Hidrológiai Közlöny 1967 (47. évfolyam)

1. szám - Dr. Horváth Lajos–dr. Scheuer Gyula: Javaslat a budapesti hévizek védőterületére

Hozzászólások Hidrológiai Közlöny 1967. 1. sz. 13 4. Addig is, amíg a kérdés rendeződik, a szennyvíz csak zárt, szigetelt, elfolyásmentes medencékbe helyezhető el, illetve tárolható ideiglenes jelleggel, amelyből a szennyvíz elszállítása a Talajerő Gazdálkodási Vállalat útján történik. 5. Az építési engedélyek kiadásánál különös figyelmet kell fordítani az épületgépészeti berendezések és vezetékek, az alapcsatornák vízzáró kivitelére és erre külön előírásokat kell tenni. A Vendl-féle tervezet részletesen foglalkozik a főváros egyes területrészein engedélyezhető mindazon munkálatokkal, amelyek végrehajtása az altalaj bizonyos mérvű megbolygatásával jár és meghatározza azokat a behatolási mélységeket, amelyek szerinte a hévizekre még veszélyt nem jelentenek. Ezt a kérdést a tanulmány Szerzői nyitva hagyták, a magunk részéről sem foglalkoztunk ezzel, a vízjogi engedélyezési eljárás lehetőséget nyújt a szakembereknek és szakhatóságoknak, hogy véleményüket ezen a téren kifejthessék. A dr. Horváth-r-dr. Scheuer-féle javaslat, kiegészítve az előbbiekben ismertetett elgondolásokkal, alkalmat ad további javaslatok megtételére, akár a Hidrológiai Közlöny útján, akár a közeljövőben kitűzésre kerülő és a vízjogi engedélyezési eljárást megelőző vízügyi szakigazgatási eljáráson. Ha az egyesített tervezet védőterületi részét az illetékes szakszervek elfogadják, e sokat vitatott, de rendkívül időszerű kérdés gyorsan elintéződhet és alapul szolgálhat arra, hogy a védőterület kérdésének rendezése után az egyes víznyerő helyek szoros értelemben vett védelmi kérdései is napirendre kerüljenek. Dr. Kossler Hubert: A cikk rendkívül időszerű, mert a budapesti gyógyvizek hidrológiai védőterülete hatósági kijelölésének további halasztása katasztrofális következményekkel járhat. A hivatalos védőterület hiánya ugyanis lehetőséget biztosít véges mennyiségű gyógyvízkincsünknek újabb, különböző célú fúrásokkal való veszélyeztetésére, mennyiségi és minőségű szempontból való káros befolyásolására. Az ebből eredő bizonytalanság, az újabb kísérleti fúrásoktól várt kedvező vagy kedvezőtlen hatás igen nagy mértékben lefékezi a főváros fürdőfejlesztését és gátolja egy végleges terv kialakítását. Legjobb példa erre a közelmúltban sok milliós költséggel lemélyített és végeredményben meddő népligeti fúrás esete. A fúrás szószólói ugyanis a főváros fürdőcentrumának a Népligetbe való áthelyezésével érveltek arra az esetre, ha a fúrás a Duna mentén már kiépített fürdőinket (Gellért, Rudas, Imre) károsan befolyásolná. Ez a bizonytalanság újabb egy évre vetette vissza e fürdőink régen esedékes korszerűsítését. Ezért is itt az ideje, hogy egy hatóságilag elfogadott védterülettel megakadályozzuk vagy legalábbis minimális és ésszerű mértékre korlátozzuk az újabb kísérletezéseket. Ez persze nem jelenti azt, hogy ne kíséreljük meg gyógyfürdőinket újabb vízkincshez juttatni. Erre még számos, kevéssé veszélyes és költséges lehetőség kínálkozik. Többek között a helyes vízgazdálkodás bevezetésével, tehát a gyógyvizeknek nem gyógyászati célból való kitermelésének beszüntetésével és a jelenleg még hasznosítatlanul a Duna medrében fakadó napi több ezer köbméternyi hévíz hasznosításával. A tanulmányban igen helyes és a következtetések levonása szempontjából döntő az a megállapítás, hogy a budapesti hévizek végeredményben különböző hőmérsékletre felmelegedett karsztvizek. Ez megszabja utánpótlódásuk irányát és mennyiségét is. Ezért a magam részéről nyugati irányban is javasolom a termelő kutaktól kijelölt három kilométeres távolság elfogadását, és azon túl is bizonyos — a VITUKI által már részletesen körülírt — korlátozások bevezetését. A VITUKI által az elmúlt évben végzett részletes vizsgálatok — amelyeknek eredménye még csak kéziratban jelent meg — teljesen egyértelműen megállapították a hideg és meleg karsztvizek hidrológiai összefüggését Budapest térségében, tehát a budai oldalon a Tétényi úti fúrás, a Kiss Gellérthegyi és az Óbuda I. sz. fúrás lehetne az alap a nyugati irányban 3 km-es távolságban kijelölendő védterületi határnak. Kétségtelen, hogy a 3 km teljesen önkényesen felvett érték, de mégis bizonyos védelmet nyújt újabb fúrások okozta káros hatások ellen. Ha a későbbi tapasztalat mást mutatna, akkor még mindig mód lesz arra, hogy a védterületi határokat módosítsuk. Az első, kezdeti lépéseket azonban gyógyvizeink védelme érdekében sürgősen meg kell tennünk, mielőtt helyrehozhatatlan károkat okoznának eddigi mulasztásaink. Dr. Papp Ferenc: A forrásvédelem egyrészt jogi alapokon nyugszik, másrészt megfelelő természeti ismereteken. A szerzők tanulmányának figyelembevétele érdekében külön ki kell emelni, hogy itt a legnagyobb természeti értékek egyikének védelméről van szó. Mert a sugárzó ásványi nyersanyagok mellett (urán, rádium stb.) szinte közvetlen odacsatlakozik a meleg gyógyvíz. Az idegkimerült, a mozgásszervi, gyomor stb. betegségekben szenvedő emberek legfontosabb tényezői éppen a langyos és meleg gyógyvizek. Fővárosunk helyzete ebből a szempontból egyedülálló. És mégse becsüljük itt eléggé ezeket a pótolhatatlan értékeket. A csábító gondolat, hogy „fűtsünk termálvízzel" számos szakembert is megtévesztett. A meleg gyógyvizek utánpótlódásának kérdése szabja meg az újabb és újabb fúrások létesítésének helyességét. Jelenleg a Főváros területén túlzottan vették igénybe a víztartó rétegeket, ezeknek igen súlyos következményeit lehet észlelni. A tanulmány a fővárosi meleg gyógyvizek karsztvíz eredete mellett foglalt állást,—ez vitatható. Schafarzik, Schréter, Vendl A., Pálfy és magam „kevert" víznek tekintjük ezeket, tehát egyrészt kétségtelen karsztvizek, másrészt, és ezt ezúttal is hangsúlyozni kívánom — az Alföld felől jövő meleg artézi víz is hozzá keveredik. A szerzők tanulmányukban a mellett foglalnak állást,,,... csak éppen kicsi a valószínűsége a káros hatás jelentkezésének". Itt sajnos határozottan nyugtalanító tény az, hogy a Pascalmalom mel-