Hidrológiai Közlöny 1968 (48. évfolyam)

6. szám - Dégen Imre: A vízgazdálkodás és az új gazdaságirányítási rendszer

244 Hidrológiai Közlöny 1968. 6. sz. Dégen I.: A vízgazdálkodás radtak. Az új üzemi és közületi víz- és csatornadíjak általában megfelelnek a tényleges társadalmi ráfordításnak. A most bevezetett 4 területi kategória szerinti új díjrendszer m

3-enként 1,60 Ft-tól 5,60 Ft-ig terjedő vízdíjat állapít meg a közüzemi vízművektől az ipari és közületi szervek által igénybevett víz után, szemben a korábbi m

3-enkénti átlagosan 1,25 Ft-tal. Az üzemek és közületek részére a közüzemi vízművek által szolgáltatott ivóvíz után pótdíjat is rendszeresítettünk. A kevésbé iparosított területeken az üzemek az ivó vízhasználati pótdíjnak csak 50%-át térítik. Ez a pótdíj érdekeltté teszi az ipari fogyasztókat az ívóvíz takarékosságban. Felszíni vizeink védelmében a vízszennyező üzemeket már korábban szennyvízbírság fizetésére köteleztük. A szennyvízbírságot most olyan mértékben emeltük és tettük progresszívvé, hogy hatékonyabban ösztönözzön szennyvíztisztító berendezések létesítésére és a meglevő kellő hatásfokú üzemeltetésére. A vízgazdálkodás termelő, szolgáltató, védelmi tevékenységének alapvető jelentősége miatt a vízgazdálkodási tevékenység nagyobb részének pénzügyi fedezetét a jövőben is az állami költségvetés adja. Arra törekszünk azonban, hogy szélesítsük a vízgazdálkodási célra közvetlenül felhasználható anyagi forrásokat, a Vízügyi Alap bevételeit és ezzel növeljük az önfinanszírozás lehetőségét a vízgazdálkodás fejlesztésében A Vízügyi Alap bevételei többek között: a vízkészlethasználati díj, szennyvízbírság, az ivóvízhasználati pótdíj és büntető vízdíj, a vízügyi szervek kezelésében levő mező- és erdőgazdasági területek hasznosításából származó bevételek, a mezőgazdasági árkiegyenlítésre adott állami támogatásból az üzemközi vízrendezési művekre megállapított költség és egyéb források. A Vízügyi Alapból az OVH támogatást adhat szennyvíztisztító művek létesítésére, a vízellátás fejlesztésére, helyi jelentőségű vízrendezési munkákra, víztakarékosságot elősegítő ipari technológiák bevezetésére, a víz- és csatornamű vállalatok új kapacitásának kihasználatlanságából eredő veszteségek csökkentésére, ipari vízművek korszerűsítésére, ha ezzel az ipar közüzemi ivóvízfelhasználása csökken, valamint egyéb, a vízgazdálkodás hatékonyságát növelő művek fedezetére. Az új gazdasági mechanizmus egyik lényeges jellemzője a vállalatok közötti verseny szabadabb feltételeinek biztosítása a társadalmi érdekek javára: az egészséges versenyszellem kialakulása és az indokolatlan monopolisztikus tendenciák megszüntetése — amelyek ellen korábban itt a Hidrológiai Társaság fórumán is többen szót emeltek —, jótékonyan érezteti majd hatását a vízépítési műszaki tervezésben és kivitelezésben is. A műszaki tervezési jogosultságot éppúgy, mint a kivitelezési jogosultságot már nem kötik indokolatlan adminisztratív korlátozások. Szocialista szervezetek esetében a műszaki tervezési és kivitelezési jogosultságnak főként az szab határt, hogy a tervező vagy kivitelező szervezet mennyiben felel meg a tevékenységi körre és a szakképzettségre vonatkozó követelményeknek. Az így kialakuló egészséges verseny jobb minőségű munkára, az építési költségek csökkentésére, az építési idő rövidítésére, a határidők betartására ösztönzi majd a vállalatokat. Ebből mindenkinek, az államnak, a beruházóknak, az üzemelőknek, de a kivitelezőknek és a tervezőknek is jóval több haszna származik, mint a korábbi bürokratikus, hatalmi eszközökkel elrendelt vállalati profil elhatárolásból. Lényeges változás következik be a vízgazdálkodás népgazdasági tervezésében is. A központi terv a termelés és a fogyasztás társadalmi méreteit, növekedési ütemét és arányait hivatott kifejezni. Az üzemi szintű tervezést a népgazdasági terv általában csak közvetve, a beruházás, a hitel, adó, árpolitika, nyereség szabályozás révén, tehát lényegében közgazdasági eszközökkel befolyásolja. A vízgazdálkodás népgazdasági tervezése térben és időben egymáshoz kapcsolódó tervezési folyamatok egységes rendszerében valósul meg. A térbeli folyamatok kapcsolatát a vízgazdálkodás ágazati és területi tervezésének összefüggő, egységes rendszere alkotja. A régi gazdasági mechanizmusban a tervezés legfontosabb láncszeme az éves terv volt. A gazdaságirányítás új rendszerében a népgazdasági tervezés fő láncszeme a középtávú, általában az ötéves terv, amelyet az ágazatonkénti és összefoglaló hosszú távú népgazdasági és fejlesztési koncepciók alapoznak meg. Folyamatban van, az 1970—1985 közötti időszakra terjedő hosszúlejáratú népgazdasági terv kidolgozása. Ennek alapján megindult a munka az Országos Tervhivatal által szervezett bizottságokban. Egyik ilyen bizottság a vízgazdálkodás hosszúlejáratú tervének kidolgozásával foglalkozik. A tervszerű fejlesztés megalapozását az ágazati műszaki-gazdasági koncepciók, a központi tervezés leglényegesebb támpontjai szolgálják. A kiindulási alapot ehhez az Országos Vízgazdálkodási Keretterv adja. Szükségessé vált azonban a Keretterv továbbfejlesztése, a vízgazdálkodás távlati műszaki-gazdasági fejlesztési módozatainak és feltételeinek újabb vizsgálata. E munka jelenleg az OMFB által szervezett bizottságokban — mérnökök, tudományos dolgozók, közgazdászok, a vízgazdálkodásban tájékozott szakértők széles körének közreműködésével — folyamatban van. A vízgazdálkodás fejlődésének néhány jellemző tendenciája és a távlati műszaki-gazdasági fejlesztési koncepció fontosabb sajátosságai és célkitűzései a következőkben foglalhatók össze. A társadalmi szükségletek — mind a vízfelhasználásban, mind a vízkárelhárításban — gyors ütemben növekednek. Különösen rohamosan növekszik az igényelt víz mennyisége. Jellemző erre, hogy a bruttó igény, azaz a teljes friss víz felhasználás az 1960. évi 3,4 milliárd m

3-ről 1965-re 4,5 milliárd m

3-re, tehát évenként 5,7%-kai növekedett. 1965-ről 1970-re — évi 4,5%-kal — 5,6 milliárd m

3-re, végül 1985-re 12,2 milliárd m

3-re növekszik. Az 1970—1985 közötti időszakban a vízigény évi növekedési üteme: 5,3%. A vízigény tehát ebben az időszakban megközelítőleg olyan ütemben növekszik, mint a villamosenergia igény,