Hidrológiai Közlöny 1967 (47. évfolyam)

5. szám - Ziegler Károly: A Magyar Hidrológiai Társaság 1966. április 28–29-i konferenciája. „Az 1965. évi dunai árvíz műszaki tapasztalatairól”

246 Hidrológiai Közlöny 1967. 5. sz. Ziegler K.: Az 1965. évi dunai árvíz A szivárgás természetének ismerete elengedhetetlen a töltéscsúszás meggátolására teendő intézkedések meghozatalához. Felhívja a figyelmet arra, hogv az árvíz során és azután megvizsgált töltések száraz térfogat súlya -— a töltés anyagától függetlenül - rendkívül alacsony — 1,2—1,5 t/m

3 értéket mutatott. Vízáteresztő képessége pedig sok esetben 1.5X 10"

5 m/p — azaz a homok értékével egyező volt. Adott körülmények között talajmechanikai alapon alig magyarázható, hogy a töltések állékonyságát miként lehetett biztosítani. A rendkívül laza állapotnak és az emellett jelentkező viszonylag nagy nyírószilárdságnak okai nagyrészben még tisztázatlanok. Feltehető, hogy amint öntöző és belvízcsatornáknál már tapasztaltuk, az üzemelés hatására a töltésekbe beépített kötött anyagok minősége és szerkezete megváltozik, bizonyos értelemben morzsalékos lesz. A kötött talajok minőségi átalakulásával a talajmechanika eddig nem foglalkozott. Vizsgálati rendszerét ilyen szemlélettel ki kell egészíteni, a vizsgálatra vonatkozóan gyakorlati javaslatokat is tesz. A töltéstesten történő szivárgások, illetve csurgások körén kívül szükségesnek látszik egv — az 1965. évi árvíz alkalmával észlelt — rendkívül veszélyes átmeneti jelenséggel, az ún. „talpcsurgással" foglalkozni. A talpcsurgás a töltés alapját képező fedőrétegben kialakult féreg-járaton, elkorhadt gyökerek, tuskók nyomán keletkező átfolyás. Megjelenési formája a töltéslábnál keletkező buzgárhoz hasonlít. Jellegzetes eltérése egyrészt, hogv bő hozamához képest a kötöttebb talaj miatt kisebb a hordalékhozam, másrészt az, hogy a folyóvízzel való többé-kevésbé közvetlen kapcsolata miatt — benne az árvízi víznyomás majdnem csökkentetlenül érvényesül, hőmérséklete is a folyóvízével egyező. A talpcsurgás elleni védekezés is fenti jellegzetességre való tekintettel elsősorban a vízoldali elzárással helyes. A mentett oldali körültöltés csak a vízhozam és anyagkisodrás csökkentését szolgálhatja, rendszerint több lépcsőben kiépítve. Egyes szakaszokon nem koncentrált csurgás észlelhető, hanem magában a fedőrétegben vannak ún. „szerkezetes" rétegek (humusz stb.) és ezeken keresztül számottevő talpszivárgás jelentkezik a mentett oldalon még akkor is, mikor az igazi vízvezető rétegben levő víznyomás a talajfelszínt sem éri el. Ezeket a rétegeket őrfalakkal célszerű lezárni. A töltésvonalon mutatkozó kárt okozó szivárgások ellen alkalmazható beavatkozásokat abból a szemszögből vizsgálja, hogy azok az ismertetett szivárgási és talajmechanikai törvényszerűségeknek mennyiben felelnek meg. a) A töltés alatti szivárgások szempontjából a védekezésnek kétféle célja van: a talajtörés megakadályozása és a fakadó víz korlátozása. Hidraulikus talajtörés elleni védelem legegyszerűbb módja a szivárgási út meghosszabbítása, a töltés talpszélesség és a hullámtéri fedőréteg meghosszabítása. Ez a beavatkozás azonban csak nagy ellenállású vízvezető réteg esetében hatékony. Szádfalak, vagy réselt vízzáró falak csak ott alkalmazhatók, ahol ezekkel a vízvezető réteg keresztmetszetét legalább 60%-kal csökkenteni lehet. Mentett oldalon a mértékadó nyomás csökkentésére megcsapolás alkalmazható. E célból nyílt csatornát a töltés mögött oly távolságra építhetünk, ahol a csatorna szelvénye talajtörés ellen már biztosítva van. Ezzel szemben kútsorokkal a töltés közelében is beavatkozhatunk. A mértékadó nyomások csökkentésére ellennyomó medence is számba jöhet. Ezek feltöltését már az árvíz elején biztosítani kell. Terhelő szőnyegek hatásukban még akkor is, ha vízáteresztő anyagból épülnek — bizonyos mértékben a töltés talpszélesség növeléséhez hasonlóak, azaz hatékonyságuk elsősorban a nagy ellenállású, vékonyabb vízvezető rétegek fennforgása esetén nagy. A terhelő szőnyeg kombinálható a vízvezető réteg megcsapolásával is. b) Töltéstesten át történő szivárgásnál a vízoldali lezárás (szádfal, fólia, földtöltés) csak oldalirányú szivárgás ellen hatékony, alulról történő felázásnál a rézsű szűrőzött megtámasztása adhat csak védelmet. Gátvédelem és a gátak megerősítésének kérdései Ihrig Dénes: ,,Gátvédelem és a gátak megerősítésének kérdései" címmel tartott előadást. Bevezetőben megállapítja, hogy az árvédelmi gátak vizsgálatáról és védelméről beszélve a „gát" elnevezés alatt a talajszinten épített földtöltést és az alapját képező talajtömböt együttesen kell érteni. Uj gátak építésénél mai ismereteink mellett kialakítható olyan gátszelvény, melynek biztonsági értéke a gáttestre és az altalajra vonatkoztatva egyenlő. Meglevő gátaknál ez az „egyenlő biztonság" nincs biztosítva a meglevő gátak alábbi jellemzői miatt: 1. Régi árvédelmi töltések építésénél az altalaj szerepe még tisztázatlan volt — a töltés építésénél sem volt lehetőség a stabilitási követelményeknek megfelelő gátszerkezet kialakításra. 2. A szakaszos kiépítés folytán különböző természetű anyagok épültek be. 3. Az átnedvesedés periodikusan változik. 4. A gátaknak a növényzet, állati kártevők, szivárgási járatok kialakulása miatti elöregedése. 5. A töltések alulról is átázhatnak. Mindezek eredményeképpen a gátak minden egyes szakaszának más és más a védőképessége, ezért különös fontosságú a megszervezett gátvédelem. A gátvédelemnek két fázisa különböztethető meg: 1. aktív védekezés és a 2. megelőző védekezés. 1. Az 1965. évi aktív védelem során a közvetlen erózió elleni védelem, sem meghágás, sem hullámverés ellen nem okozott súlyosabb gondokat. A szükséges töltésmagasítást és nyúlgátakat úgy Szentendre szigetén, mint a Mohács alatti Duna-szakaszon idejében megépítették. Annál súlyosabb feladatot je-