Hidrológiai Közlöny 1967 (47. évfolyam)

1. szám - Az 1966. évi téli–tavaszi belvízvédekezés az Alsó-tiszavidéki Vízügyi Igazgatóság működési területén

36 Hidrológiai Közlöny 1967. 1. sz. Az 1966. évi belvízvédekezés megközelíthette volna a telepítési helyet és ott vízre bocsátva rögzítés után a védekezési munkát azonnal megkezdheti, az egész felvonulás csak 24— —48 órát vett volna igénybe. Tapasztalatból tudjuk, hogy a védekezési időszakban a telepítés és felvonulás gyorsasága döntő jelentőségű lehet. Ismeretes, hogy az Igazgatóságunknál levő hordozható szivattyúk gépegységei mintegy 18-típusból tevődnek össze. A sokféle típus fokozza a nehézségeket a telepítéshez szükséges szerelvényellátás tekintetében, s nehezíti a karbantartáshoz és a javításhoz szükséges tartalékalkatrész ellátást is. Gazdaságilag is meg kellene vizsgálnunk azt, hogy milyen lehetőség nyílik a típusok összevonására és megfelelő típussorral való helyettesítésére. A követelményeket figyelembevéve összesen 3 gépcsoportot kellene kialakítani. Az első gépcsoport a fő vízkivételi helyeken kerülne alkalmazásra, s ezekkel a gépekkel szemben a követelmény az 500—1000 Ijs vízszállító képesség és a 12—15 m-es emelőmagasság. A második gépcsoport másodlagos vízkivételi helyeken kerülne alkalmazásra. Követelmény: 300—500 l/s vízszállítóképesség és 5—8 m emelőmagasság. Mindkét eddigi gépcsoportnál olyan kétéltű járműre való felszerelhetőség kívánatos, amely a közúti forgalomban is résztvehet. A harmadik gépcsoport kimondottan hordozható agregátokból tevődne össze és ideiglenes csatornáknál, vagy belterületi védekezésnél lenne alkalmazható. Ezekkel szemben követelmény a 100—300 l/s vízszállítóképesség és az 1—2 m emelőmagasság. A hordozható szivattyúk típusösszetételének sokaságát országos viszonylatban vizsgálva feltétlen követelményként jelentkezik a hordozható és a félállandó beépítésre alkalmas agregátok egységesítése. Ugyancsak kívánatos volna a kapcsolódó szerelvények egységesítése is. A szivattyútelepek fejlesztésének fontos jövőbeni vonatkozása lehet az automatizálás. Gépészeti vonatkoztatásban nem kisebb fontosságú feladat egyes műveletek gépesítése, így pl. a gerebtisztítás gépi megoldása, valamint a szivattyútelep be- és kiömlő részeinek jegesedés elleni védelme. Automatizálási, távvezérlési és gépesítési problémáink megoldása nemcsak a mi munkaterületünkön jelent feladatot, hanem népgazgaságunk más iparágaiban is. A szivattyúkon kívül lényegesek a földmunkagépek csoportjához tartozó láp- és tőzegkotró gépek belvízvédekezési munkái is. Ezek a gépek az egyedüliek, amelyek képesek erősen felázott talajra is munkavégzési célból rámenni és a belvízvédekezés során kitűzött feladatokat olyan helyen is végrehajtani, amelyen az emberi közlekedési lehetőségek sincsenek adva. A belvízvédekezés gépesítésének jelenlegi helyzetét összefoglalva megállapíthatjuk, hogy a gépek itt egyre nagyobb szerepet töltenek be, és a védekezés hatásosságának növelésére a jövőben még inkább élnünk kell a korszerű technika lehetőségeivel, gazdasági lehetőségeink keretein belül. Hozzászólások: Orlóci István: Az 1966. évi belvízvédekezés tapasztalatai és az elhangzott előadások alapján megállapítható, hogy az Alsótiszavidéki Vízügyi Igazgatóság teljes sikerrel mindent megtett a belvizek elhárítására. Tüzetesebben két kérdéssel kell foglalkoznunk: az egyik a belvizek nagyságának és kiterjedésének kérdése, a másik a védekezés sikerének az oka. A hidrológiai elemeket vizsgálva: a területről eltávozott belvízmennyiség arányban állt a lehullott csapadékkal, ill. a felhalmozódott csapadékot okozó hóréteggel. Más oldalról igazolható, hogy az elmúlt évben ezt a belvizet csak az 1940-es évek elejének belvizei haladták meg. A belvízképződést többek között meghatározza a csapadék mennyisége, a lefolyás fajlagos mennyisége, de ez az adott esetben egyáltalában nem bizonyult rendkívülinek. Jelenleg talán csak a talajnedvesség szélsőséges állapota volt rendkívüli, s minden többi tényező átlagon aluli volt. A belvíz rendkívüliségének okát tehát nem a hidrológiai és a természeti jelenség rendkívüliségében kell keresnünk, hanem máshol, mint eddig tettük. A fajlagos lefolyás kérdését tekintve belvízrendszereinket általában egy olyan fajlagos vízhozammal szokásos jellemezni, amelynél nagyobb értéket az már nem tud levezetni és annál csak kisebbet tud zavarmentesen elszállítani. Vizsgálnunk kell, hogy a belvízrendszer kiépítettsége szempontjából helyes-e ilyen mutatót használnunk. Ha a tapasztalati adatok feldolgozása során a lefolyási tényezőt átlagoljuk, a fajlagos lefolyás intenzitását pedig állandó értékkel vesszük figyelembe, akkor e két jellegszám használata alapvetően hibás. Hibás, hogy a lefolyási tényezőt állandónak tekintjük, mert gyakorlat azt mutatja, hogy ennek értéke ugyanazon a területen is a belvízképződés és összegyülekezés változó körülményei miatt 0 és 0,9 között változhat és a belvíz lefolyásának intenzitása sem állandó. Vizsgálandó az is, hogy a felszínre jutott csapadékból keletkező belvíz a felszínen fog-e lefolyni. Sík vidéken a felszíni lefolyás feltevésével nem megyünk semmire. A gyakorlatilag lefolyástalan, sík laposokról rendszerint eltűnik a belvíz. A belvíz itt nem a felszínen, hanem a felszín közelében levő talajrétégben fog eltávozni, valamelyik fő esésirányban. A csatornákba tehát a belvíz nemcsak a felszínről, hanem a talajból is bekerülhet. A talajban való lefolyás nem a klasszikus szivárgási törvények szerint megy végbe, hanem más fizikai tényezők alapján meglepő helyzetek is előállhatnak. A valóságban tapasztalt összegyülekezési idők semmiképpen sem illenek hozzá a klasszikus hidrológiai feltételekből meghatározhatókhoz. Eddigi hidrológiai tevékenységünkben döntően hatalmas energiákat fordítottunk egy-egy belvízcsatorna fajlagos vízhozamának meghatározására, lényegében olyan értékmeghatározásra, amelyről azt mondhatjuk, hogy nem tudjuk mit tartalmaz, és ezzel szemben alig fordítunk időt arra, hogy . a mértékadót meghaladó állapotok lefolyásával foglal-