Hidrológiai Közlöny 1967 (47. évfolyam)

5. szám - Ziegler Károly: A Magyar Hidrológiai Társaság 1966. április 28–29-i konferenciája. „Az 1965. évi dunai árvíz műszaki tapasztalatairól”

Ziegler K.: Az 1965. évi dunai árvíz Hidrológiai Közlöny 1967. 5. sz. 245 legvalószínűbb értéke 920 cm és a mostani 972 cm tetőzés ismétlődésének legvalószínűbb értéke 180 év. Az árhullám tartósságát vizsgálva a bajai (550 cm feletti vízállások 109 napos tartamát 120 éves valószínűségűnek találta, hangsúlyozva, hogy ez a figyelembe vett vízállástól függően 100 és 1000 év között változik. Az 1965. évben észlelt vízállás és tartóssági értékek együttes előfordulásának valószínűségét 500 évre becsüli. Prof. dr. Oto Dub (Pozsony) véleménye szerint a komáromi töltésszakadás a tetőzést nem befolyásolta, csak az árhullám alakját változtatta meg, és az esések változtak a szakadás alatti és feletti folyószakaszon. Bódy Károly megállapítja, hogy a meteorológiai kutatás mai állása szerint az előrejelzések időelőnye nem terjedhet túl a felszín összegyülekezés és mederbeli levonulás néhány napos tartamánál. A grafikus korreláción alapuló előrejelzések átlagos hibája 10—15 cm között adódott, és csak egy ízben haladta meg Engelhartszell—Budapest viszonylatban a 25 cm-t. Az 1965. évi tapasztalatok alapján az előrejelzésbe bevont segédváltozók számát növelni kell annak érdekében, hogy az egyéni mérlegelésből adódó szubjektív hibát csökkenteni lehessen. Az előrejelzés finomításának a bevont segédváltozók száma szab határt. Ezt lényegesen fokozni csak elektromos számítógéppel lesz lehetséges. Szilágyi Elemér az alsó mellékfolyóknak a mederteltségre való hatására hívja fel a figyelmet, és szükségesnek tartja az árhullámok összeesésének hatását ilyen viszonylatban is tanulmányozni, és az előrejelzésekben figyelembe venni. Vágás István szerint az 1965. évi árvíz különleges kialakulása is arra hívja fel a figyelmet, hogy az előrejelzésnél — történjen ez grafikus korreláció alapján vagy elektronikus számítógépekkel — nem lehet az előrejelzést végzők különleges szakismeretét és tapasztalatát nélkülözni. 2. A konferencia második napján Galli László és Ihrig Dénes tartottak vitaindító előadásokat. A hozzászólásokra a két előadás szoros kapcsolódása miatt együttesen került sor. Az árvízvédelem szivárgási és talajmechanikai vonatkozásai Galli László ,,Az árvízvédelem szivárgási és talajmechanikai vonatkozásai" címmel tartott előadásában röviden felsorolja az árvédelmi vonalon a szivárgási folyamatok által okozható ártalmakat. A szivárgási folyamatokat az altalajban és a töltéstestben lejátszódó jelenségekre bontva vizsgálja. a) A védvonalak altalajában jelentkező szivárgások vizsgálatában alapvető kiindulási szemlélete, hogy azt a talajok genetikája határozza meg, és így a szivárgások jellege általában azonos, csak számszerű paramétereik változnak. Mértékadó paraméterként a töltés mentett oldali lábvonalában a fedőréteg alsó síkjában jelentkező ,,mértékadó nyomást" és a mentett oldali nyomásvonalat javasolja. Ezeket vizsgálva megállapítja, hogy a töltés alatti vízvezetőréteg szivárgási ellenállásától függően lényeges különbség mutatkozik a fenti paraméterekkel jellemzett szivárgási és nyomási viszonylatban. Éspedig: Ha a vízvezető réteg ellenállása nagy, akkor a nyomásvonal meredek lesz, és a töltés talpszélességének növelése a mértékadó nyomást számottevően lecsökkentheti, ha azonban a vízvezető réteg vastag és kis ellenállású, akkor a talpszélesség változtatásának hatása lényegesen kevesebb. Általában a belépő ellenállások növelése csökkenti — a kilépő ellenállások növelése pedig növeli a mértékadó nyomást. Megállapítása szerint az altalajban kialakuló szivárgás és nyomások hatására a talaj adottságaitői függően különböző károsodások léphetnek fel. Pl. a fedőréteg hidraulikus törése akkor következhetik be, ha a fedőréteg alsó síkján jelentkező nyomás (h) és a fedőréteg vastagságából (d) képezett k/d=i gradiens az i

Q határértéket meghaladja. Az i

0 értéke a fedőréteg anyagától függően 0,5— 1,1 érték között van. Elmarad a talajtörés és felpúposodik a kötött fedőréteg, ha alatta olyan vastag átmeneti réteg van, amely a talajtörést önmaga meg tudja akadályozni. Gyengén kötött, gyökérjáratos fedőrétegben, ha azon keresztül a fakadás bőséges — törés nem következik be. Ha ez a réteg iszapos-homokos, akkor teljes egészében is fellágyulhat. Veszélyes buzgár a kötött fedőréteg járataiból akkor alakulhat ki, ha a fedőréteg és a víz vezető réteg között finom homokréteg van, aminek kimosása üregek képződésére vezethet. A talajrétegek méretbeli és anyagi változásai a fentiekben általánosságban ismertetett jelenségekkel szemben szélsőséges értékeket mutató szinguláris helyeket hoznak létre a védvonal mentén. Ilyen hatások figyelembevételére javasolja Galli az általa ,,szóródási mutatóknak" nevezett tényezőknek a bevezetését. A javasolt,,méretváltozási" mutató a rétegvastagságok különbözőségéből származó hatások számítását teszi lehetővé, a ,,szabálytalansági" mutató pedig az áramvonalak koncentrálódását, illetve a vízvezető képesség változások hatását méri. Ezzel kapcsolatban felhívja a figyelmet arra, hogy a védvonalnak régi medrekkel való kereszteződései olyan helyek, ahol a szóródási mutatóknak különleges értékei találhatók — ezért ezekre külön figyelemmel kell lenni. b) A töltéseken keresztül történő szivárgások vizsgálatánál a töltések anyagának és tömörségének rendkívül heterogénségére hívja fel a figyelmet, amely körülmény a töltések szivárgási viszonyainak és szilárdságának rendkívül változékonyságát okozza. Áteresztő fedőréteg és jó víz vezető altalaj esetén előfordul, hogy a töltés mentett oldali rézsűje az altalaj felől előbb átázik, mintsem a töltéstest 9/fcclZElScl a rézsűt elérte volna. Máskor a töltéstestbe beépített kis ellenállású réteg, esetleg kialakult repedések okozzák a töltés oldalán váratlanul és váratlan helyen jelentkező átázásokat. Mindezek hatásaképpen a szivárgó víz áramlási nyomása, a felhajtó erő együttes hatása a kohézió egyidejű csökkenésével a rézsű romlását okozhatja.