Hidrológiai Közlöny 1967 (47. évfolyam)

3. szám - Orlóci István–Török László: A vízgazdálkodás fejlesztésének néhány módszertani kérdése, különös tekintettel a Tiszalöki Öntözőrendszer területén jelentkező feladatokra

102 Hidrológiai Közlöny 1967. 3. sz. Orlóci I.—Török L.: A vízgazdálkodás fejlesztése műtárgyak, berendezések szerkesztésével, addig viszonylag kevés figyelmet fordítottunk a *feladat szabatos meghatározására és a létesítmény működésének részletes vizsgálatára. Ebből eredt — sok esetben — hogy egy nagyobb kiterjedésű, összetettebb feladatra vonatkozó terv — aprólékosan kidolgozott műveinek — funkcionális összefüggéseit alig lehetett áttekinteni. A részletes üzemi feltételek feltáratlansága természetesen túl- ill. alátervezést és számos üzemközbeni nehézséget okozott. A tervezés során a feladatot általában nem dialektikusan, a jelenség folyamatában vizsgáljuk, hanem annak csak egy — sokszor szubjektív tényezők alapján — kiválasztott „mértékadó" állapotát fogadjuk el a méretezés alapjául. Ezzel szemben a vízgazdálkodási létesítmények és tevékenységek nagy részénél — az alapvető jellemzők és tényezők számától függően — a mértékadó helyzetek sorozatával kell számolni. Ennek felismerésével egy-egy nagyobb feladat megoldásának tervezését két részre osztottuk és a létesítmények szerkesztését megelőzően bevezettük a technológiai tervezést. A technológiai tervezés célja az, hogy a — térben és időben — nagymértékben változó feltételekkel rendelkező igényt az előírt biztonsággal és — a beruházás és az üzem együttes értékelése szerint — gazdaságosan kielégítő műszaki, ill. vízgazdálkodási tevékenység rendszerét meghatározza. A vízgazdálkodási igényeket általában a vízhozamokra és a vízszintre vonatkozó időben és térben változó követelményekkel; a vízjárási adottságokat pedig ugyanezen paraméterek értékével jellemezzük. Attól függően, hogy ezek mennyire szorosak, ill. megbízhatóak, jelentősen változnak az alkalmazandó módszerek és eszközök. Mérlegelni kell tehát a jellemző paramétereknél megengedhető tűrés mértékét, amely két részből tevődik össze. Egyrészt a természeti feltételekben rejlő bizonytalanság és a technikai eszközök, ill. eljárások tehetetlensége meghatároz egy pontatlanságot. Másrészt a gazdasági feltételek az igény kielégítésénél megszabnak, ill. megengednek egy bizonyos tűrést. Amíg a pontosság fokozása (a tűrés intervallumának csökkentése) az igény oldalán esetleg hasznot, addig a kielégítés oldalán fokozott gazdasági ráfordítást jelent. A fentiekből következik, hogy a követelmények teljes pontossággal általában nem elégíthetők ki. Megállapíthatjuk azonban azt is, hogy az erre való törekvés kizárólag gazdasági értékeléssel indokolható. A tűrés megengedhető értékét tehát az szabja meg, hogy az emiatt bekövetkezhető kár kisebb legyen, mint az adott tűrési érték csökkentéséhez (pontosság fokozásához) szükséges ráfordítás. Ez a megállapítás természetesen nemcsak az alapvető jellemzők, hanem az alkalmazott módszer résztényezőinek meghatározására, ill. ezek hatásának megállapítására is igaz. A tervezett szerkezet, vagy tevékenység gyakorlati alkalmasságát elsősorban a tervezési feladat szabatos meghatározása dönti el. Ehhez egyrészről a követelmények pontos meghatározása, másrészről az adottságokra, lehetőségekre vonatkozó — az előzővel azonos — jellemzők föltárása szükséges. A műszaki, gazdasági adathalmaz birtokában csak akkor kapunk reális értéket a megengedhető tűrésre, ha az adatok megbízhatósági szempontból is homogének. Ez azt jelenti, hogy fel kell tárnunk a feladatot meghatározó tényezők szerepét, hatásuk nagyságrendjét ós törekedni kell ezek közel azonos pontossággal történő számbavételére. Fel kell ismernünk, ós ennek megfelelően figyelembe kell vennünk, hogy a vízgazdálkodási tervezésben is létezik egy „minimum törvény", amely szerint a tervezési adatok meghatározási pontosságát és ezáltal a feladat megoldásának megbízhatósági fokát is a legnagyobb hibával terhelt adat határozza meg. Közvetlenül belátható, hogy a hibának megfelelő nagyságrendnél nagyobb pontosságra törekedni (paramétereknél) indokolatlan és felesleges. A követelmények, az adottságok és az alkalmazható eszközök jellemzőinek ismeretében határozható meg a mértékadó helyzetek sorozata és a tevékenység kapcsolódása, ill. hatása a környezetre. A vizsgálat eredménye lényegében egy részletes funkcionális terv, amely meghatározza az üzemelés módját, a vízépítési feladatokat és a művek jellegét. 1.1. A technológiai tervezés gyakorlata Az elmúlt évek tapasztalatai bizonyították a technológiai tervezés vízgazdálkodási és gazdasági jelentőségét. Példaként megemlítjük a K—X öntözőfürt kiviteli, a K—VIII. öntözőfürt rekonstrukciós terveit, a Királyéri belvízrendszer, az Alsónyírvíz fejlesztési tervét és a technológiai tervezés egy korai példáját, a debreceni konzervgyár vízellátására vonatkozó tanulmányt. Az előzők — főképpen a tervezés elvi menetének — szemléltetésére a Nyugati Főcsatorna technológiájának vázlatát mutatjuk be. Azért választottuk ezt, mert egyrészről ennél a létesítménynél javasoltuk először a technológiai vizsgálatot, másrészt ez esetben egy már kiviteli tervezés alatt álló elképzelést módosított az üzemelési módszer részletesebb vizsgálata. Az első tervezés során a szokásos módon meghatározták a csatornával szembeni követelményt. Ez a hosszabb csúcsidőszakra átlagolt, maximális vízigény volt és ennek permanens szállítására méretezték a csatornát és műveit. Ez a szemlélet és módszer két hiba csíráját hordja magában: 1. nem veszi figyelembe a vízigények időszakos és napi ingadozásainak hatását és ennek hidraulikai következményeit; 2. tekintve, hogy a csatornának a mindenkor szükséges vízhozamokat meghatározott minimális szinten (vagy szabatosabban, meghatározott szint intervallumban) kell szállítania, a mértékadó, maximális vízszállításnál kisebb vízhozamokhoz tartozó és a vízszintek szempontjából mértékadót eredményezhető helyzetek vizsgálata elmaradt. Főképpen e két tény indokolta a tervezés új módszerrel történő megismétlését. A technológiai tervezést bonyolította, hogy több olyan tartós üzemeset lehetséges, amelynél a csatorna funkciója, a csatornával szemben támasztott vízszállítási és vízszintigények lényegesen eltérnek. Kedvező volt, hogy ezek az üzemesetek időben általában nem eshetnek egybe és így külön-külön vizsgálhatók voltak. Ilyen különválasztható üzemállapotok : 1. az öntözőtelepek vízzel való ellátása és a halastavak folyamatos vízpótlása,