Hidrológiai Közlöny 1968 (48. évfolyam)

3. szám - Dr. Szigyártó Zoltán: Felülről vezérelt öntözőcsatorna rendszerek üzemének programozása

108 Hidrológiai Közlöny 1968. 3. sz. Szígyártó Z.: Öntöző csatornarendszerek a. Mértékadó felszíngörbék . ÍOőge [z] Mértékadó felső felszingörbe[: 2 3 4 S b, Viztükörszélesség

; (a középvonalnak megfelelő fe/fségnél) 1 [Hm] N^V .X c, Tarozódó közepes vízmennyiség 1 [km] 0 12 3 4 5 6 7 [Km] [perc] | d

, Legrövidebb átvonulási idő -AT

m -36,9perc 4 5 H 7 [km] 2. árba. A vezérlési segédlet megszerkesztéséhez szükséges alapadatok és alapösszefüggések a K. IV. fürt-főcsatorna első két bögéjére Puc. 2. Ocnoeiibie daHHbie u 3aeucuMocmu, neoöxoduMue K cocmaeAenuH) nocoöun ynpaeMHua ÖAH nepeux deyx 6be0oe MazucmpaAbHoeo ícanaAa eemKU K IV [Ű] paCMeTHbie KpHRbie nOBepXHOCTH — ropH30HT BOÁM B (|)VHKUHI[ OT paccTOHHHH, [6] umpHHa 3epKajia BOAH, B MeTpax — ripn HanoJiHeHHOCTH, cooTBeTCTByioiueH cpeAHeft JIHHHH, [cj aKKyMyjiHpyiomee cpeAHee KOJ1HMCCTBO BOAbI B TbIC. M

3 [d] HaHÖOJiee KOpoTKMH CpOK CTOKa B MMH. [1] 1-H 6be<T), [2] 2-H 6i.e<TI, [3] pacMeTHan BepxHHH KpuBaa noBepxHOCTH, [4] pacie-man HHJKHHH KPHBBH noBepxHoe™, [5] cpeAHHH Jl HHHfl Fig. 2. Basic eritera and relationships for constructing the "control aid" for the first two reaches of the K. IV main canal. [a]: design surface profiles (water level vs. distance), [6]: surface widtli in m (at fullness corresponding to centerliue), [e]: mean volume becoming stored, thou. cu. in, [d]: shortest time of travel, minutes, [1]: reach 1, [2J: reach 2, [3]: upper design surface profilé, [4]: lower design surface profilé, [5J: centerline tornák teltsége gyakorlatilag állandónak tekinthető a szivárgási veszteségek bizonyos meghatározható érték körül ingadozva a vízhozamok nagyságától függetlennek vehetők. Az öntözőcsatornák elején beadott Q

0 vízhozamot tehát (feltéve, hogy a szivárgási veszteségeket állandó, folytonos vízsugár alakjában pótolják) további szivárgási veszteség már nem terheli. így az árhullámok levonulása szempontjából, öntözőcsatornák esetében, a szivárgás hatása valóban elhanyagolható. Annál több nehézséget okoz viszont az a körülmény, hogy a tározódé vízmennyiségek és a vízhozamok közötti kapcsolat igen laza, hiszen az átvonulási elmélet éppen ezen a függvénykapcsolaton alapul. Éppen ezért vizsgáljuk meg kissé részletesebben ezt az utóbbi kérdést. Mindenekelőtt azt kell rögzíteni, hogy az itt felmerülő nehézség nem elvi, hanem gyakorlati jellegű. Ha ugyanis az egyes vízszinttartó műtárgyak hitelesítve lennének, s azoknál a fővízkivétel vízhozamának megváltoztatása előtti, majd az új permanens szintek kialakulása utáni zsilipállásokat és a zsilipmozgatások időpontját ismernénk az árhullámképek kiszámítása elvileg megoldható lenne. Éppen ezek az adatok azonban azok, amelyek egyegy zsilipkezelési program összeállításakor a fürtvezetőnek semmiképpen sem állhatnak a rendelkezésére. Nem ismerheti azokat azért, mert ezeket a programokat több mint egy napos időelőnnyel kell, hogy összeállítsa, s akkor semmiképpen sem látható előre az, hogy a zsilipkezelők végül is mikor és milyen zsilipállásokat fognak beállítani. Ahhoz tehát, hogy a felmerülő feladatot megoldhassuk meg kell keressük azokat a feltevéseket , amelyek amellett, hogy lehetővé teszik a számítások egyértelmű elvégzését, még elfogadható hűséggel tükrözik az átlagos hidraulikai viszonyokat is. Az elmondottak érdekében induljunk ki abból, hogy az öntözőcsatornák minden bögéjére egyértelműen megállapíthatók azok a felszíngörbék, amelyek alá, illetve fölé üzem közben a vízszín soha sem kerülhet. Ezek azok az úgynevezett „mértékadó felszíngörbék" [4], (2ja ábra), amelyek közül az „alsó" ahhoz az üzemállapothoz tartozik, amelynél a böge alsó végén távozó, továbbadott vízhozam a tervezésnél elfogadott minimális értéknek felel meg, a bögén belül leadásra kerülő vízhozamok a böge felső vízkivételein keresztül távoznak, s a böge alsó végén tartott vízszint a megengedettingadozási tartomány aljával színei; míg a „mértékadó felső felszíngörbe" — analóg módon — a továbbadott vízhozamok maximumánál, a bögén belüli alsó vízkivételek üzeménél, illetve a megengedett legmagasabb ponton tartott felvízszintnél áll elő. A tényleg feltöltődő tározótérfogat azonban még egy bögén belül is négy tényezőtől függ: a kezdeti permanens szinthez tartozó vízhozamtól, a vízhozamváltozás nagyságától, s a tartott vízszint kezdeti és végső magasságától, amelyek egymással kölcsönhatásban esetről-esetre eltérő módon éreztetik hatásukat. Még bonyolultabb természetesen a helyzet akkor, ha a bögék rendszeréből összetevődő teljes öntözőcsatornára irányítjuk a figyelmünket. Ezért, minthogy átlagos viszonyok vizsgálatát tűztük ki célul, mindenképpen indokoltnak látszik, hogy alapadatként ennek a maximális térfogatnak a felét fogadjuk el; amely viszont jó közelítésként, szakaszról szakaszra haladva, a középvonalhoz (2ja ábra, eredmény vonal) tartozó mederteltségnek megfelelő víztükörszélesség (2/b ábra) a két mértékadó felszíngörbe közötti fél távolság és a aszakasz hoszszának szorzataként állítható elő. A mértékadó alsó és felső felszíngörbék és a csatorna keresztszelvények ismeretében tehát a fővízkivételtől lefelé haladva, folyamatos összegezéssel minden szelvényre meg lehetne állapítani a mértékadó V térfogatot. Tekintettel azonban a mértékadó tározódó térfogat értelmezésekor tett közelítésre, s az esetenkinti számításokat ennek következtében mindenkor terhelő hibákra, feltótlenül álpontosságot eredményez az, ha ezt az összegezést valóban minden szakasz végén elvégezzük, s grafikonunkat ezeknek az adatoknak az alapján