Hidrológiai Közlöny 1967 (47. évfolyam)

8. szám - Csanády Mihály: Szennyvíziszap aerob lebontásának vizsgálata (Hozzászól: Benedek Pál)

Válasz Benedek Pálnak Hidrológiai Közlöny 1967. 8. sz. 383 mérőszámnak a lebontás hatásosságának a jellem­zésekor. Ez viszont nemzetközileg elfogadott elv: az anaerob és aerob iszaplebontás vizsgálatakor mindenütt az izzítási veszteséggel mért szerves­anyagot („volatile solids", „Glühverlust") tekin­tik a legfontosabb paraméternek (4., 15., 16., 20. irodalmi hivatkozás), maga Benedek is ezzel jel­lemzi az iszap aerob lebontását 1962-ben megjelent tanulmányában, (18-as irod. hivatk.), pontosan az ő közleményének az analógiájára rajzoltam a cikk 1., 2., és 3. ábráinak szervesanyag görbéit. A hozzászóló szerint kár, hogy a cikk nem említi, hogy az aerob kezelés végén a szervesanyag más, mint az elején. A cikk fenntebb már idézett bekezdésének első mondata viszont ezt határozot­tan megállapította, kár, hogy ez elkerülte a hozzá­szóló figyelmét. Benedek kifogásolja a káliumpermanganátos oxigénfogyasztás alkalmazását. 1963-ban tudomá­som szerint az országban elsőként kezdtük vizs­gálni iszaj>mintának a kémiai oxigénfogyasztását. Az új területen metodikai szempontból a régi módszert, a permanganátos eljárást alkalmaztuk. Nem vitatom azt, hogy a kromátos módszer — különösen iszapvizsgálat esetén — megbízhatóbb a permanganátosnál. Egy teljesen új területen egy számunkra — de különösen a besegítő KÖJÁL­labor számára — teljesen új módszer alkalmazása azonban a megbízhatóságot kétségessé tehette vol­na. Egyébként a permanganátos módszerrel kapott eredményekből — anaerob rothasztóknál — ugyan­az a következtetés adódott, amit a hozzászóló is megállapít a kromátos oxigénfogyasztás alapján: a­kémiai oxigénfogyasztással mért szervesanyag csök­kenés nagyobb, mint az izzítási veszteséggel mért érték. Mindegyik oxigénfogyasztási módszer csak konvenció, viszont mindegyik módszer esetében értékelhetők és összehasonlíthatók az eredmények az ugyanúgy mért értékekkel. Az általam 1. sz.-nak nevezett laborkísérlet általam mért adataiból valóban kihozható a Bene­dek által közölt 1. ábra, feltéve, hogy elfogadjuk az egyszerűsítő feltételeket: a folyadékveszteség pá­rolgásból adódik és szárazanyag veszteség egyál­talán nincs. Az így számított adatokból viszont meglepő következtetés is adódik: az első napon a szervetlen anyag (hamu!) tartalom nagyobb mértékben csökken, mint a biokémiai oxidációra valóban képes szervesanyag! Ez a következtetés elég valószínűtlennek látszik, különösen ha azt is hozzátesszük, hogy a szervetlen anyag eltűnésére ma még megfelelő elmélet sincs. Ez a gondolat­menet csak megerősíti azt a véleményemet, amely szerint a relatív számok megbízhatóbbak, mivel a veszteségek elhanyagolásán alapuló anyagmér­legekből adódó abszolút számok megbízhatósága kis modellek esetén erősen vitatható. 2. „Technológiai-gazdasági problémák" Arra vonatkozóan, hogy az „Előkísérletek" körülményei nem lettek volna tisztázottak, legyen szabad megjegyeznem, hogy a kísérleti körülmé­nyek mindkét esetben ismertek voltak, legfeljebb az állt fenn, hogy Budakeszin nem lehetett a körül­ményeket szabályozni, illetve tetszés szerint beállí­tani (lásd a 19-es irod. hivatk.). A pécsi 1963-as kí­sérletek technológiai adatait egyébként a VITUKI­nak a tárgyra vonatkozó, 1963. XII. hó 27-én kelt évvégi jelentése is tartalmazza. Az a kijelentés viszont, amely szerint az iszap­oxidáció második napján is növekedett a bakteriá­lis sejtállomány, az 1. sz.-nak nevezett 1964-es laborkísérletre vonatkozik. Ebben az esetben a cikkben nem ismertetett baktériumszám-meghatá­rozás, tehát sejtszámlálás igazolta azt a gyanút, ami az iszapindex növekedése alapján csak való­színűsíthető volt: a baktériumszám értékek maxi­muma 24 és 49 óra között volt, mégpedig a 37°C-on mért baktériumszámé 24 óra táján, a 20°C-on mért baktériumszám értéké később. A hozzászóló ezen, általa ,,kétesértékű"-nek jelzett megállapítások okát abban adja meg, hogy a szerző csak a más által végzett kísérletekre tá­maszkodhatott, saját kísérleti tapasztalattal nem rendelkezik. Nem vitatom, hogy a saját kísérleti tapasz­talat nagyon hasznos a más kísérleteinek értéke­lésekor. Viszont az is igaz, hogy egy kívülálló — esetleg éppen kívülálló voltánál fogva — olyan gyenge pontokat, bizonyításra szoruló feltételezé­seket is észrevehet egy kísérleti munkában, amire maga a kísérletező nem figyel fel. Ezért valamely kísérlet során egy kívülálló, esetleg időnként szúró­próbaszerű ellenőrző vizsgálatokat végző partner „advocatus diaboli"-ként, tehát kifejezetten a gyenge pontokat kereső kritikusként hasznosan működhet, észrevételei alapján teljesebbé és pre­cízebbé tehető a munka. A hozzászólás konkrét anyagára visszatérve, Benedek egyik leglényegesebb kifogása az, hogy a rothasztók hatásfokának jellemzéséhez a kezelet­len és kezelt iszap százalékos szervesanyagtartal­mának különbségét viszonyítom a kezeletlen iszap százalékos szervesanyagtartalmához, vagyis azt adom meg, hogy a kezelt iszap százalékos szerves­anyagtartalma hány relatív százalékkal kisebb a kezeletlen iszapénál. A cikkben hangsúlyoztam már, hogy az így kapott számok kisebbek az ab­szolút értékekkel mért csökkenésnél, viszont jól mérhető adatokból egyértelműen számíthatók, és az az ugyanígy mért adatokkal összehasonlíthatók. Anaerob rothasztók hatásfokának jellemzésére a szakirodalom valóban nem ezt az egyszerű szá­mítást alkalmazza. A szokásos számolás lényege az, hogy megnézzük, mennyi szervesanyag tarto­zik 1 g szervetlen anyaghoz a rothasztás előtt és után, és ezen szervesanyag értékek különbségét vi­szonyítjuk az 1 g szervetlen anyaghoz tartozó kezdeti szervesanyag értékhez. A számolás az álta­lam alkalmazottnál bonyolultabb, például három­szög-nomogram-szerű segédeszközt szokás hasz­nálni (20-as irod. hivatk.). Ezen számítási mód alapja az a feltétlezés, hogy a szervetlen anyag a rothasztás során változatlan. Anaerob rothasz­tásra ezt általában elfogadják. Aerob iszaplebontás esetén viszont az eddigi adatok szerint úgy látszik, hogy a szervetlen anyag mennyisége is csökken, tehát nem használhatok olyan számítási eljárást, amely a szervetlen anyag változatlan voltán alapul. Az abszolút mennyiségek mérése viszont általá-

Next

/
Thumbnails
Contents