Hidrológiai Közlöny 1968 (48. évfolyam)

11. szám - Déri József: Franciaország vízgazdálkodásának időszerű kérdései

524 Hidrológiai Közlöny 1968. 11. sz. Déri J.: Franciaország vízgazdálkodása bizonyos adminisztrációs nehézségeket támaszt a vízhasználatok vízgyűjtőkénti nyilvántartásában ós a vízgyűjtőegységekre készítendő vízmérlegek szerkesztésében stb. De ez elkerülhetetlen volt és hasonló probléma Magyarországon is felmerült azokon a Területi Vízgazdálkodási Keretterv (TVK-) egységeken, amelyeknek egyes vízhasználatait több Vízügyi Igazgatóság tartja nyilván. A törvény előirányzatának megfelelően a miniszterelnök a vízgyűjtőegységek egészére kiterjedő, egységes és összehangolt vízgazdálkodás megvalósítása érdekében létrehozta a Vízgyűjtőegység Bizottságokat (Comité de Bassin). E bizottságokban elsősorban a vízügyi államigazgatás, valamint a vízhasználók képviselői vesznek részt, tehát hasonló feladatokat látnak el — a vízgyűjtőegységek szintjén —, mint az Országos Vízügyi Bizottság országos szinten. Az egyes körzetekben az éves és több évre szóló pénzügyi, műszaki és gazdasági feladatokat a pénzügyi és a műszaki bizottság dolgozza ki, tehát hasonlóan mint ahogy az országos szintű tervezés történik. A körzeti bizottságok által egy-egy területrészre kidolgozott, több évre szóló terv a vízgyűjtő egészére kidolgozott tervbe illeszkedik. A terv végül is olyan pénzügyileg megalapozott műszaki-gazdasági tanulmány, amely a vízkészletek és a vízigények egyensúlyára épülve biztosítja a víz minőségének fenntartását. A Vízgyűjtőegységek jelenlegi szervezetének kialakítása előtt a mindenkori igényeknek és gazdasági szükségességnek megfelelően -— de általában nem a vízgyűjtők egészére kiterjedő tevékenységi körrel —, különböző jellegű vízügyi szervezetek tevékenykedtek. A Vízügyi Megyei Bizottságokat (Commission Départementale des Eaux, 1948) követően a Vízgyfijtőegység Bizottságokat (Commission de Bassin, 1953) hozták létre. A vízben szegény területeken az érdekelt üzemek vízi-társulatba tömörültek. Pl. A Meurthe folyó vízgyűjtőjére települt ipari vízhasználók közül 35 már 1954-ben társulatot alakított (Association Interusine du Bassin de la Meurthe), melynek feladatai közé tartozik a vízkészlet ésszerű hasznosításának és minősége védelmének biztosítása, az üzemeken belüli vízgazdálkodás javítása, a szennyvíztisztítás technológiájának tökéletesítése, a vízkivételek és a szennyvízbevezetések rendjének és összhangjának kialakítása, valamint a szükséges kutatások megszervezése és alkalmazása. A társulat létrejöttének és tevékenységének eredményeként a vízfolyást terhelő papíripari szennyezőanyagqk 30%-kal, a tejipari szennyvizek 95%-kal csökkentek. A vegyi- és fémművek vízigénye a vízkészletek üzemen belüli többszöri felhasználása (forgatása), a gyártási technológia korszerűsítése révén lényegesen csökkent [28]. * * * A vízügyi kérdésekkel foglalkozó országos és területi szervek feladatainak áttekintése után szembetűnő lehet, hogy míg egy évtizeddel ezelőtt az említett hét minisztérium illetékes osztályain kívül szinte nem volt hivatalos vízügyi szerv, amely a különböző vízhasználók között valamilyen koordinációs tevékenységet fejtett volna ki, 1959 óta a miniszterelnök feladatai között kapott helyet a vízgazdálkodás és több mint tíz féle szerv fáradozik a vízproblémák megoldásán. Nyilvánvalóvá vált, — olvashatjuk a francia szaksajtóban, — hogy a vízügyi államigazgatás széttagoltsága nem kedvez az egységes vízügyi szemlélet kialakulásának és a kapcsolatos vízügyi politika kidolgozásának. Nem véletlen tehát, hogy a francia vízügyi szaktekintélyek a végleges megoldást egy Vízügyi Minisztérium létrehozásában látják. Érthető ez, hiszen a szabad vízkészletek rohamos csökkenése és a vízfolyások elszennyeződése mind az államra, mind pedig a magánérdekeltségekre egyre növekvő anyagi megterhelést ró. Jellemző, hogy a IV; Terv ideje alatt az állam kereken 120 millió frankot áldozott a vízkérdések megoldására, az 1966-ban megkezdett V. terv időszakára csaknem hússzor annyit, 2,33 milliárd frankot irányzott elő. 6. Összefoglalás A víz gazdasági jószággá válásának útját világszerte súlyos vízhiányok és elszennyezett vízfolyások jelzik. A víz, mint új áru iránti fokozódó kereslet a műszaki-gazdasági és jogi-igazgatási problémák seregét veti fel. A becslések szerint a 2. évezred elején Franciaország lakosainak a száma az 1967. évi 50 millióról — a népszaporulat jelenlegi üteme alapján — 100 millióra növekedhet. Az egy főre vonatkoztatott évi 1200 m

3 vízfogyasztás évenként kereken 120 • 10

9 m

3 vízigényt jelent, tehát a várható vízigények akkorra meg fogják haladni a középvízi készlet felét, és az öntözési vízigények a vízfolyások kisvízi készletét teljes egészében elfogyasztanák időszakos tározások hiányában. A vízzel kapcsolatos gondokat az ország egységesen és példamutató gyorsasággal számolja fel. Emellett igen nagy beruházásokkal fejleszti a vízellátást, az ipari és a mezőgazdasági vízgazdálkodást, továbbá a vízügyi kutatómunkát. A feladatok megoldására hivatott vízügyi szervezet számos, a magyar szakemberek számára sem idegen kérdésekkel foglalkozik napjainkban. Az ország éghajlati adottságai miatt az öntözésre alkalmas területek legnagyobb részén 10 év közül 5—9 évben szükséges az öntözés (1. ábra). A korlátozott mennyiségű vízkészletekkel való ésszerű és takarékos gazdálkodás így központi kérdés lett. Nem véletlen tehát, hogy Franciaor szágban a víztakarékos esőszerű öntözési technika kikísérletezése és bevezetése 1954-ben megtörtént. A legkorszerűbb, a növényzet mindenkori vízszükséglete szerinti (a la demande) vízelosztás esetében az öntözési egységet az elosztóhálózatra kapcsolt ún. közkútból látják el vízzel, amit minden egyes gazda a vízszükséglet szerint nyit vagy zár, és annyi vizet vesz ki — aminek mérése automatikusan történik — amennyit éppen a növényzet fejlődési foka, a növénykultúra, a talajvízháztartási jellemzők stb. szükségessé tesznek. A vízszükséglet, ill. vízigény kiadagolandó mennyiségének szakszerű meghatározásában a mezőgazdasági mérnök szolgálat (Service de Genie Buraié) segít az öntöző gazdáknak. Az öntözési