Hidrológiai Közlöny 1967 (47. évfolyam)

7. szám - Könyvismertetés

324 Hidrológiai Közlöny 1967. 6. sz. Scherf E.: Mikrotechnikai kapcsolatok bői számított ^-értékek és a laboratóriumban azonos helyről származó mintákon talált ^-értékek között fennálló különbségre támaszkodott. Alföldünk laza üledékeiben és különösen a régi vízfolyásokat kitöltő homokos-kavicsos anyagban a vízáteresztőképesség nagy. Ez egyértelmű azzal, hogy az artézi vizek felszállásánál ezekből a rétegekből a hidrosztatikai nyomás a döntően ható tényező. A tényező érvényességi határa aprószemű-középfinom homokban adódik, amelytől kezdve a durvább homokos-kavicsos üledék felé mindinkább egyeduralmává válik. Ide tartoznak az Alföldön a medenceüledékek közül a durvábbszemű féleségek, a pleisztocén régi folyómedreket kitöltő durvábbszemű töltelék és ezenkívül még a régi szélhordta homokrétegek és hajdani löszrétegek és azoknak kevés folyóvízi iszappal kevert átmosott féleségei (Scherf 1962, 1964). A peremekről való vízutánpótlódásban azonban nemcsak ennek a laza üledéknek és a karsztosodott karbonátos kőzetekben elsüllyedő víznek van szerepe, hanem nagv mennyiségű víz jut el az Alföldre a körülvevő eruptív kőzetekben a hasadékokban is. A szegedi ankét ülésbeszámolójának nehéz hozzáférhetősége miatt itt megismétlem néhány mérési eredményemet, amelyet Telkibányán a Ferdinánd-altáróban 1953. május 9 1954. március 31-ig tartó hasadékvízbetöréskor mértem. A lecsapolási egyensúly újbóli elérésekor az altáró száján 3,23 m

3/perc, azaz évi 1 697 000 m

3 folyt ki, mely 5,14 km

2 alapterületűnek számított hasadékrendszerről származott. Ebből 628 liter/perc évi átlagos vízelsüllyedés számítódik. Érdekes ezt az adatot nagyságrendre Szebényi L.-nek a déli Alföldre vonatkozó becslésével (1965) összehasonlítani, aki itt csupán 285 liter/perc vízutánpótlódást a peremről becsül. Ennek az elsüllyedő víznek a zöme a peremi hegységkoszorúra támaszkodó medenceüledék minősége szerint vagy a pleisztocén üledékbe, vagy a felső-pannon víztartóiba jut, kisebb része az alsó-pannon ritkább és vízhatlan iszapokkal körülzárt homoklencséibe és ott, valamint a pannon bázisán előforduló különbözőkorú alapkonglomerátumokban növeli a hévízkincset. Az idősebb flisés egyéb alaphegységi kőzetekben kevés a víz, a kristályos alaphegységben a hasadékokban minimális. Az elsüllyedő víznek és a felszálló artézi víznek ez a bonyolult körforgalma számítással rendkívül nehezen követhető. Bonyolítja a dolgot, hogy egyes emelkedettebb rögök fölött úgylátszik szekundéikörforgalmak alakulnak ki (Sünön L. 1964, Szebényi />. 1965). Irodalmunk azonban eddig alig foglalkozott azzal az érdekes kérdéssel, hogy mi történik azzal a pannon fedő alatt évente kétségtelenül több vízhozzáfolyással táplált termálvízfelesleggel, mint amennyi kitermelés, vagy természetes feltörés útján évente a felszínre kerül. Erre úgy látszik a legújabb olajgeológiai és geofizikai kutatások (Csiky G. 1956; Körőssy L. 1957a, 19576; Bank V. 1962: 1963. 1964. Scheffer V. 1962 a, Scheffer V. b, 1962, Scheffer V.—Dank V. 1962) adnak választ. Eszerint a mélvbe süllvedt kristályos ,,belső tömeg"-et (Szalai T. 1961. 1962) nemcsak ÉK DNy irányú törések darabolták fel, hanem a mai Tisza-árok helyét előre sejttető É D-i árokszerű mélyedés is, amelyet később kréta és plaeogén-korú flis-képződmények töltöttek ki. (Az árok még a mai Tisza jellegzetes ÉK DNy irányból É—D felé Szolnoknál is feltünteti. Szeged alatt az epirogenetikusan emelkedő peremi hegység laposítja el, de még mindig elég víztelenítési lehetőséget nyújt az alföldi mélységi vizek számára.) A gyakorlati vízgazdálkodás természetesen nem várhatja meg, míg a tudományos hidrológiában az alapvető kérdésekben megegyezés jön létre. A gyakorlati szükség késztette dr. Schmidt Eligius Róbertet arra (1954), hogy az ország egész területét 53 vízföldtani tájegységre ossza. Schmidt beosztása tulajdonképpen tudományos kompromisszum, melv a víznyerési lehetőségeket az ország területén a földtani és fizikai tényezők lehetőleg komplex vizsgálatával igyekszik megállapítani. Nem alapszik tehát egyetlen teoretikus elven, mint ahogyan annak idején Halaváts Gy. (1895, 1896) úttörő munkájánál történt, amikor ő még teljesen a klaszszikus artézi kútelmélet értelmében éppen a mi területünkön a 110 m A. f.-i izohipszát jelölte ki olyan magasságnak, amelyen felül hidrosztatikusán nem lehet felszálló artézi vizet kapni. A törésvonalak mentén érvényesülő egyéb (előbb felsorolt) faktorokat még nem ismerte. Schmidt gyakorlati felosztását a szakvilág tudvalevőleg kedvezően fogadta, bár Sümeghy J. helyes érzékkel már akkor a tájegységek elhatárolásánál a tektonikának nagyobb szerepet kívánt juttatni. Schmidt lemondott arról, hogy tájegységi beosztását akár fokozott tektonikus szemlélettel, akár más fizikai számszerű paraméterek bevezetésével kvantitatívvá változtassa.* Ezt a lépést Bélteky L. kísérelte meg még ugyanabban az évben (1954)'. ö erre a célra a Thiern A. és Thiem G., valamint Gruner H. E. által ( v.ö. Mommsen K. 1962 és Scherf 1964) 1879 óta használt ún. „fajlagos vízhozam" hányadosát vélte alkalmasnak, amelyet úgy kapunk, hogy valamely jól elhatárolt vízadó szinten meghatározzuk a vízhozamot (m

3/ perc) és ezt elosztjuk a „nyugalmi" (0 vízhozamú) szinttől számított szivattvúzási depresszióval (méter). A parameter fizikai dimenziója tehát: liter/ perc/m. Tulajdonképpen egy parabolikus összefüggés lineáris megközelítését jelenti, nem szigorúan vett fizikai értékszám, de mind a vízadó rétegeknek vízszolgáltató képességére nézve, mind a kutak műszaki állapotára nézve jól használható összehasonlító mérték. Csak éppen bizonyos óvatossággal kell felhasználni messzebbmenő ősföldrajzi vizsgálatoknál, mint ahogyan azt pl. Urbancsek J. (1960) tette. Éppen ezért és különösen lencsés szerkezetű altalaj esetében, az egyes szomszédos kutakra vonatkozó számok elég nagy szórása miatt a magam részéről a Schmidt-féle tájegvségek* Mivel szerinte a különböző fajta és jellegű mélységi és karsztvizek adottságai egy „tájegységen", vagv akár tektonikai egységen belül s a mélység szerint is nagyon eltérőek lehetnek. Ennek tisztázására még nem volt mód. A töréses tektonika szerepét azonban mindenkor hangsúlyozta. (A Szerk.)