Hidrológiai Közlöny 1967 (47. évfolyam)

4. szám - A Magyar Hidrológiai Társaság 50 éves jubiliumi ülésének előadásai - Ihrig Dénes: A vízrendezési munkák fejlődése

Ihring D.: A vízrendezési munkák Hidrológiai Közlöny 1967. 4. sz. 159 %7 Időszakosan vízzel borított területek (A) Állandóan vízzel boritott területek (B) v WSKOLCd\X V( VAPES. - % y « A • * * « 9 i'/'*

1* i ji^vM Sunn. mm 0£ í 8

j fi & 'Jmmm i ^Jtaros tiuisupS / 2. ábra. Magyarország vízborította és időnként vízzel járt területei a XVIII. század közepén, az ármentesítő és belvízlevezetö munkák megkezdése előtt Puc. 2.3amonjienubie uepeMeuuo noKpumue eodoü meppumopuu Bempuu e cepeduue XV111. eeica nepedHananoM npomueonaeodouHbix u pezyAupywujux paőom Abb. 2. Die wasserbedeckten und zeitweise überschwemmten Gebiete Ungarns in der Milte des XVIII. Jahrhunderts

> vor fíeginn der Hocliwasser- und Polderwasserschutzarbeiten A mocsarak és lápok, melyek keletkezésének okát a már ismertetett geológiai múltban kereshetjük, kísérője a tőzeg. Ilyenek voltak a medence szélén a Hanság és az Ecsedi láp, a medence területén a Duna-Tisza köze, a Körös és Berettyó völgye, a Szabolcs megyei lápok, a Bodrogköz lápjai, a dunántúli folyóvölgyekben pedig a Balatoni Nagyberek, a Zala és Somogy megyei lápok, a Marcal völgye, a Kapós völgye, a Sió völgye, a Fejér megyei Sárrét. Bár mocsárkiszárítások nyomaival már régebben találkozunk, az eredményes munka kezdeteit azonban csak a XIX. század elején találjuk. A történelem folyamán a mocsarak és láposodásra hajlamos területek jelentősen változtak, növekedtek és csökkentek, aminek oka a kisvízfolyások és patakok természetes elmocsarasító hatásán kívül nagyrészben emberi beavatkozások: a vízfolyások völgyének elzárása, a várak környékének elmocsarasítása, malomgátak voltak, sokszor úgy, hogy később az elvadult, elmocsarasodott vidéken már segíteni nem tudtak. De a vízrajzi viszonyok kedvezőtlen alakulásának vizsgálatánál szem előtt kell tartani a biológiai okokat is: a növénytakaró és az erdők hatását. A Kárpát-medencét — a hegységeket teljesen, a síkságokat is nagyrészben — erdő borította, amely lefolyáscsökkentő és víztároló képességével kedvezően befolyásolta a vízfolyások vízjárását és a talaj vízháztartásának alakulását. A török korszak és az osztrák uralom hírhedt erdőirtásai azonban annyira károsan befolyásolták a vidék hidrológiai viszonyait, hogy teljesen megváltoztatták a vízrajzi képét. Ezért a vízrendezési munkák különös eredményéről a XVIII. század elejéig nem beszélhetünk, mert ami munka azelőtt folyt is, annak eredménye elpusztult, a mai ország területének legnagyobb részén mocsárvilág alakult ki. ,,A Dunántúlon a Sió, Kapós, Sárvíz mente, a Tiszántúlon a Berettyó vidéke akkoriban posványosodott el teljesen. A Tisza árterülete helyenként 60—70 km széles volt. A mocsárrengetegből a városok és községek kis szigetekként emelkedtek ki. Közlekedésre általánosan csak csónakot vagy tutajt használtak. Utakról beszélni nem lehetett, hiszen az ingovány ok, mocsarak tömegében maguk a folyók is elvesztek; egész vármegyék között mindössze pár használható átjáró jelentette az összekötő kapcsot. Egykori fel-