Hidrológiai Közlöny 1968 (48. évfolyam)

11. szám - Könyvismertetés

Takács S.: Oxidációs árok Hidrológiai Közlöny 1968. 11. sz. 517 Az árok mindkét végén — az áramlást akadá­lyozó szerkezeti részek nélkül is — a domború olda­lakon áramlási zavar, örvénylés alakul ki, amit az árok alakjának megváltoztatásával lehet elhárítani. A próbaüzem során egyértelműen megállapíthat­tuk, hogy akár tervezési, akár kivitelezési hiba a berendezés hatásfokát befolyásolja. Megállapítottuk, hogy megfelelő próbaüzemel­tetés esetén, már egy-két hónap után, a szerves­anyag lebontás: 55—00%, a BOI s csökkenés: 70— 75%, az E. coli és az ossz. baktériumszám csökke­nése pedig: 5)0—99%. A próbaüzemünk során a TI, tervezett G x z-t és a —t em értük el ugyan, de jól Gaz megközelítettük. Az árok bedolgoztatásával párhu­zamosan indult meg a nitrifikáció, nőtt a nitrit és a nitrát mennyisége. Azzal, hogy az árkot felszíni vízzel tölttöttük fel, elősegítettük a Daphniák elszaporodását, ami a kialakult eleveniszap csökkenését jelenti. IRODALOM | I) Pasvecr .4.: Fortsehritte der Wasserehemie. 3, 9 (1965). [2] Szymkiewicz A.: Gaz, Woda, Techn. Sanitarna .5, 174 (1965). [3] Baller J.: Fortschritte der Wasserehemie. 3, 25 (1965). [4] Pasvecr A.: EIDG Teclmisehe Hoehschule Zürich (Fortbildungskurs der EAWAG. 1964. (Kézirat). [ö] Kőrösmezei/ L.: Hidrológiai Közlöny 1, 39 (1963). [6] Körösmezey ÍJ.: Hidrológiai Közlöny 2, 121 (1961). [7] Horváth 1.: VITUKI Témajelentés tájékoztató. 1964. 34. old. [8] Finály I.: Hidrológiai Közlöny. </, 326 (1961). [9] Takács S.—Schiefner K.—Fázold A.- Bíró Zs.: Hidrológiai Közlöny 2, 89 (1968). [lOj Schiefner K.: Hidrológiai Közlöny ,5, 235 (1968). * A tanulmányban felhasznált, bakteriológiai ada­tok dr. Biró Zsigmond kandidátus munkája. OnbiTbi KoiwnjieKCHoro uccjieAOBaHMH npoönolí 3KcnJIOATATIHH OAHOÜ OKHCJIMTCJIÜHOÜ HMBI JJ-p TaKan, UI. AuTopo.M aaeTCH OTMCT 06 onuTax npoönott 3i<cnjioa­Taumi o AH ott oKiicjiHTejibHott HMbi. Onpe;(e;i>ieTC>!, MTO OKiicjiiiTejibnaH 5iMa npuroAHa II AJIH OMIICTKH pa3öaBJieH­íibix CTOMHHX BOA, iiMeromnx öbiTOBoro nponcxoKAenmi. yKa3biBaeTCH na nei<0T0pbie HeAOCTaTKit npoeKTiipoBamiji U CTpOHTCJIbCTBa. Olipe/tCJIHCTCH, MTO B oöenx KOHLiaX HMbi B03itnKaeT napyuieiiHbifi pe>KH.\t TEMENMI, na OCHO­BANHH KOToporo B HeKOTopott cTeneHH HMCCTOI oTJiowe­nite njia. ABTOPOM Ha OCHOBC onbiroB npoöHott SKCiutoa­rannn peKOMeH/iyeTCH OÖOHTTHCI. 6e3 CTponrejibCTBa B siMy Kai<oro-jHi6o coopyweHHH, napyuiaiomero TCMCHHC. lloc;ie cooTBeTCTByioinett OHIJTHOH sKcnjioaTannn no­.lyMHJiCH KODtJtimiieHT nojtesHoro /leíicronji oöopyAOBannH c yMeioM pa3Jio>i<EHHH opramiMecKiix BCIUCCTB OK. 60%, yMeHbnienne >Ke E KOJIH H CYMMAPHORO MHCJia öaKTepntt B pa3Mepe 90—99%. HaMajiOM DKcnjioaTaunn HMM OAHO­npe.vieHHo naMimaeTCH HitTpiKjHiKanHH, yBejniMiiBaeTOi KOJlHMeCTBO HHTpiITa H HHTpaTa. ABTOP YKA3BIBAET HA TO, MTO riepeA NAMAJIOW npo6­HOÍÍ SKCnjioaTauiiH ne >KejiaTe;!i.iio 3ano:unm> JIMV C no­BepXHOCTHOfl BOAOÍi H3-3a OnaCHOCTll pa3MH0>KeHH>l JlaijjHHH. Experiences Gained during the Complex Study of Pilot Operaiion of an Oxidatlon Pond By Takács, S. Experiences gained during the pilot. operation of an oxidatlon ponti are described. The oxidation pond was found to be suitable for the treatment of diluted domes­tic sewage as well. Deficiencies of design and construc­tion are pointed out. Flow conditions were found to be disturbed slightly at both ends of the pond, as a conse­quence of which minor silt depositión was observed. On t he basis of experiences gained during the pilot opera­tion it is suggested that no structure disturbing the flow pattern must be installed in the ponti. After suitable adjustments during pilot operation the efficiency of the pond — eoncerning the degradation of organic matter — was about 60%, while the reduc­tion of E. coli and totál bacterium count was 90 to 99%,. Nitrification is started with the establishment of normál operating conditions, accompanied by the increase of nitrites and nitrates. Filling of the pond with surface water beforestar­ting pilot operation is not recommended because of the danger due to the prolification of Daphniae. Tájékoztató az 1966. évi mezőgazdasági vízhasznosításokról (Szerkesztette: Balogh János, összeállította az Országos Vízügyi Főigazgatóság Vízhasznosítási ö. á. Osztálya, a Földművelésügyi Minisztérium Öntözési és Talajerőgaz­dálkodási Igazgatósága és az Országos Halászati Fel­ügyelőség. A Közlekedési Dokumentációs V. és az OVF kiadása, Budapest 1967. 59 o., 27 kép, 57 tábl.) A tájékoztató a legfontosabb, országos statisztikai adatok közreadásával ós értékelésével jellemzi az 1966. évi vízhasznosításainkat. A hűvös ós párás nyár miatt az öntözésre berendezett 725 ezer kh területnek csak 39%-án végeztek az év közepéig öntözést. Az öntözésre berendezett területek 1966 végéig 30 ezer kh-val növe­kedtek. Ugyancsak fejlesztették a mezőgazdasági táro­zókat ós halastavakat is. 1966-ban jött létre a Tiszavi­déki Mezőgazdaságfejlesztési Iroda ós kezdték meg a Kiskörei Vízlépcső építési munkáit. A tájékoztató részletesen elemzi az 1966. évi idő­járási viszonyokat, a vízhasznosítások előkészítő ós területi adatait, a vízhasznosítások vízellátási és fel­használási adatait, a főbb terméseredményeket, a fej­lesztések eredményeit, a tárgykör 1966-ban megjelent kiadványainak jegyzékét és az 1967. évi fejlesztések ter­vezetét. Anyaga az öntözéssel foglalkozó minden szak­ember számára nagy fontosságú. Egyedüli hiányossága­ként. viszonylag késői megjelenését említhetjük, hiszen az 1967. évi öntözési idény befejezése után került nyil­vánosságra. V. /.

Next

/
Thumbnails
Contents