Hidrológiai Közlöny 1967 (47. évfolyam)

7. szám - Egyesületi és műszaki hírek

326 Hidrológiai Közlöny 1967. 6. sz. Scherf E.: Mikrotechnikai kapcsolatok Ezzel szemben minden fejtegetésem arra a felismerésre épül fel, hogy Alföldünkön a folyók mederirányát és alakját is a tektonika írja elő. A víz az eredeti keskeny tektonikus hasadékokat később esetenként csak szélesítette és alakilag némileg megváltoztatta. Nézetem szerint a Körös óriáskanyarulatai — ellentétben a legtöbb geográfus nézetévél — nem azért nagyobbak a szomszédos Tiszáénál, mintha valamikor a Körös a Tisza felvétele által a mainál tetemesebb tömegű vizet szállított volna. A kanyarulatok alakja és nagysága szerintem cswpán a létrehozó törések csapásirányától és egymástól való távolságától függ. Ezt az 1962-ben kézirati jelentésemben felállított tézist, mely a csatolt térképen is visszatükröződik, ma is változatlanul vallom. A töréshálózat rajzában néhány markáns főtörést vastagabb vonallal emeltem ki. Ezek azok az alföldi főtörések, amelyekről korábbi dolgozataimban már megemlékeztem. Ilyen pl. a Tisza medrét Lakytelek és Szentes között előíró nagy törés, amelynek szerepét Szentestől délre más főtörések veszik át. Közülük különösen a Kecskemét— Kiskunfélegyháza — Pálmonostor—Sövényháza — Algyő—Klárafalva irányú főtörés nevezetes, melyet 1928-ban Kecskemét mellett az ún. Városföldön, a kutató intézet területén 2 km-en át fúrásokkal pontosan a feltüntetett csapással közvetlenül megállapítottam (Scherf 1925—28; 1947, 68. lábjegyzet 139. old.). Érdekes, hogy a törés térképemre már rá volt vezetve, amikor kiderült, hogy a Duna—Tisza-közének legbővebb vizű kútja, Kiskunfélegyházától 4 km-re K-re a Csongrádi úton pontosan ráesik. A részletes szerkesztésnél Gönczy Pál igen pontos, bár kis méretarányú (1:300 000—1: 700 000) régi megyei térképeit vettem alapul. Ezek nemcsak a mai alföldi élővízfolyásokat, hanem a régi, az ármentesítéskor eltűnt vízfolyások medermaradvánvait, holtvizeket, morotvákat is alak szerint pontosan feltüntetik. A formaelemek összekapcsolásánál törésvonal által egyes esetekben a VÍZIG területén messze túl kellett menni, hogy a helyes csapást megkapjam. A szerkesztést minden egyes megyei térképen külön végeztem el úgyhogy a csatlakozásoknál ellenőrzési lehetőség nyílt a rajz helyességére nézve. Az illeszkedés mindenütt kifogástalan volt. Egyedül a Tisza-ároknál mutatkoztak az ÉK—DNy irányú töréseknél csatlakozási nehézségek, amelyekről azonban kiderült, hogy nem rajzbeli, vagy feltevésbeli hibáktól származtak, hanem attól, hogv a Tiszánál minden ÉK-ről érkező törés csekély mértékben, 2—3°-kal, de elég élesen megtörik. Tehát valóságos csapásváltozásról van szó, mely nyugatabbra, a Duna árkánál még nagyobb mértékű, ami már sokszor a dunántúli és alföldi törésrendszer téves összekapcsolására vezetett. A Szabolcs megyében annak idején megállapított törésrendszer és a délalföldi rendszer összekötésénél hasonló gondos munkára van szükség. Az Urbancsek J. által a szerkezeti vonalakról közölt rajzok (1964. 1965.) módosításra szorulnak. A következőkben néhány példával mutatom be a törésvonalak elhatároló szerepét a vízhozamok területeinek kijelölésénél. Lakytelek már a 9. sz. VÍZIG területén kívül, de annak közvetlen szomszédságába esik. Itt van nemcsak Szolnok megye, de általában véve egész ábrázolt alföldi részünknek legnagyobb vízhozamú kútja, noha csak 206,0 m mély. Fúrását 1959. október 22-én fejezték be. A rétegsor 3,20 m vastag holocén homok alatt végig homokos-iszapos-agyagos egymásba fogasolódó folyóvízi üledéklencsét harántol, melyek az ősduna és Őszagyva egymással összeolvadó törmelékkúpjának felelnek meg. A víz 178,0—183,0 m és 190,0—203,0 m közt települő szürke pleisztocén folyami kavicsból jön. Nyug. vízszint: +4,70 m, Vízhozamok (165 mm-es csövön át): —0,8 m-en 800 lit/perc=205 lit/perc/m faji. vízhozam, —1,1 m-en 1300 lit/perc=224 lit/perc/m faji. vízhozam, —3,5 m-en 1700 lit/perc = 207 lit/perc/m faji. vízhozam, Lakvtelken már régebben is fúrtak ilyen nagyteljesítményű artézi kutat. 1952-ben a MÁV az állomás vízháza részére fúratott (113,12 m Adr. f.) 187,5 m mély kutat, mely vizét 175,0—186,0 m közt 11 m vastag kavicsos homokból (pleisztocén törmelékklip) kapja. A kút nyug. vízszintje + 6,8 m; hozam: + 6,0 m-en 360 lit/perc = 450 (!) lit/p/m faji. vb. Ezeknek a kutaknak a vízbősége páratlan! Onnan származik, hogy a vízvezetésre úgyis kedvező altalajban éppen Lakyteleknél kereszteződik az a hatalmas törésvonal, mely a monori pannon rög szélét ÉNv—DK-i irányban alakítja, egy ugyancsak markáns ÉK—DNy irányú töréssel, mely az egész Alföld hidromorfológiai képében nyomot hagv és Alpárig a Tisza folyását irányítja. A vízáldás a Duna—Tisza-közén Gátéren át Kiskunfélegyházáig tart. Kiskunfélegyháza j. j. várostól K-re kb. 4 km-re, mint már említettük, a Csongrádi-út 43 km-énél a Mezőgazdasági Technikum Tangazdaságában és pedig a főmajor ebédlőjének végénél van egy artézi kút, melyet 1952-ben 90,05 m Adr. f. terepen 251,6 m mélyre fúrtak. Vizét 121 mm-es csövön át 231—251 m mélységben levő homokrétegből kapja, melyet Pécsi M. (1959, 63—64. old.) az egész rétegszelvény közlésével pleisztocénnek jelzett. Valószínű azonban, hogy a kút éppen a levantei rétegek felső határát jelző homokos kavicsban végződik. Nyug. vízszintje +9,2 m, hozama : + 1,0 m-en 1400 (!) lit/p =171 lit/p/m faji. vli. Ez a tulajdonképpeni Duna—Tisza-közén a legbővebbvízű kút. A vízbőség azzal függ össze, hogy a kút pontosan a Kecskemét—Algyő csapásirányú markáns törés és egy kevésbé kifejezett ÉK— DNy irányú törés összeszögellésén fekszik. Ha most innen Ny felé a városon keresztül a vasút felé haladunk, azt tapasztaljuk, hogy az artézi kutak vízhozama (természetesen lehetőleg azonoskorú kutaknál) fokozatosan csökken. Ez részben onnan is származik, hogy a városban a terep a vasút irányában emelkedik és a Városi Gőzfürdő táján már 103—104 m Adr. f., tehát