Hidrológiai Közlöny 1968 (48. évfolyam)

1. szám - Dr. Rónai András: Mélységi vízfigyelő kutak telepítésének földtani feltételei medenceterületeken

18 Hidrológiai Közlöny 1968. 1. sz. Rónai A.: Mélységi vízfigyelö kutak dékei. Erről tanúskodik bennük a sok mocsári szint, tőzeges, lápos talajmaradványok, iignites csíkok. Fossziliák azonban nicsenek bennük. Valószínűleg a kiszáradások idején pusztultak el. A levantei rétegek nem terítik be a felső pannóniai térszínt egyenletesen, hanem egymástól eléggé elkülönülő részmedencékbe települtek. Helyenként tehát a felső pannóniai porózusabb és jobb vízadó rétegekre közvetlenül települnek a negyedkori folyóvízi rétegek. Ilyenkor köztük a földtani határ megvonása nehéz, mert a felső pannóniai felső rétegekben sűrűn változnak a homok és agvagvagy iszapszintek, lencsés szerkezetük miatt a negyedkori rétegekkel egy egymással kommunikáló edényrendszert alkotnak. A felső pannóniai rétegek a lassan feltöltődő és eltűnő nagy tórendszernek az üledékei, összvastagságuk 1—2000 m-t is eléri, de egyes rétegtagok korántsem olyan vastagok, mint az alattuk sorakozó alsó pannóniai rétegek és horizontális kiterjedésük is kisebb. A felső pannóniai tórendszer alatt nagy kiterjedésű, de sekély tavakat kell értenünk és olyanokat, amelyeknek mélysége is, kiterjedése is az oscilláló kéregmozgás következtében gyakran vátozott. Ennek következtében hol finomabb, hol durvább szemű üledék rakódott le bennük. Hol összefüggő nagyobb vízfelületeket alkottak, hol a kiemelkedések következtében -— kisebb tavakká szakadoztak szét s köztük szigetek maradtak szárazon, ahol a szél tevékenykedett, a hegyperem közelében levő partokon pedig a folyóvízi feltöltés nyert teret. Az alsó pannóniai rétegek vize erősen konyhasós, a felső pannóniai rétegeké nátriumhidrogénkarbonátos, a szikes tavak vizéhez hasonló. A felső pannóniai agyag- és homokrétegek sokkal kevésbé homogének, mint az alsó pannóniaiak s bár a homokos és agyagos jellegű rétegsorok nagy vastagságot elérhetnek, anyaguk szemcseöszszetétele sűrűn változó és területileg sem olyan nagy kiterjedésű, mint a mélyebb szintekben [1]*. A felső pannóniai rétegek felső részében — néhány száz méter vastagságban — az érintkezés az egyes rétegek között nemcsak a kéregszerkezeti törések mentén lehetséges — mint azt az alsó pannóniai rétegeknél tapasztaljuk —, hanem a különböző kiterjedésű, de nem nagy vastagságú vízzárók foltjai között is. Minél magasabban vagyunk, a mai felszínhez közelebb, annál inkább ez a helyzet. 2. A csapadékvíz behatolási mélysége és a rétegazonosítás problémája A csapadékvíz behatolási mélységéről az Alföld medencéjében biztos tudomásunk nincs. Csak közvetett bizonyítékokat tudunk hipotéziseink mögé felsorakoztatni. Ezek lehetnek hidraulikai bizonyítékok, vagyis alapulhatnak a kutakban megfigyelhető nyomásviszonyokon; lehetnek vízkémiaiak vagy geokémiaiak, a vízben oldott anyagok összetételén vagy nyomelemeken nyugvók. * [1] Kitűnő jellemzését adta lapunk hasábjain dr. Korim Kálmán : A pannóniai rétegek víztároló- és vízadóképességét meghatározó földtani ténvezők. Hidr. Közi. 1966. 11. sz. pp. 522—531. Az Alföld medencéjében az alsó pannóniai rétegekből olyan sós víz fakad, amelyeknek összetétele kizárja a felszíni vizekkel való kapcsolatot. Ezer méternél nagyobb mélységig — ahol általában az alsó pannómai rétegek felszínét tudjuk - tehát a csapadékvizek a mi Alföldünkön nem hatolnak le. A felső pannóniai és legfelső pliocén rétegek vize viszont olyan, amilyent az Alföld felszínén is találunk szikes tavakban és nagy elterjedésben a talajvizekben, ezeknek a felszíni csapadékvízzel való kapcsolata lehetséges. Ez a víz ugyan egyes mélyebb rétegekben lehet az üledékképződés idején bezárt fosszilis víz is, de táplálkozhatik — minősége szerint felszíni csapadékvízből is. A negyedkori rétegek vize a kavics- és durva homok üledékekben kalciumhidrogénkarbonátos, vagy magnéziumkalcium hidrogénkarbonátos, tehát a felszíni vizekkel megegyező összetételű, a finomszemcséjű üledékekben viszont és nagyobb (200—500 m) mélységben nátriumhidrogénkarbonátos, tehát a szikes talajvizekhez és a felső pannóniai rétegek vizéhez hasonló. A kalciumhidrogénkarbonátos vizek mélységéig bizonyosan van a felszíni vizeknek a mélységi vizekkel érintkezése. Ez a mélység pedig az Alföldön helyenként eléri a 300 métert [1]*. Schmieder Antal e folyóirat hasábjain megjelent tanulmányában [2]** elméleti úton és gyakorlati példákon kimutatta az Alföld északi peremén, a Mátra és a Bükk alján, a kiékelődő pannóniai rétegekbe történő víz beszivárgását és a rétegekben való szivárgó mozgást. A beszivárgásnak mennyiségi értékét is meghatározta. A szivárgó vízmozgás határmélységét elméleti úton (adott kőzetminőség esetében) 1300 m-ben állapította meg. Gyakorlati példákon valószínű rétegvízutánpótlódást mutatott ki az Alföldperemen 400—600 méter mélységig. A legjobban feltárt területek szelvényei azt mutatják, hogy a negyedkori rétegekben és a felső pannóniai rétegek felső részében nincsenek olyan nagy vastagságú és területileg nagy kiterjedésű vízzáró rétegek, amelyek az elméletileg létrejöhető vízmozgást nagyobb területen megakadályoznák. Számolni lehet tehát azzal, hogy a negyedkori rétegekben és a felső pannóniai rétegek felső néhány száz méterében a felszínről történő vízutánpótlódás van. A mélységi víztartókban végbemenő vízmozgás és dinamikai változások, illetve a felszínről történő vízutánpótlás megfigyelésére telepített kutakkal tehát az Alföldön általában 600—800 m mélységig látszik érdemesnek lehatolni. A felszínről történő beszivárgás mélységének megállapítására mint korszerű geofizikai kutatási mód kínálkozik a rétegvizek abszolút korának izotópvizsgálatokkal való meghatározása. Ez a vizsgálati módszer hazánkban még nem terjedt el és kérdés, milyen mélységig és milyen érzékenységgel alkalmazható. * [1] Hónai A.: A felszín alatti vizek minőségének változása a mélvséggel az Alföldön. Hidrológiai Közlöny, 1965. 9. sz." pp. 419—425. ** [2] Schmieder A.: A rétegvíz utánpótlódás nienynyiségi vizsgálata a Mátra és Bükk alján. Hidrológiai Közi. 1965. 8. sz. pp. 362—370. és 10. sz. pp. 447 458.