Hidrológiai Közlöny 1967 (47. évfolyam)

10. szám - Radics Imréné: A detergensek alkalmazásának hatása a szennyvíztisztításra és az elővízbefogadókra

Hidrológiai Közlöny 1967. 10. sz. 464 A detergensek alkalmazásának hatása a szennyvíztisztításra és az élővíz-befogadókra* 11ADICS IMRÉNÉ" A szintetikus mosószerek használatának különösen az utolsó évtizedben tapasztalható nagymértékű elterjedése — az aktív anyagokat tartalmazó detergensek révén — világviszonylatban nagy problémát jelent a felszíni vizek tisztaságának védelme szempontjából. Amellett, hogy a detergensek alkalmazása ipari és háztartási szempontból egyaránt jelentékennyé vált, számos káros következmény is származott nagymennyiségű felhasználásuk következtében. E káros hatások elsősorban a szennyvíztisztítási technológiákra, illetőleg azokkal kapcsolatos folyamatokra gyakorolt hatásban és a felszíni vizek öntisztulási folyamatában beálló változásokban nyilvánulnak meg. A detergensekkel kapcsolatos vízvédelmi feladatok megoldására világviszonylatban két úton törekszenek: a) az egyik megoldás olyan detergens alapanyagok előállítása, illetőleg felhasználása, amelyeknek az említett hátrányai mérsékeltebbek, biológiai úton könnyebben lebonthatók. b) a másik út: megfelelő szennyvíztisztítási technológiák kidolgozása és alkalmazása. A detergens szennyeződés szennyvízből, illetőleg vízből történő eltávolítására általában több eljárást ismerünk: a) adszorpciós eltávolítás, b) kémiai anyagokkal való kicsapás, c) biológiai lebontás, d) flotációs eltávolítás, e) ioncserélő eljárás. A felsorolt módszerek azonban az eddigi ismeretek alapján — az egyre fokozódó detergens felhasználás mellett — részben igen költségesek, részben pedig megnyugtató eredményt nem adnak, ezért a kérdést elsősorban a biológiailag könnyebben lebontható detergensek gyártása vonalán kell szorgalmaznunk. A detergens probléma megoldására világszerte igen széleskörű kutatómunka folyik. Az Amerikai Egyesült Államokban évi több millió dollárt költenek pl. olyan kutatásokra, amelyeknek célja a biológiailag lebontható detergensek előállítása, illetőleg a detergensek szennyvíztisztítást gátló hatásának kiküszöbölése. A feladat először Nyugat-Németországban jelentkezett, ahol még 1957-ben az egy főre eső évi mosószappan vagy szappanpor felhasználás 2,2 kg, a szintetikus mosószer-felhasználás pedig 4,7 kg volt. A későbbi években ez az arány fokozatosan a szintetikus mosószerek * A detergenstartalmú mosó- és tisztítószerek használatának fokozottabb elterjedése hazánkban ugyanolyan vízvédelmi kérdéseket vet fel, mint amilyenek külföldön már felmerültek. E kérdések fontosságának helyes súlyozására és értékelésére az OVF Központi Vízminőségi Felügyelete a Nehézipari Minisztérium Vegyipari Műszaki Főosztályával együttesen az érdekelt szakemberek bevonásával 1967. április 11-ón „detergens konferenciát" tartott. Az ott elhangzott magyarnyelvű előadások közérdeklődésre tarthatnak számot és ezért közöljük. A konferenciát a biológiailag lebontható detergenseket előállító Shell Vállalat kutatójának németnyelvű előadása, élénk vita és két érdekes, színes hangosfilm vetítése követte. (A Szerk.) ** Országos Vízügyi Főigazgatóság Központi Vízminőségi Felügyelete, Budapest. oldalára tolódott el oly arányban, hogy pl. 196:i-ban a mosószappan felhasználás 0,fi kg-ra, tehát közel negyedére csökkent, a szintetikus mosószer-felhasználás pedig 8 kg-ra, közel kétszeresére nőtt. Ebből a tényből is következtethető, hogy NyugatNémetországban korlátozták először a biológiailag lenem bontható ún. „kemény" detergenseket tartalmazó mosószerek gyártását. Ezt követően ma már az Északamerikai Egyesült Államokban ós Angliában is törvény szabályozza a detergensek felhasználását. Az NSZK-ban a képviselőház által 1961 szeptemberében megszavazott, a detergenseknek a mosó- ós tisztítószerekben való alkalmazásáról szóló törvényerejű rendelet 1964. október I-ével lépett életbe. Az 1962. december I -ón kiadott jogszabályok I. §-a előírja, hogy a mosó- és tisztítószerekben alkalmazott anionaktív detergenseknek legalább 80%-ban lebonthatóknak kell lenni. A rendelet továbbá kimondja, hogy a lebonthatóság vizsgálatára csak egységes vizsgálati módszerek és eszközök alkalmazhatók, melyeknek részletes előírásait a rendelet melléklete tartalmazza. E rendelet gyakorlatilag azt jelentette, hogy hogy az érintett német iparnak a törvény elfogadása és életbeléptetése közötti időszakban, tehát kb. 3 év alatt termékei gyártásánál át kellett állni a kemény detergensek alkalmazásáról a lágy detergensek alkalmazására. Ez a folyamat gyakorlatilag 1965-ig meg is történt. Azt, hogy a detergensrendelet életbelépése milyen eredményeket jelentett Németországban a detergens szennyezés vonatkozásában, néhány, a Lippeverband és Emschergenossenschaft kezelésében működő biológiai szennyvíztisztító berendezés elfolyó szennyvizének vizsgálata alapján lehet bemutatni, ill. érzékeltetni. Detergensre vonatkozó vizsgálatokat különböző években 14 biológiai tisztítóberendezés elfolyó szennyvizéből végeztek. Az 1955-ben — tehát akkor, amikor a detergens felhasználás még nem volt olyan nagymértékű a mosó- és tisztítószer gyártásnál —, éves átlagban az elfolyó vizek anionaktív detergens tartalma 1,1 mg/l volt metilenkékaktív anyagban kifejezve, (max.: 2,5 min.: 0,3 mg/l.) Ugyanezen berendezések vizsgálati eredményeinek átlaga az 1962—1964-ig terjedő időszakról, vagyis akkor, amikor kizárólag kemény, tehát biológiailag lebonthatatlan detergens felhasználás volt 5,4 mg/l-re emelkedett, (max.: 8,2—min.: 1,7 mg/l) A detergens rendelet életbelépése után, tehát 1965-ben, a biológiailag kezelt szennyvizekben kimutatott detergens tartalom éves átlagértéke 1,2 mg/l-re, tehát ismét az 1955-ös értékre csökkent (max.: 2,3—min.: 0,5 mg/l.). Az 1962—1964-ig terjedő időszakban az említett tisztítóberendezések elfolyó szennyvizéből és a tisztítatlan nyers vízből végzett vizsgálatok azt mutatták, hogy a detergensek lebomlása mintegy 27%-os volt. Á biológiai lebonthatóság 1965-ben 75%-ra nőtt. Ehhez az eredményhez azonban meg kell jegyezni azt, hogy hosszabb időtartamú néhány hetes vizsgálatok azt bizonyították, hogy