Hidrológiai Közlöny 1967 (47. évfolyam)

1. szám - Dr. Horváth Lajos–dr. Scheuer Gyula: Javaslat a budapesti hévizek védőterületére

14 Hidrológiai Közlöny 1967. 1. sz. Hozzászólások letti mélyfúrás, amely 3,5 km-re van a városligeti II. sz. artézikúttól, bebizonyíthatóan hatott rá*. Ugyancsak igen vitatható ,,tehát védőterületen sem lehet kizárni az esetleges újabb hévízfeltárást, de a szükséges védelmet biztosítani kell..." Önkéntelenül is a múltszázad-végi artézi vizekre vonatkozó rendeletre lehet gondolni, amely előírta, hogy új artézi kutat csak előzetes engedély alapján lehet lemélyíteni „kivéve a próbakutakat". Mondanunk sem kell, hogy az alföldi artézivíz készlet e mondat alapján került igen nehéz helyzetbe, mert mindenhol „próbakutat" létesítettek s nem kértek engedélyt. Alfréd Kepinski: A vízkivételi helyek védőövezetei Lengyelországban A lakosság megfelelő minőségű és mennyiségű vízzel való ellátása mindenekelőtt megfelelő vízbeszerzési lehetőségek ill. vízforrások biztosítását kívánja. A víz forrásai többnyire a víz természetes tározói, amelyek felszínalattiak vagy pedig felszíniek lehetnek. Vízellátás tervezésekor mindenekelőtt a felszín alatti tározókat kell figyelembe venni, amelyeket a természet jobban véd a külső szennyeződéstől és amelyek ezért általában jobb fizikai és bakteriológiai tulajdonságúak, mint a felszíniek. A felszíni vízkivételek csak másodsorban jöhetnek számításba, különösen azért, mert az így beszerzett víz kezelése az első megoldáshoz viszonyítva jóval költségesebb. A víztározók fizikai, kémiai és bakteriológiai tulajdonságai lényegesen befolyásolják a vízellátás műszaki megoldását és üzemét is. A vízellátás egyik legfőbb feladata ezért e tulajdonságok káros elváltozásainak megelőzése. A termelhető víz mennyisége elsősorban a víztározó természetes mérlegében beálló változásoktól függ. A víz minőségének romlását a rendszeres vagy véletlen szennyeződések okozhatják. Lengyelországban a jelenlegi gyakorlatban a vízellátás alapjául szolgáló természetes víztározók vagy vízfolyások védelme a vízkivételi helyek körüli védőterület kijelöléséből áll. A Minisztertanács 1965. márciusában a védőterület kérdéséről — korábbi normatívák felhasználásával kidolgozott — rendeletet adott ki. A rendelet tervezetét a Központi Vízgazdálkodási Hivatal megbízásából a szerző dolgozta ki. E rendelet szerint a lakosság fogyasztását és az élelmiszeripart ellátó vízkivételi helyek részére akkor kell védőterületet biztosítani, ha ez a víz mennyiségének és minőségének biztosításához szükséges. Ezenkívül, ha a víz minőségének romlása vagy a vízhozam csökkenése népgazdasági kárt okozhat, egyéb célú vízkivételi helyek részére is védőterületet kell kijelölni. A rendelet közvetlen * A Lukácsfürdő Malomtónél 1943-ban a Vízművek által törtónt szivattyúzás során az attól távolabbi budapesti gyógyvizet adó forrásoknál és kutaknál is megfigyelhető volt annak hatása. és közvetett (külső) védőterületet különböztet meg. 1. A közvetlen védőterület a víztározó területét a vízkivétel környezetében, továbbá a vízkivétellel közvetlenül vagy közvetve kapcsolatos létesítményeket és berendezéseket, továbbá az azokat körülvevő földsávot tartalmazza. A közvetlen védőterületen megkövetelendő: a vízkivételt szolgáló berendezések védelme árvíz, jégmozgás, hullámverés ellen; — a csapadékvíz és az egészségügyi berendezések szennyvizének gondos elvezetése; - a védőterület növényzettel való beültetése úgy, hogy az ne csökkenthesse a vízkivétel menvnyiségét; a vízkivételi műnél nem állandóan alkalmazott személyek jelenlétének korlátozása. A közvetlen védőterületet kerítéssel kell körülvenni. Határait, ha felszíni vízben húzódnak állandó jelekkel kell megjelölni. 2. A külső védőterület magában foglalja a víztározót vagy annak egy részét, és a hozzá csatlakozó földterületet olyan mértékben, hogy a szenynyeződés és a vízmérleg káros változásának kiküszöbölése lehetséges legyen. Egészségügyi vagy termelési szempontból a külső védőterületen is korlátozható a földművelés és a víztározóból való vízfelhasználás. E korlátozás főleg az alábbiakra vonatkozik: — az anyagnyerés és jég vágás korlátozása, beleértve a vízinövények kitermelésének korlátozását is — az állatok itatása, — len- és kenderáztatás, — fürdés, ruhamosás, a lefolyócsatorna mezőgazdasági hasznosítása, - állattetem elföldelése, — legelőfenntartás, — táborozás, — vízi járművek kikötése, —- olaj- és könnyen éghető anyag raktárához vagy szállításához tartályok vagv csővezetékek létesítése stb. A külső védőterület külső határát a terepen, ahol a határt közlekedési vonal keresztezi és az egyéb jellemző pontokon jelzőtáblák jelzik. Indokolt esetben a közvetlen és a közvetett védőterület azonos is lehet. A védőterület határának megállapítása a helyi feltételeknek, a földrajzi környezetnek, az érdekelt települések hidrológiai és egészségügyi szempontjainak figyelembevételével történik. A kutak védőterületének határát geológiai adatok alapján kell meghatározni. A vízkivétel és források védőterületét hivatalból vagy egyéni kérés alapján a vajdasági vízügyi szerv, az állami egészségügyi felügyelőséggel egyetértésben és a regionális tervekkel összhangban állapítja meg. A víz az ember fő tápláléka, emellett a megfelelő egészségügyi feltételek biztosításának alapvető tényezője. A vízkivételi helyek védőterületének megállapítása nemcsak napjaink, hanem főleg a társadalom jövőjének parancsoló szükségessége.