Hidrológiai Közlöny 1967 (47. évfolyam)

4. szám - A Magyar Hidrológiai Társaság 50 éves jubiliumi ülésének előadásai - Dr. Papp Szilárd: A vízminőségi követelmények és a víztisztítási technológiák fejlődése a vízgazdálkodásban

188 Hidrológiai Közlöny 1967. 4. sz. Papp Sz.: A vízminőségi követelmények ugyanis az eddig megengedett 100—160 mg/l nitrát-mennyiséget 50—80 mg/l-re, azaz felére szállítja le. Vízvezetékek esetében pedig a 30—80 mg/l határértéket 30—50 mg/l-re csökkenti. Határértéket ad meg az ivóvízkutak vizének átlátszóságára, lebegőanyag tartalmára, íz- és szagerősségére is. Továbbá előírja pótlólag a szabad klór, fenolok, réz és ólom megengedhető, illetve a jód és fluor optimális mennyiségét is. Azt hiszem, ezzel a munkásságával a Hidrológiai Társaság Vízkémiai és Víztechnológiai szakosztályának említett munkabizottsága a legkorszerűbb igények figyelembevételével olyan maradandó alkotást hozott létre, mely az ivóvíz minősége terén hosszú időre megszabja a figyelembe veendő minőségi követelményeket. A talajvíz felhasználásának az az előnye, hogy kezelést csak a legritkább esetben igényel, hiszen a kitermelt víz többnyire nem zavaros, nem agreszszív, vasat és mangánt csak ritkán tartalmaz. E kedvező körülmény hazánkban is a talaj vízdúsítás megindításához vezetett. Ennek vízminőségi kérdéseivel foglalkozva (Fővárosi Vízművek [1], OKI [2], Borsod megyei KÖJÁL [3], Mélyépterv [4]) szakembereink megállapították, hogy a kezdetben átmenetileg fellépő oldott szerves és szervetlen anyag mennyiségének növekedése, ami a víz oxigénfogyasztásának és keménységének emelkedését is eredményezi, megszűnik, sőt egy idő múlva a betáplált felszíni víz hatására a sótartalom és a keménység csökkenése következik be s a víz agresszív tulajdonságai is mérséklődnek. Tehát az eddigi hazai talaj vízdúsítások a víz mirtősége szempontjából megfelelőeknek bizonyultak. Ipari víz. Fél évszázaddal ezelőtt még keveset tudtunk az ipari vizek minőségi igényeiről. De még néhány évtizeddel ezelőtt is csupán a víz keménysége és legfeljebb egyes iparágakban, mint a papír-, textil-, bőr- és élelmiszeriparban a vasés mangántartalomnak volt jelentősége. Az élelmiszeriparok természetesen már akkor is ivóvízminőségű vizet kívántak meg. Az azóta bekövetkezett fejlődés arra irányult, hogy minden ipari vízfelhasználás a legmegfelelőbb vízminőséget vegye igénybe. E vízminőségek biztosítására már több helyen kisegítő víztisztító üzemeket építettek az ipartelepek mellé. Az igény odáig növekedett, hogy még a legkisebb minőségi igényű hűtővizeket is sok helyen előzetes kezelésnek vetik már alá. Az ipar minőségi igényei elsősorban a technológiai célokra használt vizek esetében jelentkeznek egyre fokozottabb mértékben. Ezek a vízminőségi igények a felhasználás módja szerint igen különbözőek. Vannak ipari üzemek, amelyeknek jóformán semmiféle minőségi igényük nincs, másokat viszont csak mesterséges úton, vízgyártással lehet kielégíteni. Az egyes iparágak minőségi vízigényei nem fejezhetők ki pontosan az egyes vízalkatrészek határértékeivel, mert bizonyos tűrést a gyártási technológia elbír. Ezért az ipari minőségi vízigényeket a meglehetősen bizonytalan határértékek helyett inkább a víznek olyan tulajdonságaival jellemezzük, amelyeknek az ipari felhasználásuk során szerepük van. Áttekintve a víz legfontosabb tulajdonságait, a legáltalánosabb igény, hogy a víz ne legyen se fémekre, se mésztartalmú építőanyagokra agresszív, továbbá, hogy a felhasznált víz kis sótartalmú és minél lágyabb legyen. Hasonlóképpen a víz lebegőanyag-tartalmának is minél kisebbnek kell lennie. További ipari vízminőségi követelmény a biológiai tisztaság. Az algák és más élő szervezetek elsősorban a hűtővizekben károsak. Előfordulásuk káros lehet ezenkívül minden érzékenyebb technológiai felhasználáskor is. Nagyon igényes felhasználáskor, mint amilyen az élelmiszeripari, szükséges, hogy a víz baktériumtartalma minél kisebb mértékű legyen és ezenkívül fekáhs szennyezésre utaló mikroorganizmusok lehetőleg egyáltalán ne forduljanak elő benne. A legkényesebb igények főleg az élelmiszeripari vízfelhasználáskor merülnek fel és azonosak a jó minőségű ivóvízzel szemben támasztott követelményekkel. Felszíni vizek. A felszíni vizek felhasználásának előtérbe nyomulása szükségessé tette felszíni vizeink minőségének számbavételét. Ennek a kérdésnek széleskörű megvitatásával a Vízkémiai és Víztechnológiai Szakosztály külföldi szakemberek bevonásával az 1961-ben megrendezett felszíni vízminőségi kongresszuson foglalkozott. Ezen a kongresszuson került sor a hazai felszíni vizek négy csoportot alkotó egészségügyi normáinak az ismertetésére [5]. Ezek a normák azonban nemcsak az ivóvízellátás, fürdőzés, üdülés, vízisport, hanem az ipari és a mezőgazdasági vízellátás szempontjait is érintették. A Vízgazdálkodási Tudományos Kutató Intézet is elkészítette a felszíni vizek minőségi osztályozását 5 csoportra bontva, majd később rátért a 4 osztályba való sorolásra. Sajnos az egyes osztályokat elválasztó határértékek főleg a szenynyezettség, de egyéb vízalkatrészek terén is annyira eltérőek, á hazai felszíni vizeinkre vonatkoztatott egészségügyi normáktól, hogy a kettő között párhuzamot vonni alig lehet. A felszíni vizek minőségének egyre behatóbb tanulmányozása szükségessé tette a felszíni vizek radioaktív alapsugárzásának a felmérését is. Ezzel a kérdéssel szintén a Vízkémiai és Technológiai Szakosztály által rendezett vízradiológiai konferencia részletesen foglalkozott (OKI[6]és VITUKI [7].) A vízvizsgálatokból kitűnt, hogy felszíni vizeink radioaktivitásában bizonyos időpontokban nagyobb ingadozások mutatkoznak. Az ingadozások összefüggést mutattak a csapadékvizeknek az atomrobbantások okozta erősen megemelkedett radioaktivitásával (OKI [8]). Egyes felszíni vizek természetes alapsugárzását növelő tényezőnek bizonyult még a felszíni vizek urántartalma is. Ezért ennek felmérésével is foglalkozott a Vízkémiai és Víztechnológiai Szakosztály (OKI [9, 10]). Az eredmények azt mutatták, hogv 80 vízfolyás 136 mintavételi helyéről 1960-ban egy éven át megvizsgált 911 vízminta urántartalma 75 vízfolyásban nem haladta meg a 10 /ug/liter értéket. 4 felszíni víz esetében azonban az átlagos urántartalom 10—50 ^g/liter közé esett, ami már figyelemre méltó érték. A felszíni vizek növekvő felhasználása ivóvízellátás céljára magával hozta annak szükségét, hogy a bennük levő két élettanilag igen fontos