Hidrológiai Közlöny 1967 (47. évfolyam)

3. szám - Csanády Mihály: Adatok a biológiai szennyvíztisztítók hatásfokának értékeléséhez

139 Hidrológiai Közlöny 1967. 3. sz. Adatok a biológiai szennyvíztisztítók hatásfokának értékeléséhez CSANÁDY MIHÁLY* Jíevezetés A szennyvíztisztítás célja a szennyvíz okozta károsodások megelőzése, a természetes vízfolyások tisztaságának védelme, a szennyvízben levő fertőző anyagok ártalmatlanítása. Mint megelőző jellegű tevékenység, általában nem szolgáltat gazdasági eszközökkel közvetlenül mérhető eredményt, ezért improduktív üzemnek minősül. A szennyvíztisztító berendezések jó működtetéséhez az üzemeltetőnek általában nem fűződik közvetlen érdeke, éppen ezért a jó működés biztosításához elengedhetetlenül szükséges a berendezések működésének rendszeres ellenőrzése. A szennyvíztisztító berendezések üzemeltetésének kérdésével itt nem kívánok foglalkozni. Az e téren fennálló hiányosságok a szakemberek előtt ismeretesek, egyesekre mi is rámutattunk korábbi közleményünkben [1]. A lényeges javuláshoz feltétlenül szükséges az üzemeltetőket anyagilag is érdekeltté tenni a jó hatásfokú tisztításban, amint erre vonatkozóan már korábban is tettem javaslatot [2]. A moszkvai esatornaműveknél például a tisztított szennyvíz 10 mg/l-nél kisebb BOT

5 értéke szerepel prémiumfeltételként, hasonló jellegű prémiumrendszer bevezetésével nyugati cégek is foglalkoznak [3]. Elszigetelt próbálkozás hazánkban is történt már (ipari üzemnél), szükséges ezt az elvet szélesebb körben megvalósítani, mindenekelőtt a víz- ós csatornamű vállalatoknál. Addig is azonban (de azután is) rendszeres és gyakori ellenőrző vizsgálatokra van szükség a berendezéseknél. Jelenleg a szennyvíztelepek tisztítási hatásfokának ellenőrzését a hatósági és egyéb (VÍZIG, KÖJÁL, ill. OKI és OMMI)laboratóriumok végzik, de ez az ellenőrzés sem rendszeresnek, sem gyakorinak nem nevezhető. Alaposabb vizsgálatra csak akkor van lehetőség, ha a próbaüzemet szaklaboratórium (VlTUKI, MÉLYÉPTERV) irányítja, vagv az üzemeltetőnek van jól felszerelt laboratóriuma (pl. Fővárosi Csatornázási Művek). A hatósági laboratóriumok jelenlegi létszáma és felszereltsége nem teszi lehetővé rendszeres és alapos vizsgálatok végzését. Ez is aláhúzza annak szükségességét, hogy vizsgálataikat az azonos területen dolgozó laboratóriumok (VÍZIG és KÖJÁL) hangolják össze, és az értékelésben is azonos elvek szerint járjanak el. Hazánkban a szennyvíztisztítási hatásfok értékelésében a különböző intézmények között nem alakult ki egységes gyakorlat. A „Szennyvizek vizsgálata" c. szabvány (MSZ 260) — amely a vizsgálati módszereket illetően kötelező — a szennyvizek minősítésére vonatkozóan irányelveket ad, amelyek elég jól használhatók a gyakorlatban. Az „irányelv" azonban nem kötelező előírás. Talán ezért, talán azért, mert a szabvány módszerei közül jónéhány már korszerűsítésre szorul (ez jelenleg folyamatban van), nem nagyon alkalmazzák ezeket az irányelveket sem a gyakorlatban. Egyes laboratóriumok például a szennyvíztisztítók működését csak a közelmúltban módosított 1/1961. Korm. sz. rendelet határértékei szerint értékelik, * Országos Közegészségügyi Intézet, Budapest. tehát — házi szennyvíz esetében — csakis és kizárólag az elfolyó tisztított szennyvíz és a befogadó vizének szervesanyagtartalma alapján (oxigénfogyasztással vagy BÖI

5-el mérve). Szennyvíztisztítási hatásfokot tehát ebben az esetben nem is mérnek. Az helyes, hogy a befogadót ért szennyezés milyensége és mennyisége alapján vetik ki a szennyvízbírságot, illetve bevezetési díjat, ezzel a kérdéssel itt nem kívánok foglalkozni. Nem helyes azonban a szennyvíztisztító berendezések működését csakis és kizárólag a befogadó szempont jából történő bírságolás szerint értékelni. Célszerű a kérdést kétfelé választani: 1. a tisztítóberendezés biztosítja-e a tőle elvárható tisztítási hatásfokot (figyelembe véve a tervezéskor előírt hatásfokot, a terv szerinti és a tényleges terhelést); 2. az adott esetben — a környezet, a befogadó viszonyaitól függően — ez a hatásfok megfelelő-e. A szennyvíztisztító berendezések ellenőrzésekor mindkét kérdésre választ kell adni, tehát a szennyvíznek a befogadóra gyakorolt hatásán kívül magával a tisztítóberendezéssel is foglalkozni kell. A befogadó és az azt terhelő szennyvíz vizsgálata csak regisztráló tevékenység: megállapítja a szennyezés hatását . Ha viszont a szennyvíztisztító berendezésre és tisztítási fázisokra is kiterjesztjük a vizsgálatot, akkor felismerhetjük a jó működést akadályozó hibákat és hiányosságokat, és javaslatot, intézkedést tehetünk a hatásfok javítására. Tehát nemcsak regisztrálunk, hanem közvetlenül is elősegíthetjük a helyzet javítását. Ez a hibafeltárás és a hibák kiküszöbölése ugyan nem elsődleges feladata a hatóságoknak és ellenőrző laboratóriumoknak, tekintettel azonban az üzemeltetők többségének a szennyvíztechnotógiában való járatlanságára, helyes, ha a felülvizsgálatot végző laboratóriumnak a szenny víztechnológiában jártas szakembere — ilyennek kell a felülvizsgálatot végeznie — az ellenőrzéseken kívül szakmai tanáccsal is hozzájárul a megfelelő működés biztosításához. Az alábbiakban a házi szennyvizet tisztító biológiai tisztítóberendezések hatásfokának mérésével, a hatásfok értékelésének egyes kérdéseivel kívánok kissé részletesebben foglalkozni. A szennyvíztisztítási hatásfok mérése A szennyvíztechnológiában tisztítási hatásfoknak (rj) nevezzük a szennyvíz szennyezettségének mennyiségi jellemzésére alkalmas paraméternek a tisztítás folyamán bekövetkező százalékos csökkenését. Mivel a szennyvíz szennyezettségét különböző paraméterekkel mérhetjük, a „hatásfok" nem egyértelműen meghatározott fogalom, mindig meg kell adni, milyen alkatrészzel mértük. (Maga a hatásfok szó sem szerencsés, mivel itteni értelmezése jelentősen eltér a fizikában és a műszaki tudományokban szokásos hasznos/összes munka, ill. teljesítmény-definíciótól; sajnos azonban a gyakorlatban már elterjedt, és nehéz lenne jobb szóval helyettesíteni.)