Hidrológiai Közlöny 1967 (47. évfolyam)

10. szám - Radics Imréné: A detergensek alkalmazásának hatása a szennyvíztisztításra és az elővízbefogadókra

Radics L-né: A detergensek hatása Hidrológiai Közlöny 1967. 20. sz. 465 a csatorna hossza és típusa szerint a szennyvízben jelenlevő lágy detergensek mintegy 24%-a már lebomlott addig, amíg a szennyvíz a községtől a tisztítóberendezésig elért. Ez természetesen a 75%-os hatásfokot jó irányban befolyásolta. Az egyes detergens fajták felszíni vizekre és szennyvíztisztítási folyamatokra gyakorolt zavaró hatása főleg abban mutatkozik, hogy erős habképződésük miatt az oxigénfelvételt meggátolják és ezáltal a szerves anyagok lebomlását akadályozzák, illetőleg késleltetik. Ez a hatás azonban nemcsak a tisztítóberendezésekben, hanem a befogadókban is megmutatkozik, mivel az ilyen típusú detergensek mikroorganizmusokkal szembeni nagy ellenállóképességük miatt teljesen változatlan alakban távoznak a biológiai tisztítóberendezésekből. Természetesen e káros hatások erős összefüggésben állnak a felületaktív anyagok fizikai-kémiai tulajdonságaival. Mint tudjuk, a detergensek kémiailag nem egységesek. Anionaktív, kationaktív és nem ionos szerkezetű felületaktív anyagokat különböztetünk meg, melyeknek közös tulajdonságuk a nagy határfelületi aktivitás. Erős habzóképességük nagyfokú diszpergáló hatásukkal magyarázható. A fentemlített 3 csoport közül szennyvíztechnológiai szempontból csak az anionaktív detergensek jelentősek, mivel a gyakorlatban zömmel ezeket alkalmazzák. E csoport kémiailag szintén nem homogén, hanem egy sor különböző vegyületet foglal magában, elsősorban alifás és aromás szulfátokat, szulfonátokat, tovább kombinálva alifás és aromás szénhidrogénekkel. Ezek közül legjelentősebb a tetrapropilen-benzolszulfonát, amely kiváló mosóképességű és viszonylag olcsón előállítható. Kémiai szempontból aromás szulfonát alapanyag, amelynek erősen szétágazó alifás oldallánca van, s ezért a vízben igen lassan bontható le. Vízvédelmi szempontból erős habképző hatása és lassú biológiai lebonthatósága miatt alkalmazása nem kívánatos. A kationaktív detergens anyagok biológiai folyamatokra gyakorolt hatásáról aránylag még keveset tudunk. Az ilyen típusú detergensek elterjedése kisebb. Hatásuk a befogadóra azért sem lényeges, mert amennyiben a befogadóban anionaktív mosószerek is vannak, kémiai reakció következtében a kationaktív mérgező hatás megszűnik. Az ún. nem ionogen detergensek lebonthatósága ugyancsak széles határok között változik. Mint már említettem, a mosószerek habzási jelensége különösen két szempontból okoz nehézségeket. Egyrészt a felszíni vízfolyásoknál, másrészt a szennyvíztisztító berendezésekben, különösen az eleveniszapos levegőztetőmedencékben. Többízben tapasztalták külföldön és hazánkban is, hogy a nagyobb mosószer koncentrációjú vízfolyások felszínét — még a szennyvízbebocsátás helyétől távolabb is — különösen vízlépcsők, bukók után magas habréteg borítja. Ez több esetben még zsilipelési nehézségeket is okozott. A jelenség legnagyobb hátránya azonban az, hogy a folyók oxigénnel és napfénnyel való ellátását is gátolja, károsan befolyásolva az öntisztulási folyamatot. A szennyvíztisztító berendezésekban a habzás következtében az alábbi káros jelenségek léphetnek fel: — a levegőztető műtárgyak felszínét — részlegesen vagy egészen — beborító hab az oxigénellátást gátolja, — a hab elfolyásával (túlfolyik a műtárgy peremén vagy a szél elszállítja) iszapcsökkenés következik be a levegőztető medencében, — megnehezíti az eleveniszapos medencében az áramlási viszonyokat, a medence tartalmánák átkeverését és így áramlásokban szegény, vagy teljesen áramlásmentes zónák keletkeznek, - amelyekben leül az elevenített iszap, — az utóülepítőben a habos buborékok felszínre emelik az egyébként leülepedő iszapot, lebegőanyagot. E hatások egyenként is felléphetnek olyan mértékben, hogy a tisztítóberendezés üzemszerű működését meggátolják. Külföldi irodalmi adatokkal megegyezően a VITUKI-ban végzett kísérletek is azt mutatták, hogy a szintetikus mosószerek jelenléte lényegesen módosítja az oxigénfelvételi folyamatot. A hazai mosószerekkel végzett vizsgálatok eredményeiből az állapítható meg, hogy a mosószerek jelenléte oxigéntelítettségi értékcsökkenést okoz. Általában az oxigéntelítettségi értékcsökkenés azokban a koncentráció tartományokban a legnagyobb, amelyek hazai viszonylatban a városi szennyvizekben leggyakrabban fordulnak elő. Hazánkban a szintetikus mosószerek felhasználása később kezdődött meg, mint általában a kapitalista országokban. A fejlődés azonban nálunk is — a mosószerek előnyös tulajdonságai következtében -— erőteljes. Hogy az utolsó években Magyarországon is milyen rohamosan emelkedett a felhasználás, azt az alábbi adatok bizonyítják: t/év t/év 1956 .... 988 1961. .. 11 410 1957. . 1962. 13 425 1958 3615 1963. .. . . . 18 000 1959 .... 7315 1964. .. ... 21 000 1960 9090 1965. . . . . . 21 000 1966. .. . . . 22 500 A fejlesztési terv 1970-re 40 000 t/év szintetikus mosószergyártást irányoz elő. Az elmúlt két évben főleg a zsíralkoholszulfát alapanyagú szintetikus mosószereket gyártottuk legnagyobb mennyiségben. 1965 végéig átlagban aktívanyagban kifejezve a termelés 15%-át, 1966ban pedig 18%-át képezte ez a hatóanyag. A zsíralkoholszulfát világviszonylatban a legdrágább felületaktív anyag, de zsíralkoholszulfát készítményeink, mint azt a VITUKI kísérleti eredményei is alátámasztják, biológiailag könnyen lebonthatók nem toxikusak, sem bakteriális, sem pedig asszimilációs tevékenységre. A termelés következő fontos hatóanyagát 1965. és 1966. évben a dodecilbenzolszulfonát képezte, amelyből 1965-ben 1600 t és 1966-ban 2000 tonna volt a felhasználás. A vízügyi szervek az Egészségügyi Minisztériummal egyetértésben már a korábbi években kér-