Hidrológiai Közlöny 1969 (49. évfolyam)

7. szám - Dr. Schmidt E. Róbert: Cseh–Morvaország, valamint Izland hegységszerkezeti és vízföldtani viszonyai

320 Hidrológiai Közlöny 1969. 7. sz. csapásirányok. Továbbá a Szudéták változó, de különösen a Cseh-Morva hegység uralkodóan EK— DNy-i és a Cseh-Erdő ÉNv—DK-i ívelt csapásirányai, valamint a Cseh-Szász Érchegység DNv— ÉK-i csapásiránya. A Thüringiai Erdő, a Harz és a Flechten uralkodó csapásirányai is ezt igazolják. A Cseh-masszivumot, mint közbenső tömeget — akárcsak a Tisia tömegét — ÉNv—DK (itt herzyni vagy K-en Karpinszki félének nevezett) és DNy—ÉK irányú (sváb albi, ill. itt érchegvségi) csapásirányban haladó törések szabdalják fel. Ehhez járul a Prágán át és a Vltava (Moldva)tól kissé keletre haladó ÉÉK—DDNy-i csapás irányban az ún. rajnai irányban haladó törésrendszer. Alárendelten pedig K—Ny-irányú törések is felismerhetők. Mindezek a törésrendszerek szoros kapcsolatban állanak a metallogenetikai viszonyokkal, az ércképződéssel és az árkos-sasbérces szerkezettel. Ezek a törések alakították ki DNy—ÉK irányú fellazulás révén a Szudétákat DNy-ról kísérő hatalmas krétakori medencét és a délen C. Budejovicenél a Vltava-t is harántoló mezozoós-harmadkori kisebb medencéket, valamint az Érchegységet DK-ről az Ohre (Eger) völgyét kísérő harmadkori süllyedéket barnaszénmedencékkel és a DNy—ÉK irányban haladó bazalt stb. vulkáni sorral. De ugyanilyen irányban sorakoznak fel a karbonkori kőszénmedencék is. A szóbanforgó szerkezeti elemek, törések és árkok — amelyek egyébként egész közép Európa folyó irányainak útját előrerajzolták, mint pl. a Rajna, az Elba, a Vistula és a Dunáét stb. — nagyrészt a Cseh-masszivum területének konfigurációját és az ottani folyók irányát is megszabták. A Labe (Elba) és mellékfolyóinak jórésze, szakaszonkint váltakozva, ezeket a tektonikailag preformált irányokat követi. így a Vltava, az Ohre, a Berounka, az Otava, a Luzenice, Sázava, a Doubrava, az Orlice, a Cildlina, a Jizera, a Ploucnice stb. Számos forrás, szénsavas és kénes ásványvíz, továbbá hévíz fakad a vázolt tektonikai törések mentén, amelyek közül a főszerepet a diszjunktiv ÉNv—DK-i-ek látszanak játszani. így példakép az ismertebbek közül megemlíthetők az alábbiak. Frantiskovy Lázné (Eranzensbad) ÉNv—DK-i töréseken át kapja 14 °C savanyú vízét, mégpedig kristályos alaphegységre települt neogénkori rétegekből . Marienske Lázné (Marienbad) is a kristályos alaphegységet harántoló ÉNv—DK csapásirányú törések mentén nyeri szénsavas vizét. Karlovy Vary (Karlsbad) metamorf gránitból és oligocénkori homokkőből kapja részben 72 °C meleg, savanyú vízét, ÉNy—DK ós DNy—ÉK irányban haladó törések kereszteződésénél. Jáchyrnov a gránitmasszivum és kristályos alaphegység határán ÉNy—DK-i csapásirányú töréseken át jut 28 °C meleg radioaktív vízéhez. Teplice miocén homokkő és konglomerátum, valamint kvarc-porfir közvetítésével nyeri ÉNy— DK-i törés mentén 42—49 °C meleg szénsavas vizét. Dr. Schmidt E. R.: Cseh-Morva-ország és Izland Üsti nad Labern 32 °C meleg szénsavas vize egymást keresztező törésekkel diszlokált kréta homokkőből és a kristályos alaphegységből származik. Világosan látni tehát, hogy a gyakorlatilag is fontos töréses hegységszerkezet függetlenül a geológiai időtől, csak a geológiai-tektonikai történés és az anyag konszolidáltságának függvénye, vagyis, geomechanikai törvényszerűségeket követ. A Cseh masszívum esetében, a variskusi hegységképződés során lényegében ugyanolyan szerkezet jött létre, mint a Tisiának nevezett magyar közbenső tömegben, az alpi hegységképződés folyamán feléledt. És látni fogjuk, hogy egészen hasonló a helyzet a vulkanikus kőzetek által felépített Izlandon, ahol a fiatal harmadkorban alakult ki a feltűnően hasonló szerkezet. Izland Amióta a 103 éves hazai hévízkutatás, feltárás és hasznosítás 1952-ben új lendületet vett —* 1967-ig bezárólag 130-nál is több max. 2555 m mély kút feltárásával — a hazai szakemberek érdeklődése iiagymértékben Izland felé fordult. Utóbbi időben több specialista járt ott. Boldizsár T. (1963) geotermiai, Balogh J. (1964) hévízhasznosítási, Vargha Gy. (1967) vulkanológiai kérdések tanulmányozása céljából. A következőkben, kiegészítéskép Izland hidrogeológiai és hegységszerkezeti viszonyairól, valamint azok összefüggéseiről igyekszem rövid áttekintést adni, rámutatva a hazai viszonyokkal való különbségekre, de hasonlóságokra, sőt azonosságokra is. Izland a magas északon, súlypontjával az Atlanti Óceán 65. párhuzamos körén, közvetlenül az északi sarkkör alatt fekszik. Teljes egészében vulkanikus tömegek építik fel. Mégpedig a mészalkáli sorhoz tartozó, tehát orogén jellegű kőzetek. Kb. 4500 m vastagságban bazaltlávák, amelyek közé óharmadkori barnakőszén telepecskék iktatódnak. (Megjegyzendő azonban, hogy újabban geofizikai mérések alapján a bázikus kőzetek vastagságát 27,8 km-re teszik.) Ugyanilyen kőzetek fordulnak elő Izlandon, mint kelet Gröndlandon a Sabine és a DK-re levő Far őer szigeteken. Ennek alapján egyesek feltételezik, hogy a közel 103 000 km'

2 alapterületű Izland szigete csak egy kis része annak a hatalmas bazalttakarónak, amely a harmadkorban nyúlványaival Gröndlandtól talán Skóciáig és Írországig terjedt. Az alapul szolgáló, idősebb bazalttakaró összlet valószínűleg eocénen fekszik. Felette többszáz méter vastag vulkáni eredetű ún. Palagonitbreccia és tufa települ. E felett pedig fiatal harmad- és jelenkori lávaárak és tufák anyaga. A fiatal harmadkorban, a miocén végén vagy esetleg a pliocén elején, vagyis még az alp-kárpáti hegységképződés idején, ez a hatalmas bazalttakaró stb. rendszer feldarabolódott, amikor is kb. a mai alakját vette fel. De a hegységmozgás még tovább tartott. A negyedkorban ugyanis — az egykori tengervájta teraszmaradványok tanúsága szerint — a sziget helvenkint még több mint 100 m-rel emelkedett.