Hidrológiai Közlöny 1967 (47. évfolyam)

4. szám - A Magyar Hidrológiai Társaság 50 éves jubiliumi ülésének előadásai - Ihrig Dénes: A vízrendezési munkák fejlődése

160 Hidrológiai Közlöny 1967. 4. sz. Ihrig D.: A vízrendezési munkák jegyzések szerint például Székesfehérvárról Tolnába mindössze egy átjáró út vezetett a Sárvíz járhatatlan mocsarain keresztül" mondja Babos Zoltán és Mayer László már idézett tanulmányában.

3 3. A vízrendezési munkák fejlődése Az első vízrendezési munkák — melyekről beszélünk — a mocsarak és lápok megszüntetésére végzett vízelvezetések voltak (2. ábra). Az első ilyen nagyobb munka a Kárpát-medencében, a mai országhatáron kívül a XVIII. század elején kezdődött a Temes-Bega vizeinek, utána pedig a Begától délre eső területnek rendezésével. Majd megindultak a kísérletek az Ecsedi láp lecsapolására, eredményes munkára azonban csak száz év után került sor. Ezután a Hanság vizeinek levezetése indult meg a század végén. Megkezdték a Sárvíz levezetését is, de a munkák csekély eredményt hoztak, és csak a XIX. században kaptak újabb és eredményeket hozó lendületet. Ekkor indult meg a Marcal völgyének rendezése, folytatódott a Hanság levezetése, megindult a nyírségi mocsarak levezetése. Méreteiben és eredményeiben a Temes vidék rendezéséhez hasonló volt a Sió, Sárvíz és Kapós mentén húzódó mocsarak levezetése (Beszédes József mérnöki munkája), és megindult Zalában is a vízrendezések sorozata, megindult Baranya és Somogyban a Dráva felé folyó patakok rendezése, és az elmocsarasodást •okozó vízimalmoknál malomcsatornák építése. Ezekkel a munkákkal a század közepére, száz év alatt, mintegy 130—160 ezer ha-t szabadítottak meg a víztől, ha nem is véglegesen, mert a pénztelenség és a fenntartás hiánya miatt a végrehajtott munkák eredményei hosszabb-rövidebb időre tönkrementek. A XIX. század második felében tovább folytak a vízrendezési munkák különösen a Dunántúlon, ahol a folyók árvizei nem kötötték le annyira az erőket, mint a Tisza völgyében. A Marcal völgy, a Cinca majd a baranyamegyei Karasica völgyében végeztek vízrendezési munkákat. Lecsapolták a Berettyó mentén a Sárrétet, szabályozták a Gerje-Perje vízfolyásokat, és elkészítették a Kishernád-Bársonyos csatornát. 1885 — a vízjogi törvény megalkotása — után a kultúrmérnöki hivatalok és a vízrenjdező társulatok munkája révén folytak az eredményes vízrendezések. Durva becsléssel 1 millió ha-ra becsülhető az a terület, melyet eddig az ország ilyen módon mentesített a káros vizektől. Jelenleg nagyobb mocsaras terület egy tagban már nincs. A Vízgazdálkodási Tudományos Kutató Intézetnek Magyarország vizenyős területeiről készített katasztere szerint járhatatlan és nehezen járható vizenyős területek (mocsarak) összes területe 12,5 ezer ha 112 darabban, míg a járható és foltokban vizenyős területek összes nagysága 104,5 ezer ha 1711 darabban. A mocsarak, lápok vizeinek levezetése, területeik kiszárítása, a pangó felületi vizek elvezetése voltak azok az első vízrendezési munkák, melyek hivatva voltak megteremteni a település, a közlekedés és a mezőgazdaság lehetőségét és szolgálni a civilizáció terjedését. Ennek a munkának előrehaladásával mindinkább égetően jelentkezett az időszakosan elbontásokat okozó nagy vízfolyások rendezése, vagyis a folyók meder szabályozása és ár mentesítése. A folyószabályozás célja a folyó életében az egyensúlyi állapot megteremtése. És mint ilyen — a szabályozások első idejében — műszaki előfeltétele volt az ármentesítésnek, a kiöntő árvizek elleni védelemnek. A Duna szabályozatlan volta — különösen a nagy árvizek, és méginkább a jég levonulásának akadályozásával, késleltetésével — nem egy veszélyes árvíz okául szolgált. A szabályozási munkák elmaradása vagy késedelme több helyen volt veszélyek oka, így a Közép-Dunán, ahol a jégtorlódásos árvizek szaporodtak és veszélyesekké váltak. A jégtorlódásos árvizek elhárítása céljából vágták át 15 helyen a Közép-Duna kanyarulatait már a XIX. század első negyedében. Az 1838. évi Budapesti árvíz megismétlődését a Duna Budapest környéki és alatti szakaszának szabályozásával lehetett elkerülni. A tiszai árvizek minél gyorsabb levezetését szolgálta a nagy Tiszaszabályozás, mely a XIX. század közepétől Széchenyi kezdeményezésére és szervező erejével, valamint Vásárhelyi Pál munkái és tervei alapján folyt. A folyószabályozás célja csak másodsorban volt a víziközlekedés biztosítása, ami azután később domináns szempont lett a Duna szabályozásának kérdésében. Az ármentesítést azonban nem lehetett folyószabályozási eszközökkel megoldani, csak segítem, hanem folyómenti földgátakkal, árvédelmi gátakkal kellett a kiöntő vizeket visszatartani. Említettem már, hogy az ármentesítő munkálatok első nyomait és kezdetét a XV. századbari a Csallóközben, Somorja védelmére létesítendő töltések építésénél találjuk, és egyes községek védelmére épített helyi jelentőségű gátakon már a középkorban is folyt védekezés. A török hódoltság alatt azonban nem volt érdeke sem a hódítónak, sem a magyar népnek a vizek kiöntéseinek megakadályozása, de abban a korban nem is lehetett volna ilyen munkát szervezni. Csak a XVIII. század végén és a XIX. század első negyedének végén indult meg helyenként a Duna mellett a védelmi vonalak építése. A Tisza mellett azonban ekkor ennél is rosszabbak voltak a viszonyok, pedig a század első felében nagyobb árvizek is voltak, és az ország rohamosan szaporodó népessége miatt szükség volt új, művelés alá vehető földekre és közlekedési lehetőségek megteremtésére. 1840-ig a magyar fennhatóság alatti Kárpát-medence területén még csak 792 km hosszban voltak igen kezdetleges helyi árvédelmi gátak. A sorozatos árvizek és az 1845. évi újabb tiszai árvíz a tiszavölgyi érdekeltségeket egy társulatba tömörítette, ami után Széchenyi első kapavágásával megindultak a rendszeres összefüggő gátépítések. Ezeknek első 11 km-es szakasza Tiszadobnál volt, ahonnét a Tisza árvizei — ha kiöntötték — a Hortobágyon vonultak végig, és a Berettyón valamint a Körösökön át Csongrádnál jutottak vissza a Tiszába. Az árvédelmi gátak — ha kezdetleges és hiányos méretekkel is — most már folyamatosan épültek úgy, hogy a század második felének sorozatos katasztrofális árvizei, és általuk okozott gátszakadások ellenére is a Tisza völgyében teljesen, a Duna mentén pedig kisebb öblöze-