Hidrológiai Közlöny 1969 (49. évfolyam)

6. szám - Emlékünnepély a szegedi árvíz 90 éves évfordulója alkalmából - Megnyitó: Dévény István

A szegedi árvíz 90 éves Hidrológiai Közlöny 1969. 6. sz. 243 lemény szemében több volt ez egyszeri csatavesztésnél. E nagy áldozatvállalással végzett munka teljes kudarcának tűnt. A tájékozatlan közvélemény a Tisza-szabályozás rendszerében, alapelveiben kereste a hibát. A fennmaradt iratokból'és a műszaki irodalomból egyaránt kiviláglik azonban, hogy a hibák forrása nem a helyes műszaki és szervezési elvekben, hanem éppen az attól való eltérésben keresendő. Vásárhelyi terve a folyószabályozás és az ármentesítés, később bürokratikusán szétválasztott, feladatait az egyetlen helyes módon, egységesen oldotta meg. A folyó kisesésű szakaszán, a kanyargó folyómeder túlfejlődött kanyarulatainak átvágásával, a meder esésének növelésével, a folyó hosszának rövidítésével, az árvizek levonulási idejének csökkentését, gyorsítását kívánta elérni. A töltések vonalvezetését úgy tervezte, hogy azzal egyszersmind a Tisza szabályozott árvízi medrét is kialakítsa és a környező területeket az árvizek elöntésétől védje. A szabadságharc idején megszakított szabályozási és ármentesítő munkákat 1850 után műszaki, szervezeti és pénzügyi szempontból egyaránt helytelen módon folytatták. A folyószabályozást állami feladatnak nyilvánították, különválasztották az árvízvédelmi töltések építésétől, amelyet viszont az érdekeltek társulati feladatává tettek. Ugyanakkor az önkényuralom politikai okokból szétrombolta a társulatokat egyesítő autonóm központi szervezetet, a Tisza völgyi Társulatot, mely összehangolta, egységes műszaki koncepció keretébe illesztette az egyes társulatok tevékenységét. Mindezzel párosult a folyammérnöki hivatalok, a vízügyi igazgatás bevált szervezetének leépítése, az állami ellenőrzés és irányítás lazasága, ami szabad utat nyitott a tervszerűtlenségnek, a részérdek, elsősorban a nagybirtokosi érdek érvényesítésének. Az egyes társulatok töltésszelvényei is eltérő méretűek voltak. A karbantartásról nem gondoskodtak. Hiányzott az árvízvédelmi készültség szervezete és az árvízi előrejelzés. Beszögellő töltésszakaszok bontották meg a hullámtér egységes vonalvezetését, a váltakozó szélességű hullámtérben torlódásokat, keresztirányú áramlásokat okozva, egyes töltésszakaszokat védhetetlenné tettek. Mindezt súlyosbította, hogy miközben rendszertelenül ugyan, de nagy lendülettel folyt a társulatok terhére végzett töltésezés, annál kevesebbet tettek az állami feladat, a folyószabályozás, az átvágások kialakítására. Valójában ebből fakadtak a műszaki hibák; egyrészt a munka egységes terv szerinti végzésének, állami ellenőrzésének hiányából, másrészt a társulatok magára hagyatottságából, anyagi megterhelésének és teherbírásának aránytalanságából, erőik szétforgácsoltságából és legfőképpen a fontos állami feladat, a folyószabályozás terén való lemaradásból. A Tisza-szabályozás általános hibái azonban a szegedi szakaszon fokozottan érvényesültek és a katasztrófa előidézésében sajátos helyi okokkal is párosultak. Ezek közül az egyik legdöntőbb az a Szeged város által régóta sérelmezett jogtalanság volt, hogy olyan társulati szervezetbe kényszerítették, amely lehetővé tette a várostól északra elterülő Pallavicini uradalom ármentesítését, nagyrészt Szeged költségén. Ez ugyanakkor képtelenné tette a várost arra, hogy a közvetlen védelméhez szükséges gátrendszer építésének feladatával megbirkózzék. A kritikus percsorai töltésszakaszról így szól a szegedi emlékirat: „Ez a töltés —és ez a társulat — volt az, melynek létezése a mi elpusztulásunk legfőbb oka volt". Ugyanis a Szeged—algyői öblözettől elkülönülő, kizárólag a Pallavicini hitbizománv területére kiterjedő percsorai öblözet hozzácsatolásával, több kilométeres új, nehezen kiépíthető és még nehezebben védhető töltésszakasz építésére kötelezték, az osztrák belügyminiszter rendeletével létrehozott kényszertársulást és Szeged városát. Ez ugyanakkor maga után vonta, hogy a Szegedet északról védő rövidebb sövényházi töltés erősítéséről lemondjanak. A töltésrendszer hibáit súlyosbította,. hogy az árvíz bekövetkezéséig a Tiszán épített 107 átvágás közül mindössze 33 fejlődött ki oly mértékben, hogy átvehette az anyameder szerepét. A legsúlyosabb helyzet éppen a Csongrád—szegedi és a Szeged alatti szakaszon volt, ahol a 11 átvágásból csupán egyetlenegy fejlődött ki. Legkezdetlegesebb állapotban itt éppen a Szeged alatti nagy átmetszés volt, amelynek kialakítása az árvíz levonulásának meggyorsításában a város szempontjából a legfontosabb lett volna. Szeged város vezetői idejében felismerték a városra leselkedő veszély jeleit. Több ízben kérték a kormány hathatós támogatását a város árvédelmi biztonságának növelésére. Érdemben azonban nem történt intézkedés. Ilyen állapotok közepette zúdult a rendkívül csapadékos 1878—79. évi tél a Tisza völgyére és következett be a szegedi árvízkatasztrófa, mely csaknem 160 emberéletet követelt s a város 6350 háza közül hatezret teljesen elpusztított, hatvanezer embert hajléktalanná tett. Szeged hősies küzdelme az önkényuralommal, a nagybirtokkal és az árvízzel szemben egyben forrása lett a város teljes újjáépítésének, amely a még ma is korszerű városépítési elvek érvényesítésére adott lehetőséget. A szegedi árvíz hatására emelkedett a Tisza völgy rendezésének feladata azzá az általános érdekű nemzeti üggyé, amivé a munkálatokat elindító Széchenyi István és Vásárhelyi Pál kívánta tenni. A századfordulóra a Tisza völgy ármentesítése és a folyó szabályozása lényegében megvalósult. A folyó Tiszabecs alatti szakasza 40%-kal rövidült. Esése némileg növekedett. Az árvíz levonulási ideje megrövidült. E hatalmas beavatkozás a folyó életébe és a folyó szűkebb mederbe szorítása árvédelmi töltésekkel, megváltoztatta a Tisza vízjárását. A folyó árvízszintje Szegednél átlagosan 275centiméterrel emelkedett, ugyanakkor a kisvízszint 95 cm-rel csökkent. A korábban átlagosan 2,5—3,0 méter magas, és mindössze 10 m talpszélességű töltések, többnyire 7 m magasságra, 44 m talpszélességre épültek ki. Ennek tulajdonítható, hogy az 1879. évi árvízi csúcsot 117 cm-rel meghaladó 1932. évi árvíz is gátszakadás nélkül vonult le.