Hidrológiai Közlöny 1968 (48. évfolyam)

6. szám - Dégen Imre: A vízgazdálkodás és az új gazdaságirányítási rendszer

Dégen I.: A vízgazdálkodás Hidrológiai Közlöny 1968. 6. sz. 247 kozásában igen szoros kapcsolat mutatkozik a májusi csapadék és a termés eredménye között. A júliusi regressziós tényezők általában a májusi kétszeresére adódnak, így az öntözés szempontjából legfontosabb növények számára a kritikus időszak a július. Az árvízveszély fokozódása, a veszélyeztetett területek és az ott levő népgazdasági vagyon értékének növekedése az árvízvédelmi művek gyorsabb ütemű fejlesztését szükségszerűen megköveteli : — a töltéseket — a védett terület értékének és az egyenlő biztonság elvének figyelembevételével — átlagosan a 100 évenként egyszer előforduló árvizek biztonságos kivédésére tesszük alkalmassá. A nagyobb népgazdasági értéket, városokat, ipartelepeket védő műveket, a 120—150 éves, a kisebb jelentőségűeket pedig az 50—-80 éves gyakoriságú árvizek elleni védelemre kell kiépíteni; — a magasítással egyidejűleg a töltések keresztmetszeti méreteit olyan mértékben növeljük, hogy a mű a biztonsági és állékonysági követelményeket és a gépi fenntartás igényeit is kielégítse. A töltéshez tartozó altalajtömb védőképességét is helyre kell állítani. Az anyaggödröket, kopolyákat be kell tölteni. Gondoskodni kell a hullámtéri és a mentett oldali töltéssel párhuzamos területsáv rendezéséről. Ahol indokolt, vízzáró függönyök, szivárgásgátló ékek, szivárgórendszerek, nyomáscsökkentő kútsorok stb. építésével is növelni kell a biztonságot; — a védvonal biztonsága érdekében végzendő munkákat össze kell hangolni a fakadóvizek elleni hatékonyabb védelemmel. Gondoskodni kell — csatornahálózat, szivárgórendszer stb. kiépítésével — a fakadó vizek elvezetéséről, a károkozás csökkentéséről ; — a folyók töltései közötti hullámtéri területet, figyelemmel a hullámverés elleni védelemre, a medermenti erdők áttelepítésével egyidejűleg kell rendezni; — az árvízvédelmi szempontból kifogásolható, vagy gazdaságosan fenn nem tartható nyárigátakat meg kell szüntetni; — a védelmi rendszer fenntartásához a gátőrtelepeket, gépesített osztag-telephelyeket és a védvonalakat megközelítő utakat korszerűsíteni kell; — az esetlegesen kitört vizek kártételeinek csökkentésére tovább kell folytatni a lokalizációs rendszerek, körgátak kiépítését és gondoskodni kell folyamatos fenntartásukról. Az árvízvédelmi művek fejlesztéséhez az 1968—1985. közötti időszakban 60—70 millió m

3 föld beépítése szükséges. Nemcsak szakmai körökben ismeretes, de az államvezetés és a lakosság széles rétegei előtt is mind nyilvánvalóbb, hogy a vízgazdálkodás fejlesztésében jelentkező elmaradás a népgazdaság fejlődésének jelentős korlátja lehet. Ez a felismerés szükségessé teszi a vízgazdálkodás tervszerű, arányos fejlesztését a népgazdaság általános fejlődésével összhangban. Sok esetben ez előtt kell járnia éppen azért, hogy azok a népgazdasági célkitűzések (mezőgazdaság belterjesebb fejlesztése, ipartelepítés, településfejlesztés, lakásépítkezés stb.) megvalósulhassanak, melyek létrejöttének, vagy hatékonyabb hasznosulásának előfeltétele a vízgazdálkodási viszonyok megváltoztatása. Ez egyfelől szoros koordinációt kíván a népgazdaság többi ágazatával, másfelől szükségessé teszi, hogy a vízgazdálkodás részesedésének növelését a népgazdasági beruházásokból, éspedig a jelenlegi 6,0%-ról mintegy 7,0—7,6%-ra. A műszaki fejlesztést a vízgazdálkodásban a gépesítés, az automatizálás, a villamosítás, a kemizálás, a hírközlés, az izotópok és műanyagok korszerű alkalmazásával meg kell gyorsítanunk. összefoglalóan megállapíthatjuk, hogy minden vízgazdálkodás-fejlesztési tevékenység kiindulási alapja a rohamosan növekvő társadalmi szükséglet összevetése a korlátozott és már jelentős hiányt mutató vízkészletekkel. Célja pedig a szükséglet és a lehetőség gazdaságos összehangolása különböző műszaki, gazdasági és igazgatási intézkedésekkel. Arra törekszünk, hogy indokolatlanul sehol se kössük le a vizet, de a népgazdaságban jelentkező jogos vízigényeket zavartalanul kielégítsük. A Magyar Hidrológiai Társaság a vízgazdálkodás fejlődésének haladó útját járja. Cselekvően segíti a népgazdaságilag időszerű feladatok megvalósítását, új fejlődési elemek, új eljárások kimunkálásával is előre viszi a vízgazdálkodás fejlődését. Közéleti szerepének növekedését mutatja, hogy olyan komplex, több szakma határterületén jelentkező feladatok megoldásában is úttörő tevékenységet folytat, melyek több állami szerv együttműködését igénylik. Á Társaság és a MTESZ más tagegyesületei közötti szervezett kapcsolatok útján is egyengeti az állami szervek közötti eredményesebb együttműködést. A szomszédos országok műszaki-tudományos egyesületeivel kibontakozó együttműködés a határmenti területeken már is hasznos eredményeket mutat többek között a Fertő-tó, az Aggtelek környéki karsztképződmények és más közös vízügyi kérdések tanulmányozásában. Ha végiglapozzuk az egyesületi életről a Hidrológiai Közlönyben és a Hidrológiai Tájékoztatóban megjelent híreket, feltárul a Társaság sokirányú műszaki-tudományos működésének széles spektruma. A gazdasági reform sikerének egyik előfeltétele a műszaki és gazdasági szakemberek szaktudásának, alkotó, szervező és vezető készségének magasszintű, komplex hasznosítása. Mivel a mérnök nemcsak műszaki alkotások létrehozója, hanem a termelő szervezet vezetője is, felmerül a kérdés milyen új ismereteket kell elsajátítania ahhoz, hogy a vezetői feladatokat „mérnöki módon", tevékenységének hatását előre felmérve és a kívánt hatás eléréséhez .vezető minimális költséget igénylő módszereket alkalmazva oldhassa meg. Már túlhaladott és a fejlődést akadályozza az olyan vélemény, hogy kiváló műszaki szakemberek vezetés-tudományi ismeretek nélkül is alkalmasak műszaki, kutatási, fejlesztési tevékenységet ellátó bonyolult szervezetek vezetésére. Az ipari vállalatok vezetésében világszerte növekszik a mérnökök szerepe. Ez egyrészt a műszaki és tudományos fejlődés soha nem tapasztalt gyors ütemére, más-