Hidrológiai Közlöny 1968 (48. évfolyam)

11. szám - Dr. Horváth Lajos–Szalontai Gergely: Gellért, gyógyfürdő I. sz. forráscsoportja

506 Hidrológiai Közlöny 1968. 11. sz. Horváth L.—Szalontai G.: Gellért fürdő navízállási időszakban — mikor a forrásmedencében is alacsony vízállás volt és az egyes forrásfeltörések megközelíthetők lettek — észleltük először, hogy a Gellért I. számú forráscsoporton belül a különböző forrásokból különböző hőfokú víz tör fel. A hidegebb vizek a forrásmedence Duna felőli oldalán, míg a magasabb hőfokú vizek a hegy felőli, vagyis a délnyugati oldalon észlelhetők. A forrásmedencébe beszivárgó hidegebb vizek mennyisége a melegebb vizet szállító források hozamához képest csak igen csekély volt és a forráscsoport átlagos 45°C hőmérsékletű vizét nem hűtötte le oly mértékben, hogy az az üzemelésnél észlelhető zavart okozott volna. Az észlelt alacsonyabb hőfokú vizek hőmérséklete 20—30°C között változott. A forrásmedencében ebben az időszakban a fürdőüzem kisebb forgalmának, vízigényének megfelelő kisebb vízkivétel miatt csak nagyon ritkán fordult elő olyan alacsony vízállás, mikor ezek a forrásonkénti ellenőrző mérések elvégezhetők voltak. 1948-tól a Gyógyfürdő nagyobb forgalma, ill. az azzal párhuzamosan növekedő vízigények kielégítése érdekében az I. sz. forrásból történő víztermelés is nőtt. Ez csak fokozottabb és tartós depresszió előállításával volt megoldható, vagyis a forrásmedencében gyakrabban voltak hozzáférhetők az egyes források és így rendszeresebbé váltak a forrásonkénti ellenőrző hőfokmérések és kémiai vizsgálatok is. E mérések során észleltük, hogy a forrásmedence Duna felőli oldalán levő ágból állandó jellegű alacsonyabb hőfokú vízszivárgás van, mely nemcsak hőfokban, hanem minőségben is rontotta a forráscsoport vizét, ugyanis e forrás vize általában coli-fertőzött volt. E tények ismeretében a forráscsoportnak ezt az ágát 1952-ben elfalazták, eltömedékelték. Az 1960-as évek elején a forrásmedence Duna felőli oldalán a medencében levő lépcső alatti részen fakadó 11., 12. sz. források vize a korábban mért 35—40°C hőmérsékletről fokozatosan 20°C, majd 10—13°C-ra csökkent. 1964. évben a forrásmedence falazatán is több helyen hidegvíz-beszivárgást észleltünk. A vízkémiai vizsgálatok kimutatták, hogy az észlelt hidegebb víz vízműhálózati víz, ill. dunavíz jellegű volt. Ezen adatok alapján a Fővárosi Vízművek e részen menő nyomóvezetékét felülvizsgálva azok korróziója, tönkremenetele következtében vízelszökóst észleltek, melyet 1965 telén megszüntettek a vezetékek kicserélése révén és ennek eredményeként a forrásoknál észlelt hidegvíz-beszivárgások megszűntek. A rendszeres és folyamatos észlelések során megállapítható volt, hogy a Gellért I. sz. forráscsoport vizének hőmérséklete a forrásmedence vízállásának függvényeként — vagyis a dunavízállástól függően — változott. Magas vízállásoknál alacsonyabb hőfokot, alacsonyabb vízállásnál magasabb hőfokot mértünk, ugyanazon a helyen a forrásmedencében, vagyis nem az egyes forrásfcjeknél észleltük a hőfokingadozást, hanem a kitermelt kevert víznél. A magas vízállások idején ellenőriztük egyes forrásoknál is a víz hőfokát, azonban nagyobb mértékű hidegvíz-betöréseket, vagyis közvetlen talajvíz, vagy dunavíz-beáramlást nem észleltünk. A magas vízállásoknál észlelt alacsonyabb hőfok (38-—40°C) részben azzal indokolható, hogy az igen nagy felületű forrásmedence-falazat lehűlve a külső talajhőmérséklet hatására, magas vízállásnál nagy felületen érintkezve a forrásvízzel, azt ugyancsak lehűti. Másrészt azonban — elsősorban a vízkémiai ós bakteriológiai vizsgálattal bizonyíthatóan — a forrásmedencét körülvevő negyedkori víz vezető rétegekből is történhet vízbeszivárgás. Különösen fennáll ez a körülmény akkor, amikor rendkívül magas dunavízállás időszakában a forrásba vezető folyosó téglafalazatán jól észlelhető beszivárgások is vannak. A beszivárgó víz hőfoka 35—38°C közötti. Alacsony dunavízálláskor, mikor a forrásmedencében is alacsony a víz, megszűnnek a falazaton a szivárgások és a forráscsoport vizének hőfoka újra magasabb lesz. 1954-től kezdődően a Gellért I. sz. forráscsoportnál az előzőek szerinti hőfokingadozáson túlmenően kismértékű állandó jellegű hőfokcsökkenés is észlelhető. Az 1940—1954 közötti időben mért 45°C körüli átlaghőmérséklet 1960—66. években 43°C értékre csökkent. A hőfokcsökkenés egyik oka lehet, hogy a kérdéses 1950-es években épült meg és töltötték fel a Fővárosi Vízművek gellérthegyi sziklatárolóját e forráscsoport közelében. E sziklatároló igen nagy mennyiségű kalóriát von el a környező kőzettömegből, melynek hűtőhatása esetleg a hévizekig, ill. a forráscsoportig terjedhet. Másik okként kell megemlíteni, hogy a vízigények növekedésével szükségessé vált fokozottabb víztermelés hatására egy állandó jellegű nagyobb depresszió alakult ki a Gellért I. sz. forráscsoportnál. Ez a nagyobb depresszió feltételezhetően a környező hidegebb vizekre is kihathat és bár kémiailag számottevő hígulás nem mutatható ki a forráscsoportnál, azonban a hideg karsztvíz-komponens előtörése valószínűsíthető. Kémiai ós bakteriológiai vizsgálatok Az előzőekben ismertetett hidrológiai vizsgálatok adatai szerint a Gellért I. sz. forráscsoport vizének hőfoka is különböző, időben változik. Ezeknek a változásoknak tanulmányozása szükségessé tette a rendszeres vízkémiai és bakteriológiai vizsgálatok bevezetését, nemcsak a forráscsoport kevert vizére, hanem egyes források vizének különkülön történő vizsgálatára is kiterjedően. A Gellért I. sz. forráscsoport gyűjtőmedencéjóben fakadó források kevert vizét mai eredményekkel összehasonlíthatóan, elsőnek Molnár 1857-ben. majd Balló 1903-ban, Rözsényi és Weiser 1918-ban, rendszeresen egyes alkotórészekre Sarló 1940—49. években vizsgálta. Az OKI 1954., 1956., 1965. években végzett elemzést. A forráscsoporton belül egyes források vizsgálatával Takács foglalkozott, de csak 1—2 alkotórészt határozott meg. Elemzése az 1942—44. években észlelt kifejezetten alacsonyabb hőmérsékletű forrásokra terjedt ki. Megállapítása szerint a gvűjtőmedencében feltörő langyos víz (10—J2. sz.' források: 22,0—22,8°C) a budai he-