Hidrológiai Közlöny 1969 (49. évfolyam)

5. szám - Dr. Szigyártó Zoltán: A rendszeres hajózás hatása a Keleti-főcsatorna öntözővízelosztó üzemére

198 Hidrológiai Közlöny 1969. 5. sz. Dr. Szigyártó Z.: A rendszeres hajózás hatása maximális napi középvízhozam), másrészt a víz­szintsüllyedések hatásának a kiküszöbölése érde­kében szükséges kézi szabályozgatások egyre na­gyobb terhet rónak a zsilipkezelőkre. Ezért, ha a napi átzsilipelések száma már meghaladja az egy­kettőt, de még nem éri cl azt a számot (mintegy hatot), amelynél mára Keleti Főcsatornába adagol­ható vízmennyiség csökkenése jelentősnek ítélhető, gondoskodni kell olyan elektromos automatikákról, amelyek tart ják a beállított vízhozamot — vagyis a nyomómagasság csökkenésének, illetve növeke­désének megfelelően a zsiliptáblákat nyitják, illetve zárják. Befejezésként végül rá kell mutatnunk arra, hogy — tekintettel belvízi hajózásunk jelenlegi helyzetére — olyan rendszeres hajóforgalomra, amelynek keretében egy-egy zsilipnél napi öt-hat hajó átzsilipelésénél többre lenne szükség, belát­ható időn belül nem számíthatunk. Abban az eset­ben azonban, ha egyszer egy ilyen igény mégis jelentkeznék, feltétlenül szükségessé válna annak a mérlegelése, hogy a Keleti Főcsatornába bocsát­ható vízmennyiségek pontosabban, a főcsatorna lecsökkent maximális vízszállítóképességének a növelése érdekében nem lenne-e célravezető a tisza­vasvári hajózsilipet csak a hajózás céljaira fent tartani, s az öntözővizet külön zsilipen keresztül adagolni. Összefoglalás 1966 tavaszán első alkalommal indult meg a rendszeres hajóforgalom az ország leghosszabb mes­terséges viziútján, az öntözővízelosztás céljaira is épült Keleti Főcsatornán. A tanulmány a rendszeres hajózás és az öntöző­vízelosztás üzemének egymásrahatását vizsgálva kíván következtetéseket levonni az ily módon je­lentkező kétfajta követelmény kielégítésének a módjára. Ennek érdekében elsőként elemzi a hajózható öntözőcsatornák célszerű üzemének a kilakításával kapcsolatos szempontokat, s az 1. ábra kapcsán rámutat arra, hogy ha a bögéket billenőtáblás bukópárokkal választják el egymástól, úgy ezeken keresztül a hajózás a vízszinttartás megzavarása nélkül lebonyolódhat. Rátérve a Keleti Főcsatorna közvetlen vizsgá­latára, a tanulmány elsőként jellemzi a hajók át­zsilipelésére szolgáló két műtárgy, a tiszavasvári zsilip és a balmazújvárosi zsilip eddig elkészült felső főjének működését. Ennek eredményeként arra a következtetésre jut, hogy a tiszavasvári zsilip jelenlegi megoldása mellett — az átzsilipelé­sek következtében a főcsatornába beadható víz­mennyiségek csökkenése miatt — a sűrű, rendsze­res hajózás kizárttá teszi, hogy a főcsatorna a kri­tikus időszakban maradéktalanul be tudja tölteni az öntözővízelosztással kapcsolatos szerepét. Ugyanekkor a tiszavasvári zsilip időszakos lezá­rása miatt előálló hirtelen vízszintcsökkenések (2. ábra) hatása rendkívül kedvezőtlenül befolyá­solhatja a főcsatornából kiágazó gravitációs víz­kivételek üzemét (1. táblázat) is. A balmazújvárosi félig elkészült hajózsilipen történő hajó átbocsátás, a vízszinttartás megszű­nése miatt (3. ábra), ugyancsak igen kedvezőtlen hatást gyakorolt az öntözővízadagolás üzemére. Mindezeket a kedvezőtlen hatásokat együttesen mérlegelve a tanulmány befejezésként, a rendsze­res hajóforgalom sűrűségének függvényében össze­foglalja azokat a tennivalókat, amelyek annak ér­dekében szükségesek, hogy az összeegyeztethető legyen az öntözővízelosztás üzemi követelmé­nyeivel is. IRODALOM [1 ] Szigyártó Z.: Az alulról ós felülről vezérelt öntöző­vízelosztó rendszerek ós alkalmazási körük. Vízügyi Közlemények, Budapest, 1964. 1. sz. 151—160. o. [2] Szigyártó Z.: Felülről vezérelt öntözőcsatorna-rend­szerek üzemének programozása. Hidrológiai Köz­löny. Budapest, 1968. 3. sz. 107—115. o. [3] Kertai E.: Magyarország nagyobb vízépítési műtár­gyai. Vízlépcsők. Országos Vízügyi Főigazgatóság, Budapest, 1963. [4] Bérdi Gy.—Gál T.: Hajózási lehetőségek a balmazúj­városi zsilip felső főjén át. Tájékoztatás a Tiszántúl vízgazdálkodásáról. Debrecen, 1967. 2. sz. 17—20. o. BjIHHHHe CHCTCMflTMMHOrO CyAOXOflCTBa Ha pewHM pacnpeaejieHHH opocHTejibHoH BOÁM MarncTpajibHoro BOCTOMHOTO KaHajia JJ-p Cudupmo, 3. KaHfl. TexHHHecKHx HayK BeCHoií 1966 ro/ia nepBbitt pa3 Haiajiocb cyxo«Hoe TpaHcnopTHoe FLBHWCEHIIE Ha caMOM AJIHHHOM MCKVCCTBCH­HOM BOAHOM ny™ cTpaHbi, nocTpoeHHOM AJIH uejieü pac­npefleJieHHfl opocHTejibHoft BO/IM, MarucTpajibHOM Boc­TOHHOM KaHajie. CTaTbíi H3ywaa B3aiiMHoe BJUIAHHC CHCTeiwaTHMHoro cy;ioxoflCTBa u pe>KHMa pacnpeaejieHMH opociiTejibHoü BO­ÁM CTpeMHTCM BblBeCTH HeKOTOpbie BblBOflbl OTHOCHTCJlbHO MeToaa BbinojiHeHHH npoHBJijnomHxcji AByx BH^ob Tpeöo­B3HHH. B uejiHx 3TOIO, Bnanajie xapaKTepn3yeT npuHumibi, CBa3aHHbie cosaaHHeM uejiecooöpa3Horo pe>KMMa cyxoj;­Hbix opocHTejibHbix KaHaJiOB H npn NOMOUJH pucymca l noKa3biBaeT Ha TO, MTO ecjni 6i.e<j)bi oTAejieHbi apyr OT apyra napHbiMH onpoKiiflHBaioiuHMiiCH uuiTaMH, TO iepe3 3TH ey/ioxoflCTBO M0>KeT SbiTb np0Be,aeH0 6e3 napyiueHiiH I 0PH30HTOB BOflbl. npn HenocpejjCTBeHHOM M3yMemiu MarncTpajibHoro BOCTOMHOI O KaHajia B CTaTbe BHaqaJie xapai<Tepn3yioTCH coopy>Kemifl, cjiy>Kamne AJIÍI nepeuuiK)30BaHHH cy^oB, a HMeHHO paöoTbi ao cux nop nocTpoeHHbix BepxHiix TOJIOB mjuo3a y r. BajiMa3yíiBapoui u uuuo3a y r. TucaBauiBap. B PE3YJIBTATE BbiBOfliiT BI.IBOA, HTO npn nacToameM peuie­HHH injuo3a y r. TucaBauiBap — H3-3a yMeHbuiemiíi KOJIH­necTBa BO;IM, nponycKaeMott BCJieflCTBiie uiJi!030Banii5i B Mai'HCTpaJIbHblH KaHaJl HCKJlIOMaeTCH B03M0>KH0CTb pacnpeaejieHHH opocuTejibHoft BO/ÍH B KpimmecKOM ne­pnofle H3-3a MacToro u cncTeMaTimHoro BeaemiH cy,aoxoa­CTBa. B TO >Ke BpeMH UIJUO3 y r. TucaBauiBap BpeiweHaMH 3aKpb!Bat'TC51 H BJlHflHIle BHC3anHbIX H3MeHeHHÜ [0piI30H­TOB BOflbi (puc. 2) HeŐJiaronpuíiTHO 0Ka3biBaeTCji Ha pe­>KMMe CaMOTeMHblX BOflCmÖOpOB, OTBeTBJIHIOIUHXCH H3 MarncTpajibHoro KaHajia (Ta0jinua 1). llponycK cyAOB iepe3 n0Jiyr0T0Bbiü UIJIIO3 y r. Baji­Ma3yfiBapoui -— H3-3a npeKpaiueHHíi riocTOHHHoro ropn­30HTa (puc. 3) TaioKe HeSjiaronpiiHTHo BJiufleT Ha pewHM noAami opocnTejibHoü BOflbi. OueHHBaíJ Bee STM HeÖJiaronpuHTHbie BJIHHHHH CTaTbíi B 3aKJUOMeHIIH B (|)yHKUHU ryCTOTbl ClICTCMaTHMHOrO cy,no­xo^CTBa cyMMupyeT Bee Te MeponpuATiiH, KOTopbie Hy>KHo npoBecTii fljiH Toro, HTOÖM ey/ioxoflCTBO MOI JIO öbiTb cor­jiac0BbiBaH0 H 3KcnjiyaTanuoHHbiMH Tpe6oBaHnaMn pac­npefle^euiiíi opocnTejibHoü BOAH.

Next

/
Thumbnails
Contents