Hidrológiai Közlöny 1967 (47. évfolyam)

11. szám - Toókos Ildikó: Kísérletek az oldómedencék hatásmechanizmusának megvizsgálására

Hidrológiai Közlöny 1967. 10. sz. 502 SZENNYVÍZTISZTÍTÁS Kísérletek az oldómedencék hatásmechanizmusának megvizsgálására TOŐKOS ILDIKÓ* Oldómedence alkalmazása a szennyvizek tisztításának legegyszerűbb módja. Bár használatát háttérbe szorítja az a körülmény, hogy a szennyvizek tisztítására napjainkban hatásosabb berendezések és jobb módszerek állnak rendelkezésre, jelentőségét mégsem vesztette el. Sporttelepek, üdülők, felvonulási épületek, mezőgazdasági létesítmények és hasonló időszaki vagy állandó jellegű települések szennyvizeinek — melyek közcsatornával nincsenek ellátva — tisztítására különösen célszerű, mert állandó felügyeletet egyáltalán, szakszerű kezelést pedig hosszú ideig nem igényel és tetszőleges időközű terhelés esetén is hatásosan működik. A tervezőket kívánta kisegíteni az ilyen irányú megnövekedett igénnyel szemben az ÉTI, majd a MÉLYÉPTERV típusterv. Lényeges hiányosságuk, hogy nem állt rendelkezésre elegendő hazai kísérleti anyag és így javarészt küföldi minták alapján készült. A gazdaságos tervezés alapvető kérdése a helyes méretezés. A méretezés, üzemeltetés kérdésében az egyes külföldi szakkörök között véleménykülönbség van és a hazai viszonyokat tekintetbe vevő állásfoglalás is csak módszeres kísérletezés eredményeiből alakítható ki. A fent vázoltak miatt vette fel a VITUKI Szennyvíztechnológiai Osztálya kutatási tervébe az oldómedencében végbemenő folyamatok, a gazdaságos tartózkodási idő kérdésének tanulmányozását egyrészt laboratóriumi modellkísérletekben, másrészt működésben levő oldómedencék részletes vizsgálatával. Általános megjegyzés Oldómedence a legrégebbi szennyvíztisztítási műtárgy. Első alkalmazása 1860-ban volt. Ekkor még csak vízzárral ellátott akna, melyben a szennyvíz szilárd szennyezéseinek nagyrésze kiülepedett, majd az anaerob rothadás következtében elfolvósodott. Később bővült a műtárgy 2 majd 3 kamrára és a tisztítási módszernél is sor került a természetes folyamatok irányítására. Az oldómedence előnyéről, hátrányáról, valamint alkalmazhatóságának korlátozott voltáról az első rendszeres és körültekintő tanulmányt Dunbar tette közzé 1912-ben. Ebben olyan megállapításokat tesz, melyek gyakorlatilag a mai napig érvényesek [1]. Pl. igen előnyös, hogy a berendezés kezelés nélkül hónapokig zavartalanul működik, hátránya azonban, hogy az elfolyó szennyvíz általában bűzös és a rothadás folyamán keletkező bomlástermékek megtámadhatják a műtárgyak építési anyagát. Nem tekinthető önálló szennyvíztisztítási eljárásnak és az oldómedencéről eltávozó szennyvíz biológiai tisztításra nem alkalmas. * Vízgazdálkodási Tudományos Kutató Intézet, Budapest. Az oldómedence legcélszerűbb kialakításának kérdését kívánta megoldani az Illinois-i Egyetem Műszaki Kísérleti Állomása által végzett kísérletsorozat [2]. Az oldómedencéből eltávozó vizet megvizsgálták lebegő és ülepíthető szilárdanyag tartalomra, BOI-re, izzítási veszteségre, valamint a kolloid tartalom megállapítására zavarosság méréseket végeztek. Az elméleti tartózkodási idő 48, 24, 12 és 6 óra volt. Az amerikai egyetemi kísérletek szerint legjobb, a legegyszerűbb kialakítású, kör alakú és a három, kamrára osztott téglalap alapú oldómedence volt. Az oldómedence nagyságát a gyakorlatban 300 l/fő napi szennyvízmennyiség figyelembevételével tervezik, de történik utalás 1000 l/lakos szennyvízmennyiségére is (bővített oldómedencénél). A szennyvíz mennyiséget 100 1 fő/nap értéknek tekintve, a napi szennyvízmennyiség 3—10szeresére méreteznek [3, 4, 5]. Hazai és külföldi kiadványok [6] általában 300 lakosig tartják indokoltnak alkalmazását. Méretezésre 24 óra, 3—6— 10 napos tározásra történik [3, 4,5,6, 7, 8], bár meg kell jegyezni, hogy külföldön leginkább csak a szennyvíz 24 órás tartózkodását tekintik indokoltnak. A belső kialakítás tekintetében nem egybehangzóak a vélemények. Bővített oldómedencénél indokolt a 2, illetve 3 kamrára osztás. A kamrák mérete változó, némely helyen a második kamra mérete megegyezik az elsővel, vagy annál nagyobb, míg a harmadik kamra a legnagyobb; mérete megfelel a fennmaradó térfogatszükségletnek. Más esetben a második és harmadik kamra össztérfogata megfelel az első kamra térfogatának. Az oldómedence elsősorban a szennyvíz szilárd alkotórészeinek leválasztására szolgál. A leülepedett iszap idővel rothadásnak indul és a fejlődött gázok baktériumtelepeket visznek a vízfelszín felé, melyek útközben adszorbeálják a víz kolloid szenynyezéseit és így növelik a tisztítóhatást. A több, sorbakapcsolt kamra rendeltetése, hogy fokozatosan kevesebb iszap kerüljön át az egymásutáni kamrákba és így csökkenjen a lehetősége az utolsó kamrában fellépő gázképződésnek, ami a részlegesen kirothadt iszap elfolvóvízzel való eltávolítását eredményezheti [2]. A kísérleti módszer ismertetése 1. Az alkalmazott kisminta jellemzői Az oldómedence belső szerkezete kisebb módosításokkal az Illinois-i Egyetem Műszaki Kísérleti Állomása által alkalmazott és kedvező eredményeket szolgáltató téglalap alapú modellnek felelt meg [2].