháztartási egyenlet legjobban ismert tagjának, a csapadéknak, a mérését terhelő jelentékeny hiba alapjaiban ingatja meg a mérlegszámításaink megbízhatóságába vetett hitünket. Sürgősen meg kell indítanunk ellenőrző vizsgálatainkat, hiszen a hidrológiai számítások kiindulási alapja gyakran éppen a csapadék. W. Dornbusch a 26 állomást számláló párolgásmórő kád-hálózat kiépítését ismertette. Érdekes, hogy kísérleteik alapján ugyanúgy' a 3 m

2 vízfelületű kádak mellett döntöttek, mint a VlTUKI. A vízszintet volumetrikusan mérik. Figyelemre méltó 0,05 mm pontossággal regisztráló párolgásíró-műszerük és a Stechlin-tavon használt, tutajra szerelt 3 db úszó párolgásmórő-kád. Érdekes volt Dr. Ing. P. Chardabellas előadása a liziméterkísérletekről, amelyeket Eberswaldón 1929-ben indítottak el. Általában 1 m

2 felületű és 1,5—2,5 m mély, mérlegre állítható tartályokat használnak, de kísérleteznek kisebbekkel is, amelyeket a hálózatban kívánnak alkalmazni. A beszivárgást 650 m

2 felületen 4 m mélységben mérik. Méréseik alapján dr. B. Lützke képletet vezetett le a növényzettel borított felszín havi párolgásának számítására, amely —- természetesen — csak az adott talajra vonatkozik és benne a növényfajtától függő állandó is szerepel, tehát nem általánosítható. Végül H. Schubert, a hidrometeorológiai kutatóintézet igazgatója, a Stechlin-tavi kutatóállomáson folyó munkákról adott képet, amelyben a víz- ós hőháztartási vizsgálatok együttes alkalmazása a leginkább figyelemre méltó. U. Wendling a neutron-szondás talajnedvessógmérő-műszerrel szerzett tapasztalatokról ós a műszerállandók meghatározásáról számolt be. Második éve használnak ilyeneket 5 állomáson, és ez évben még 4-et állítanak be. A felszínalatti vízkészlet megállapításával Dr. Ing. K. F. Busch, a drezdai műegyetem kiütúrtechnikai professzora foglalkozott. Számos eljárást sorolt fel, amelyek közül kiemelkednek: a talajvízszint-ingadozás, az apadási görbe ós a vízfolyások fajlagos kisvízi hozama alapján végzett számítás, továbbá a hidraulikai valamint a hő- ós vízháztartási számítás. Részletekbe, sajnos, nem bocsátkozott. I. Zieschang az NDK 1 : 200 000 méretarányú hidrogeológiai térképezését ismertette, amelyet 1969-től 1 : 50 000 részletesebb felvétellel folytatnak. Dr. Ing. A. Becker előadása a hidrológiai előrejelzés terén elért eredményekről szólt. A történeti fejlődés vázolása után az 1962 óta Szesztay nyomán kidolgozott, mércekapcsolatokon alapuló, árvíz-előrejelzési módsze-