Hidrológiai Közlöny 1968 (48. évfolyam)

1. szám - Dr. Goda László–dr. Lászlóffy Woldemár: A dunai országok negyedik hidrológiai előrejelzési konferenciája

Goda L.—Lászlófjy W.: Előrejelzési konferencia Hidrológiai Közlöny 1968. 1. sz. 15 A tanulmány további részében azt vizsgálta, hogy figyelembe vett állomások számának csökkenése esetén milyen átlagos, illetve maximális hiba terheli a területi csapadékátlagot, és arra az eredményre jutott, hogy pl. Moldva folyó 11 000 km

2 kiterjedésű vízgyűjtőjében észlelt 156 csapadékmérő állomásból éghajlati vizsgálatokban elegendő volna 40-et figyelembe venni. A jégviszonyok előrejelzése A jégjelenségek hosszúidejű előrejelzésének számos népgazdasági ágazat, de különösen a hajózás szempontjából igen jelentékeny a gyakorlati értéke Éppen ezért minden tanulmány, amely ebben a tárgykörben hoz valami xijat, megérdemelt érdeklődésre tarthat számot. A Duna jégviszonyairól már számosan elmondták, hogy alakulásuk a különböző éghajlati hatások következtében igen változatos, és hogy az egyes jégjelenségek előrejelzése az általában ismert módszerekkel nem oldható meg. Ezzel a jellemzéssel kezdi tanulmányát T. N. Makarevics, a Leningrádi Állami Hidrológiai Intézet kandidátusa is, aki — Tőry K. és Horváth S. műveire támaszkodva statisztikai módszerekkel vizsgálta a Duna jégviszonyait, ós munkájának eredményét az „Őszi-téli jégjelenségek a Dunán, és előrejelzésük lehetőségei" c. tanulmányában adta közre. A Dunára és főbb mellékfolyóira (Tisza, Dráva Száva) kiterjedő s mintegy 70 éves észlelési adatsor alapján a szerző részletesen elemezte a jégmegjelenés időpontjának gyakorisági eloszlását, a jégmegjelenés és beállás valószínűségét az egyes folyószakaszon, továbbá a jégborítottságot. A tanulmány elsősorban az említett tényezők szélsőséges eseteit tartalmazza, de ezekből is kitűnik, hogy a Dunán a jégviszonyok alakulása rendkívül szeszélyes. Ezért a statisztikai módszerekkel végzett számítások alapján tett megállapításokat a gyakorlat nem tudja felhasználni. A jég megjelenésének időpontját vizsgálva a szerző megkísérelte bizonyos évtípusok meghatározását is. E célból különválasztotta a I. gyakorlatilag jégmentes és a II. jeges éveket, amely utóbbiakban három alaptípus különböztethető meg: a) a jégtakaró tartós, a jégképződés a sokévi átlaghoz közeli időpontban kezdődik meg, b) a jégjelenségek rövid ideig tartanak és a sokévi átlaghoz képest későn kezdődnek, c) a jégjelenségek korán kezdődnek, a továbbiakban időszakaszonként megismétlődnek, de a folyam csak rövid időre áll be. A továbbiakban a szerző javaslatot tesz arra vonatkozóan, hogy hogyan lehetne az elmondottak felhasználásával a jégmegjelenés hosszúidejű előrejelzésének módszerét kidolgozni. Első lépésül a fenti évtípusok és a Duna-medencében kialakuló szept.novemberi időjárási helyzetek közötti kapcsolat vizsgálatát javasolja. Megemlíti a hidrológiai analógia elvének alkalmazását is. A Duna és a Dnyeper viszonylatában az az út azonban nem járható, mert a két vízgyűjtő meteorológiai vonatkozású jellemzői nagyon eltérőek. A gyakorlati élet számára az előbbinél többet nyújt 1. A. Kovernüj, az Ukrán Hidrometeorológiai Szolgálat Dunai Obszervatóriuma mérnökének „A dunai jégjelenségek hosszúidejű előrejelzésének kérdései" c. tanulmánya. Korvenüj lényegében ott folytatja, ahol Makarevics abbahagyta, azzal a különbséggel, hogy ő már vizsgálja az egyes évtípusokat jellemző időjárási helyzetet kiváltó tényezőket is. 81 év adatait felhasználva az alábbi típusokat határozza meg: I. Enyhe telek — gyenge és rövididejű jégjelenségekkel, vagv teljesen jég nélkül (14 eset). A vízgyűjtő felett mozgó légtömegek atlanti, ill. földközi-tengeri eredetűek. II. Mérsékelten enyhe telek — gyenge időszakos jégjelenségek a folyam beállása nélkül (16 eset). Jellegzetes vonásuk az észak-atlanti eredetű légtömegek beáramlása. III. Mérsékelten hideg telek — tartós jégjelenségek, jégtakaró-képződés a Közép- és Alsó Dunán (34 eset). Skandináv eredetű légtömegek. IV. Hideg telek — hosszantartó jégzajlás, a Duna egész hajózható szakaszán beáll (17 eset). Altalános jellemzőjük a kelet-európai légáramlás. A továbbiak során a szerző az 1938—1963. évi időjárási térképek elemzésével megállapította az őszi hónapokban uralkodó makroszinoptikus helyzetek és a tél típusa közti kapcsolatot. A várható jégviszonyok előrejelzések alapjául a szeptember, október és november havi 500 mb-os abszolút topográfia alakulása, ill. annak az átlagos helyzettől való eltérése szolgál. A szerző mind a négyféle tél esetére megadja, hogv a szept.-nov.-i térképek milyen jellegzetes vonásaival kapcsolatosan jelentkeznek. Az ugyanezen időszakban Európa felett képződött ciklonok és anticiklonok számából képzett tényezővel kapcsolatban megállapítja, hogy ha értéke nagy, enyhe tél várható, míg ellenkező esetben hideg tél a valószínűbb. Az ismertetett módszer alapján eddig három évben adtak ki, nov. 20-án, előrejelzést a várható jégviszonyok általános jellemzésére. Az előrejelzéseket igyekeznek a dunai hajózásban gyakorlatilag hasznosítani. A folyami vízlépcsők tervezésével kapcsolatos fontos kérdéssel foglalkozik L. G. Suljakovszkij, B. M. Ginzburg és 1. V. Balasova (Hidrometeorológiai Tudományos Kutató Központ, Moszkva) „Az újonnan épülő folyami tározók befagyásának előrejelzése" c. tanulmánya. Suljakovszkij professzornak a vízfolyások jégviszonyainak előrejelzésére kidolgozott módszere nem új. A. I. Afanaszjev 1965-ben, a III. dunai előrejelzési konferencián, a Dunára alkalmazva is bemutatta. A folyami tározók jégviszonyainak vizsgálata azonban szükségessé tette a módszer bizonyos finomítását. Ezek szerint: a) a vízhőmérséklet számításánál a hőátadást nem a felszínhez közeli vízréteg, hanem a szabad felszín hőmérséklete alapján, és hőmérsékletének csökkenése, s nem az átlagos vízhőmérséklet-csökkenés alapján számítják.