Hidrológiai Közlöny 1968 (48. évfolyam)

6. szám - Dégen Imre: A vízgazdálkodás és az új gazdaságirányítási rendszer

Dégen I.: A vízgazdálkodás Hidrológiai Közlöny 1968. 6. sz. 245 amely kereken tíz évenként megkétszereződik. Az így becsült vízmennyiséghez indokoltan hozzá­számítható a kizárólag a hajózás érdekében — az élővízforgalmon felül — a mederben megha­gyandó vízhozam. Ez a teljes népgazdsági víz­igényt évi 2 milliárd m 3-rel — az augusztusi 80%-os tartósságú mértékadó vízhozammal kife­jezve pedig 95 m 3/sec-al — növeli. A vízigény jelentős növekedése a lakótelepek vízellátásának nagyszabású fejlesztési program­jából, az ipar vízigényének megsokszorozódásából és az öntözött terület számottevő kiterjesztéséből adódik. 1970-ben már a lakosság 55%-a részesül köz­műves vízellátásban, 1985-ig pedig az előzetes — egyelőre csak vázlatosan körvonalazott elgondolá­sok szerint — az ország népességének 85%-a, tehát gyakorlatilag valamennyi belterületi lakosa számára előirányozzuk a közműves vízszolgálta­tást. A közüzemi vízművek termelése 1970—85 között napi 1,9 millió m 3-ről 3,1 millió m 3-re emelkedik. Az ipar saját víztermelő kapacitása az 1965. évi 5,8 millió m 3/nap értékről 1985-ig fel­tételezhetően 22 millió m 3/nap-ra növekszik. Az öntözhető terület a jelenlegi 680 ezer holdról 1985-ig az egyik számításba vett változat szerint 1 300 000 holdra, a másik változat szerint 1 800 000 holdra növekszik. Ez azt jelenti, hogy az igény évente a mai 1,3 milliárd m 3-ről az első változat szerint 1985-re 2,7 milliárd m 3-re, a máso­dik fejlesztési variáns szerint pedig 3,7 milliárd m 3­re emelkedik. Az egy lakosra eső teljes vízfelhasz­nálás évente 1970-re 562 m 3, 1985-re 1220 m 3 lesz. (Franciaországban például ez az érték manapság 700 m 3 körül van.) A vízfelhasználás rohamos növekedésének követ­kezménye, hogy a könnyebben hozzáférhető kész­letek kimerülnek és a vízbeszerzés nehézségei foko­zódnak. Ily módon Magyarország hasznosítható fel­színi vízkészlete jelenleg a következőképpen alakul. A határainkon át távozó három jelentős folyónk (Duna, Dráva és a Tisza) augusztusi 80%-os tartós­ságú hozama összesen 2386 m 3/s, ebből levonva a hajózás, egészségügy stb. érdekében a mederben tartandó vízhozamot, továbbá a felettünk levő országokban elhasznált vizet, redukált természetes felszíni vízkészletünk kereken 1050 m 3/s. A jövőben e mennyiség hazánkban természetesen nem hasz­nálható fel, mert egyrészt növekszik a felettünk levő országok vízfelhasználása, másrészt tekintetbe kell vennünk az alattunk fekvő országok jogos víz­igényét. A hazánkban reálisan hasznosítható felszíni készlet meghatározásához abból indulunk ki, hogy a felettünk elterülő országokban mekkora az öntö­zésre, a tározók nyári töltésére (energia hasznosítás­ra, árvízvisszatartásra) 2000-ig elhasználható víz­hozam és a szóbajöhető átvezetések mértéke. A részletes számítások azt eredményezték, hogy a Magyarországon reálisan hasznosítható felszíni víz­készlet a redukált természetes vízkészlethez viszo­nyítva számottevően csökkenhet. Az alattunk elterülő országokat megillető hányad megállapításához általános elvként a Nemzetközi Jogügyi Szövetség ajánlásait fogadtuk el (Helsin­ki Szabályok). Ezek szerint ,,a vízgyűjtő minden egyes állama jogosult a nemzetközki vízgyűjtő vizei­nek használatában ésszerű és méltányos részese­désre". A vízkészleteknek a közös vízgyűjtőterületen levő országok közötti megosztására a következő javaslatot dolgoztuk ki: A vízkészletet a folyók hossza arányában kell megosztani, súlyozva a töl­tésezett vagy a töltésezetlen szakaszok szerint, figyelembe véve továbbá, hogy a megosztás szem­pontjából vizsgált szelvény 1%-os árvízi hozama hogyan aránylik a részesedő szakaszok 1%-os ár­vízi hozamához. Ilyen elvek alapján állapítható meg Magyarország méltányosan hasznosítható fel­színi vízkészlete. Az öntözésnek, mint a felszíni vízkészletet leg­jobban elfogyasztó vízhasználatnak a hatása pon­tosabban követhető, ha — a fentieken kívül még — figyelembe vesszük a klimatikus viszonyokat kife­jező mutatókat, pl. az ariditási tényezőt. A folyamatosan utánpótlódó, tehát a vízház­tartási egyensúly megbontása nélkül fehasználható felszín alatti, dinamikus vízkészlet 183 m 3/s-ra becsülhető. Ivóvízellátásunkat elsősorban az utób­bira kell alapoznunk, mert minősége jobb és a ki­termelhető készletek időbeli megoszlása is általá­ban egyenletesebb, mint a felszíni vizeké. A készletek kimerülése miatt a víz birtokba vétele egyre költségesebb. Jellemző erre, hogy egy m 3/nap közműves víztermelési kapacitás fajlagos beruházási költsége korábban 6—7 ezer Ft volt, most pedig a vízbeszerzési körülmények romlása folytán 8—12—15 ezer forint körül van. A nagy vízfelhasználó ipari üzemek berukásásainak 5—18 százaléka a vízfelhasználással és víztisztítással függ össze. Hátrányosan hat a vízkészlet használható­ságára a vízvisszavezetés, a mezőgazdaság kemi­zálása és minden egyéb emberi beavatkozás okozta minőségromlás. Az oxigénháztartás mutatói sze­rint a felszíni vizek tömegének már csak 56%-a természetes tisztaságú. Ha a szennyezés szempont­jából mértékadó összes mutatók alapján vizsgál­juk a vizek szennyezettségét, a felszíni víz töme­gének már csupán 34,6%-a I. kategóriájú, tehát tiszta víz. A lakó- és ipartelepek által használtan, vagy szennyezetten kibocsátott víz mennyisége az 1965. évi 6,0 millió m 3/napról, 1970-re 8,2 millió m 3/napra 1985-re pedig 22,5 millió m 3/napra növekszik. Jelenleg a kibocsátott szennyvíznek mindössze 12%-át tisztítják, azaz napi 0,74 millió m 3-t. 1970-ben már 1,74 millió m 3/nap mennyiségű szennyvizet tisztítanak. Arra törekszünk, hogy 1985-re az összes káros szennyvíz tisztítás útján kerüljön vissza a befogadókba. Tisztítótelepeink teljesítményét az 1985-re számított 22,5 millió m 3/nap szennyvíz 30%-ára, 6,5 millió m 3/nap — tisztítást igénylő, káros — szennyvízhozamra építjük ki. A növekvő vízigény csak a vízhozam termé­szetes lefolyásának módosításával elégíthető ki. Ehhez vízpótló művek építése szükséges, amelyek

Next

/
Thumbnails
Contents