Hidrológiai Közlöny 1967 (47. évfolyam)

6. szám - Prof. David G. Frey: Mi a paleolimnológia?

Dávid, G. Frey: Mi a paleolimnológia? tinoidok és klorofill-származékok) szintén előfordulnak más szervesvegyületek nagy változatosságával együtt (Vallentyne, 1957). Noha ezeket még alig tanulmányozták, elkülönítésük és meghatározásuk lehetővé válik a modern kémia kifinomult módszereivel. Valamennyi különböző típusú információ, megfelelően összefogva és értelmezve, lehetővé teszi a múlt állapotaiba, a valamikor előfordult változásokba és mindezekért felelős tényezőkbe való mély betekintést. Ahol szervezet-maradványok bőségben fordulnak elő, rövid időközökre terjedő rétegzettség megszerkeszthető. Ezek között legközönségesebbek a pollendiagramok (Firbas, 1949), melyek hasznosak a paleolimnológus számára is, azáltal, hogy módot adnak a tavi üledékek kronológiájának a növényzetben történt regionális változásokhoz viszonyított felállításához. Rövid időközben történő rétegzettséget ki lehetett dolgozni különféle víziszervezetekre, beleértve kovamoszatokat (pl. Florin, 1946), rhizopodákra (pl. Grospietsch, 1953), kladocerákra (pl. Goulden, 1964), kagylósrákokra (pl. Lüttig, 1959) és rhabdocoel Turbelláriák potekokonjaira (Harmsworth, nem közölt). Nagyobb méretű vagy ritkábban előforduló vízi állatok maradványai, mint molluszkák (pl. Sparks, 1957), bogarak (pl. Cope 1962), halpikkelyek stb. jelentékeny számi) maradvány nyerése céljából nagyobb térfogatú üledéket igényelnek, és ezért ezek rétegzettsége tágabb időközökre vonatkozhat. Ilyen tanulmányok eredménye rendszerint százalék-diagramokban van feltüntetve, melynek az a hátránya, hogy az egvik rétegtől a másikig terjedő változás relatív értékű. Ha az üledék térfogategységét vetjük egybe a mélységgel, a változás egyik szinttől a másikig abszolút értékű, feltéve, hogy az ülepedés mértéke állandó marad. Belátható, hogy ez a feltevés csak rövid időközökre érvényes, hosszabbakra már nem. Ideális megoldás az volna, ha a rétegzettséget abszolút értékben fejeznők ki, mint a szervezetek száma az egységnyi időben a tófenék egységnyi területén. A radiokarbon időkorlátain belül az üledék ugyanazon furatára vonatkozó radiokarbon adatokból oly görbe szerkeszthető, mely az ülepedést az idő függvényében fejezi ki. A felhalmozódás abszolút értékein alapuló eredmények értelmezése nagv mértékben különbözhet azoktól, melyek százalékos értékeken alapulnak. Fajilag felismert szervezetek maradványai felhasználhatókká válnak a múlt idők földrajzi elterjedését feltüntető görbék szerkesztésében, és remélhetőleg betekintést nyújtanak az evolúció mikéntjébe (pattern). Ez utóbbi célból a föld ősi tavain, Bajkál, Tanganyika, Biwa, Ohrid stb. hivatva vannak fontos szerepet játszani, amint ezeken fúrásokat végeznek. Dániában az eemi szakasz kladocera faunulája lényegileg azonos volt a maival, mind az előforduló fajokban, mind ezek egymáshoz való gyakoriságában (Frey, 1962). Ez arra utal, hogy feltehetőleg az együttes egyéb mikroorganizmusain sem történt észrevehető változás egymáshoz való ekológiai alkalmazkodásuk tekintetében sem. Mennyire mélyen kell behatolHidrológiai Közlöny 1967. 6. sz. 311 ál nunk az ilyen állandóságot feltüntető múltba, hogy változást tudjunk kimutatni? Ha valamely tó jellege a primitívtől („oligotrofikus") az előrehaladottabb állapotig („eutrofikus") megváltozik, elvárjuk, hogy állatvilága bizonyos mértékben kicserélődik. A profundális benthosban magas oxigén-igénvű szúnyoglárvák olyanoknak adnak helyet, melyek alacsony oxigén-tenziót eltűrnek, ezeket ismét olyanok váltják fel, amelyek még mérgezőbb állapotokat elviselnek. Szúnyoglárvák ilyen szukcesszióját számos tavon meg lehetett állapítani (Stahl, 1959). A zooplanktonban a primitív körülmények között előforduló Bosmina coregoni-t a Bosmina longirostris váltja fel, amint a tó öregszik (Deevey, 1942). E néhány biológiai helyettesítést az üledékben talált maradványok dokumentálják, hasznos segítséget nyújtva a múlt állapotainak kibogozásában. Morfometria és geomorfológia Az üledékek felhalmozódásával az a vízmeny nyiség, amelyet a meder megbír, folyamatosan csökken. Ez maga után vonja a hipolimnion progresszív csökkenését, mely meglehetősen előrejelzi a hipolimnion szezonális kemizmusában beálló változásokat és a szervezetek fokozatos kicserélődését (Deevey, 1955). Bármelyik tavon, ha a szint elég hosszú időn át nem változik, a vízmozgások parti tevékenysége a hullámtéren és a strandon jellegzetes alakulatokat hoz létre. Ezért a hidrológiai viszonyok megváltozásából vagy a lefolyás iszapjának szintváltozásából keletkező kirívó vízszintingadozások ilyen geomorfológiai nyomot hagyhatnak. A nyugati féltekén legjobban kifejlődött paleo strandvonalak egyike a jelenlegi Nagy-sóstó völgye, mely óriási kiterjedésének ellenére nem egyéb mint parányi maradványa a glaciális Laké Bonnewille-nek, másika a leurenciai Nagy-tavak partjai mentén húzódik. Az Erie-tó északi és déli partján a megfelelő terraszok magasságkülönbsége utal az izosztatikus helyreállás mértékére, mely a laurenciai jégtakarótól való megszabadulást követte. Hajdani strandképződéseket sokkal nehezebb kimutatni a mai vízszint alatt. Ilyen a Michigan-tó alsó Chippewa állapotára utaló jelenséget a tó mai szintje alatt 350 lábnyi mélységben a nyíltvízi furatokkal fedeztek fel. A furatok sekélyvízi anyagokat tártak fel olyan mélységben, ahol jelenleg mélyvízi üledékek halmozódnak fel (Hough, 1955). Egyes tavakon a hullámhatás terjedésénél látszólag mélyebben fekvő területeken kagylóhéjfelhalmozódásokat lehet megállapítani (idevonatkozó irodalom összefoglalása; Frey, 1964). Még ma is vitatott kérdés, hogy vajon a parti övből, ahol a kagylók ma élnek, kerültek-e héjaik a mélyvízbe, vagy élő állatok vándoroltak oda, s az ott elpusztultak maradványaiból keletkezett-e a felhalmozódás, vagy pedig a hajdani parti övnek felelt meg e terület, ahol a héjak felgyülemlettek. Ez utóbbi esetben a kagylóhéjfelhalmozódás paleo jelenség volna, hasonlóan ahhoz, ahogyan sekélyvízi puhatestűek héjai összegyűlnek a Mexikói-öbölben és másutt (Parker, 1960).