Hidrológiai Közlöny 1967 (47. évfolyam)

2. szám - Gáspár János: A tározók létesítésének államigazgatási előkészítése

92 Hidrológiai Közlöny 1967. 2. sz. Gáspár J.: A tározók létesítése meg és létesítse, — kivitelezze —, még akkor is ha mindezt saját erőforrásából teszi. A R. 3. § (2) bekezdése értelmében ez a fel­adat az irányító hatóságokra hárul: „Az irányító hatóság feladata az irányítása alá eső területen a beruházási tevékenységben a népgazdasági cél­kitűzések érvényesítése, a beruházások kezdemé­nyezése, a tervezett beruházások gazdaságosságá­nak, műszaki színvonalának biztosítása, a beruhá­zási terv kialakítása, a megfelelő beruházási szer­vezet létrehozása és a terv végrehajtása." — Azt is kimondja ez a rendelkezés, hogy a „kezdeménye­zett beruházás szükségességéért" az irányító ható­ság a felelős. A beruházás megvalósítása felé vezető úton az első lépés tulajdonképpen ennek a szabálynak a végrehajtása. Tározók létesítése esetében ez a lépés rendsze­rint úgy történik, hogy az irányító hatóság, tehát az Országos Vízügyi Főigazgatóság, saját szerve­zetének igénybevételével, de e vonatkozásban minden megkötöttség nélkül az érdekelt beruházók és ezek iránvító hatóságainak közreműködésével, szakágazatonként összegyűjti azokat az alap­adatokat, amelvek alapján a tározók létesítésének vagv fejlesztésének szüksége megállapítható. 3.2 A beruházási rél meghatározása. A telepítési kérelem. A következő lépés a rendelkezésre álló adatok­nak a népgazdaság fejlesztését meghatározó irány­elvek alapján való feldolgozása, ezt követően a tervjavaslatnak az Országos Tervhivatal elé való terjesztése. A tervjavaslat kidolgozása azonban már rendszerint a beruházók közreműködésével történik. E végből szükség van a beruházási cél össze­állítására, ami a beruházó feladata, de ennek el­készítésével a beruházó vagv az iránvító hatóság más tervezőt bízhat meg. Szükség esetén a beruhá­zási cél meghatározása érdekében már tanulmá­nyok is készíthetők. Az ilyen tanulmány ós maga a beruházási cél meg­állaoítása azonban nem tévesztendő össze valamely be­ruházás tanulmánytervével. Ez még rendszerint csak szöveges munka, amelv a beruházás céljának meghatá­rozásán ós ennek indokoltságán kívül meghatározza a rá­fordítandó összeget és a beruházási folvamatban betar­tandó, illetve betartható egyes határidőket. A beruházási cél meghatározása a R. 12. §-a értelmében a beruházást irányító hatóság feladata. Előzetes, ill. tájékoztató jelleggel tartalmaznia kell azokat a fontosabb adatokat és követelménye­ket, amelvek a beruházás népgazdasági szükséges­ségét indokolják és a beruházási program kidolgo­zásához szükségesek. Ugyanakkor az irányító hatóság a területigénnyel járó értékhatár feletti beruházásoknál — tehát a tározóknál is —, mindig köteles a beruházás telepítési helyének a kijelölését is az Országos Tervhivataltól kérni, kivéve, ha azt a népgazdasági távlati terv már rögzítette. Az értékhatár alatti beruházás telepítési helvének kijelölését külön csak akkor kell kérni, ha ezt az OT el­nöke elrendeli, egvóbként az ilyen beruházás telepítése az előzetes területfelhasználási hozzájárulás megadásá­val történik. A beruházási cél meghatározása, vagy a Vhr. szavaival élve annak az irányító hatóság által való rögzítése, s a R. 11. számú mellékletébe való felvétele, lényegében azonos a beruházási cél enge­délyezésével. Annak szükségességéért, adatainak helyességéért és azért, hogy ez a beruházás kellő időben megtörténjek, az irányító hatóság felelős. 3.3 A beruházási program. A helykijelölési doku­mentáció. Beruházási programot nem minden beruházásra kell készíteni. Ez alól R. 11. § (2) bekezdése értelmében azok az értékhatár alatti beruházások mentesülnek, amelyek építési és technológiai szerelési előirányzata az 1 millió forint alatt marad, hacsak az irányító hatóság ilyen beruházás tekintetében a beruházási program ké­szítését el nem rendeli. A beruházási prograviot az irányító hatóság rendelkezésére (R. 13. §) a beruházó dolgozza, vagy dolgoztatja ki, de kidolgoztathatja maga az irányító hatóság is. Értékhatár feletti beruházások programjának kidolgozásával azonban általában véve tervezőt kell megbízni és a program kidolgo­zásának költségeit, úgyszintén az ezt megelőző és ezzel összefüggő költségeket a beruházási elő­irányzat terhére az irányító hatóság biztosítja. A 3.2 pontban ismertetett telepítési kérelmet a már meghatározott, ill. engedélyezett beruházási cél — és az esetleg rendelkezésre álló egyéb adatok — alapján a beruházási program kidolgozása előtt kell benyújtani (Vhr. 24. §). Az e tárgyban való döntésről az OT az irányító hatóságokat és a terü­letileg illetékes építésügyi hatóságot értesíti. Az irányító hatóság pedig — hacsak a jogszabályok ez alól kivételt nem engedélyeznek —, a Vhr. 66. §-a alapján a területileg illetékes elsőfokú építés­ügyi hatóságtól ugyancsak még a beruházási program kidolgozása előtt köteles az előzetes terü­letfelhasználási hozzájárulást megkérni. így a be­ruházó, ill. a tervező a program készítése során már a beruházás helyére vonatkozó konkrét adatok birtokában gondoskodhat a helykijelölési dokumen­táció elkészítéséről is. Nem részletezzük, hogy egyrészről a beruházási programnak, másrészről a helykijelölési dokumentáció­nak mit kell tartalmaznia. E helyett utalunk a K. 13. ós 19. §-ára, valamint a Vhr.-nek ehhez kapcsolódó 25., 29., továbbá a Vhr. 65—72. §-aira. Ezúttal csak azt emelnők ki, hogy — hacsak a területfelhsználási enge­dély megadására illetékes elsőfokú építésügyi hatóság ezt mellőzhetőnek nem tartja — a beruházást irányító hatóság az előzetes területfelhasználási hozzájárulás ké­relmezésével egyidejűleg helykijelölési szemlét is köteles tartani. Erre mindazokat meghívja, akiknek — közöt­tük minden esetben a területileg illetékes vízügyi igaz­gatóságnak is — meghívását a Vhr. 29. §-a előírja. A beruházási program és helykijelölési doku­mentáció után történik a beruházási program egyez­tetése, jóváhagyása, majd engedélyezése. Az ide­vonatkozó eljárási szabályokat a R. 14. és 15. §-aiban, valamint a Vhr. 30—39. §-aiban olvas­hatjuk, amelyek közül csupán két rendelkezést kell kiemelni: — A Vhr. 33. §-a feljogosítja az irányító ható­ság vezetőjét, hogy az értékhatár alatti beruházá­sok programjának tartalmi követelményeit — az egyeztetési és jóváhagyási eljárást —, a Vhr.

Next

/
Thumbnails
Contents