Hidrológiai Közlöny 1967 (47. évfolyam)

4. szám - A Magyar Hidrológiai Társaság 50 éves jubiliumi ülésének előadásai - Dr. Papp Szilárd: A vízminőségi követelmények és a víztisztítási technológiák fejlődése a vízgazdálkodásban

Hidrológiai Közlöny 1967. 4. sz. 187 A vízminőségi követelmények és a víztisztítási technológiák fejlődése a vízgazdálkodásban DE.PAPP SZILÁRD a kémiai tudomáDyok kandidátusa Korunk vízgazdálkodásában a víz minőségének egyre nagyobb a jelentősége. Ez főleg abban nyilvánul meg, hogy mind az ivó- és ipari vízellátásban, mind a mezőgazdaságban felhasznált vizekkel szemben egyre fokozódó minőségi követelmények jelentkeznek. Ezek a növekvő vízminőségi igények jól tükrözik azt a hatalmas feladatot, amellyel a vízgazdálkodás szakembereinek és a víz minőségével foglalkozó valamennyi tudományág képviselőinek az elmúlt évtizedekben meg kellett küzdenie. Ma már ott tartunk, hogy ahány féle a vízfelhasználás, annyiféle egyre fokozódó vízminőségi igény lép fel. Természetes vizeink a fokozatosan növekvő vízminőségi igénvek kielégítésére már nem bizonyultak minden esetben sem elegendőknek, sem megfelelőknek, s ezért a Magyar Hidrológiai Társaság megalakulása óta eltelt fél évszázad szakembereinek kellett felkutatni azokat a lehetőségeket, amelyek hazánkban a vizek minőségének javításához szükséges technológiai eljárások fejlődéséhez vezettek. Előadásom célja az említett vízminőségi követelmények növekedésének és ezek kielégítésére irányuló törekvéseknek a megvilágítása a Hidrológiai Társaság fél évszázados tevékenységének tükrében. De célom egyúttal az alapvető szemléleti változásnak az elősegítése is, amely ráirányítja a figyelmet az ivó-, ipari és mezőgazdasági vízellátás mindjobban előtérbe nyomuló vízminőségi igényeire. Ma már sajnos a legtöbb esetben nem vagyunk abban a helyzetben, hogy szabadon választhassuk ki a legmegfelelőbb minőségű vizet az egyes vízfelhasználások részére. Válogatás helyett a víz kezelésével, víztisztító berendezések alkalmazásával vagyunk kénytelenek a kívánt vízminőséget előállítani. A megoldások tehát a tisztítóberendezések irányába tolódtak el, ideértve természetesen a szennyvíztisztítást is, amit vizeink minőségének megvédése érdekében ugyanolyan mértékben voltunk kénytelenek fejleszteni, mint az egyéb víztisztító eljárásokat. 1. Vízminőségi követelmények Ivóvíz. Az ivóvíz minőségi kérdéseinek egyöntetű rendezésével csak 1935-ben kezdett foglalkozni a vízvizsgálatokban és minősítésekben érdekelt néhány szakintézet, melynek eredményeként az ivóvizek vizsgálatára és minőségi határértékeire vonatkozóan megállapodás jött létre az akkori Magyar Szabványügyi Intézet keretében. A szabvány az ivóvizek, szennyvizek és kazán vizek fizikai, kémiai, biológiai, valamint bakteriológiai vizsgálatára és minősítésére terjedt ki. A szabványt a Magyar Szabványügyi Intézet 1943. júliusában adta ki és ettől kezdve a vizek minősítésére ez volt az irányadó. A vízvizsgálati módszerek és az ivóvízminőségi követelmények változása, valamint a víztisztító berendezésekkel szemben támasztott igények növekedése, aránylag rövid idő múlva szükségessé tette a szabvány átdolgozását. Ezt a Magyar Szabványügyi Hivatal keretében felállított, főleg a Hidrológiai Társaságban tömörült szakemberekből álló szakbizottság végezte el. Az átdolgozott szabvány 1955. júniusában látott napvilágot. Az új szabvány elsősorban a vízvezetéki vizek minőségével szemben támasztott nagyobb igényeket. Ennek megfelelően a víz szennyeződést jelző alkatrészek közül a nitráttartalmat a különböző kategóriákban megállapított 50—100 mg/1ről 30—80 mg/l-re szállította le. Úgyszintén a víz összes keménységét az addig megfelelőnek tartott 25—35 német keménységi fok helyett csak 20—30 német keménységi fokban jelölte meg elfogadható határértékként. A vízminőségi követelmények további fejlődése azonban ezt a szabványt sem tette hosszú életűvé. Hozzájárult ehhez a felszíni vizek ivóvíz céljaira való felhasználásának előtérbe nyomulása. Ez a körülmény szükségessé tette a felszíni vizekben nagyobb gyakorisággal előforduló szerves anyagokra és nehézfémekre az ivóvízben megengedhető mennyiségük előírását, illetve újabb szabályozását. Sürgette a kiegészítést a hazánkban is felmerülő, sőt egyes helyeken megvalósított ivóvízfluorozásnak (Szolnoki vízmű) a kérdése is. A fluornak, mint tudjuk, élettani szempontból a fogzománc ellenállóbbá tételében, vagyis a fogszuvasodás meggátlásában van jelentősége. Bzért az ivóvíz minőségi követelményei közé a megengedhető, illetve optimálisnak tartott fluortartalmat is be kellett sorolni. A víz jódtartalmának közismert élettani szerepe a mennyiségének előírását is szükségessé tette. Annak felismerése, hogy hazánkban is az egyre kiterjedtebben előfordult methaemoglobinaemiás esetek nagyobb száma elsősorban az ivóvíz nitráttartalmával van összefüggésben, mely a csecsemőknél cianózisnak, illetve kékvérűségnek nevezett fulladásos halál előidézésében a felelős, az eddigi szabványelőírásokkal szemben a nitrát lényeges csökkentését tette szükségessé. Ezért a Hidrológiai Társaság Vízkémiai és Víztechnológiai Szakosztályának munkabizottsága foglalkozva az újabb szabványosításra megérett vízminőségi és módszertani kérdésekkel, javaslatot készített a Magyar Szabványügyi Hivatal részére, melynek eredményeképpen a módosított és kiegészített vízvizsgálati és minősítési szabványok túlnyomó része 1966-ban megszületett. Az tij szabvány legfontosabb vívmánya, hogy kitér a felszíni vizekből készült ivóvíz oxigénfogyasztásának megengedhető határértékeire is. A kloridion-tartalmat, mint a szennyeződés jelét, egyes kutak esetében az egyes kategóriáknál megengedett 100—160 mg/1-rőÍ 80—120 mg/l-re szálhtja le. A nitrátionokra az előírás az említett oknál fogva még szigorúbb. Az egyes kutak esetében