Hidrológiai Közlöny 1967 (47. évfolyam)

1. szám - Az 1966. évi téli–tavaszi belvízvédekezés az Alsó-tiszavidéki Vízügyi Igazgatóság működési területén

24 Hidrológiai Közlöny 1967. 1. sz. BELVÍZVÉDEKEZÉS Az 1966. évi téli-tavaszi belvízvédekezés az Alsótiszavidéki Vízügyi Igazgatóság működési területén* Előadások: Az 1966. évi belvízvédekezés FORGÓ LÁSZLÓ Sok szó esik mostanában országszerte általában a műszaki fejlesztésről, annak anyagi-műszaki feltételeiről, a technikáról. A vízügyi szervezet, mint a népgazdaság egészének egy része, és annak részese is, igyekszik a maga területén, bekapcsolódva az egyetemes építésbe, a saját műszaki fejlesztését helyesen megszervezve, a technika rendelkezésére álló és alkalmazható eszközeinek felhasználásával fejlettségét növelni. E fejlesztő tevékenység helyes tendenciájaként került sor pl. az Országos Vízügyi Főigazgatóság egészen új szervezeti átalakulásában a Műszaki Fejlesztési Osztály létrehozására, és nagyon természetes az is, hogy ennek folyományaként a nagyobb gyorsulást igénylő fejlődés során a vízügyi igazgatóságok ilyen irányú fejlesztése következik. Sokan sokféleképpen ítélik meg a vízügy, a vízgazdálkodás soronlevő komplex feladatait, s ítéletünkben sokszor kategorizálni igyekszünk. A vízügyi szolgálat fő ereje egységességében van, ennek bizonyítéka az elmúlt, de mindenkor könnyen feléledő belvizes időszak. A vízügyi szervezet ereje most különösen abban mutatkozott meg, liogy a rendelkezésére álló eszközöket — ezekkel az eszközökkel tudja csak a termelési tervét teljesíteni — a szakágazat irányítása mellett a belvízveszély elhárítására fordíthatta. Ezek az eszközök korántsem elmaradott és elavult szerszámok, felszerelések, hanem az Igazgatóság termelési szervezetében működő korszerű technikai felszerelések. Amint az 1965. évi október 15-én tartott előkészítő belvízi értekezletünkön említettem, személyes résztvevője voltam a 40-es évek belvízvédekezési munkáinak. így személyes élményem van mindkét belvízről. A technika és a vízügyi szervezet azidőbeli eszközeivel és szervezetével óriási épületkárok, hatalmas belvízi elöntések keletkeztek, hosszú * Az Alsótiszavidéki Vízügyi Igazgatóságnak a Magvar Hidrológiai Társaság Szegedi Csoportjával és a MEDOSZ Csongrádmegyei Bizottságával közösen Szegeden, 1966. április 20-án rendezett nyilvános értekezletén elhangzott előadások és hozzászólások. Az 1940-es évek elején tapasztalt országos jellegű belvízi elöntések óta az 1966 telén ós tavaszán kialakult rendkívüli belvízhelyzet tette próbára a legdöntőbben a hazai belvízvédekező szolgálat szakavatottságát, hivatástudatát és helytállását. Alföldünk déli vidéke: a Tisza, Körös és Maros folyók Szöglete, valamint a Duna-Tisza közének a keleti fele az elmúlt évszázad nagy árvízmentesítései óta egyike a belvizektől továbbra is veszélyeztetett területeknek. A belvízvédekezés legújabb időkben nyert tapasztalatainak és a felkészülés módjának a megtárgyalására gyűltek össze április 20-án a vízügyi szervek az érdekelt megyék és Szeged város vízimérnökei ós szakemberei. Az értekezletet Dévény István, a Hidrológiai Társaság Szegedi Csoportjának elnöke nyitotta meg, majd Forgó László, az Alsótiszavidéki Vízügyi Igazgatóság vezetője tartotta meg bevezető előadását. védekezési időszak és több évi egymásba folyó embertelen küzdelemsorozat volt. Kemény, nehéz, megfeszített munkát igénylő, másfél hónapos védekezés szakadt ránk, amelynek során a szocialista népgazdaság ereje azt a hiányt, ami helyileg, pl. csőanyagban vagy más anyagokban, gépekben mutatkozott, úgyszólván egy szóra, rövid idő alatt pótolta. Megemlíthetem, hogy ha nincs egységes ereje a vízügyi szervezetnek, akkor nem tudunk kerek egy hét leforgása alatt Szentes megmentésére kb. 3 m

3/s kapacitású, Mindszenten pedig ennek kb. dupláját kitevő kapacitású szivattyútelepet építeni, üzemanyaggal folyamatosan ellátni és ezen keresztül a védekezési időszakot lényegesen megrövidíteni. Ahol ilyen eljárásra nem volt lehetőség, ott a védekezési időszak is roppantul megnövekedett. Ha a 40-es évek bázisához hasonlítunk, azt is figyelembe kell vennünk, hogy a belvízi csatornahálózat fejlesztése azóta, különösen a gépesítés növekedésével milyen nagyot fejlődött, és ezen át hogyan vált lehetségessé a régen gyengén kiépített Duna—Tisza közi oldal könnyebb és gyorsabb mentesítése, mint a Kőrös—Tisza—Maros közének vízelvezetési tempója. Nem mulaszthatom el ebből az alkalomból, hogy ne utaljak arra is, hogy a Területi Bizottság milyen eredményesen tudta támogatni az Igazgatóság műszaki irányítását és segítségét a belvízvédekezésben érintett szervek egységes összeműködóse érdekében. Ezért itt külön is, úgy érzem, köszönetünket kell kifejeznünk. Nagy hagyományaink, amelyekre alapozva dolgozunk, most a szocializmus építésének jelen időszakában különösen köteleznek minket. Most egy igen tiszteletre méltó évfordulóra emlékeztetnek. Ez pedig Vásárhelyi Pál halálának 120. évfordulója. E nagy magyar vízimérnök a Tisza szabályozását indította el, S életével, hatalmas munkabírásával, szellemi erejével a mi példamutatónk is. Mai életünk szocialista tartalmával, a modern technika alkalmazásával beláthatatlan fejlődés útján halad. Ezen az úton haladunk és dolgozunk mi is, vízügyi dolgozók, mai vízimérnökök és technikusok. Az 1966. évi belvizek keletkezését kialakító hidrológiai tényezők VÁGÁS ISTVÁN Alföldünk időjárását a szárazabb ós nedvesebb, több esztendőre terjedő időszakok teljesen szabályosnak ugyan nem nevezhető, de mégis észrevehetően megkülönböztethető váltakozása jellemzi. Ez a jellegzetes váltakozás a csapadék- és a talaj vízjárásban egyaránt kimutatható, és kihat a belvizek mennyiségének ós megoszlásának alakulására is. Hosszabb időszakokon át viszonylag kevés belvízi probléma akad. Máskor viszont, mintha a természet helyre kívánná pótolni az elmulasztottakat: rendkívüli mennyiségű víz elvezetése válik szükségessé, és ez az állapot esetleg néhány éven át megismétlődik, míg újra szárazabb esztendők következnek. Alföldünkön 1930 és 1936 között inkább szárazabb, 1936 és 1943 között főként nedvesebb, 1943 és 1949