Hidrológiai Közlöny 1966 (46. évfolyam)

12. szám - Végvári Rezsőné: Az öntözési norma meghatározása

568 Hidrológiai Közlöny 1966. 12. sz. Végvári R.-né: Az öntözési norma meghatározása szerző a „lehetséges; evapotranspiráció"-t, egyébként adott körülmények között, a növény szempontjából optimális talajnedvesség esetén bekövetkező evapotranspirációval azonosítja. Ez az értelmezés azonban csak a hidrológia szempontjából tekinthető megfelelőnek. Kitűzött célunk, az öntözési norma meghatározása esetén ugyanis — amellett, hogy kétségtelenül a növény szempontjából optimális talajnedvesség figyelembevétele látszik a legcélszerűbbnek — igen lényeges azokat az időjárási viszonyokat is rögzíteni, amelyek között ez az optimális talajnedvesség mellett létrejövő evapotranspiráció e szempontból mértékadónak tekinthető. Rátérve a vizsgált módszerek kidolgozása során figyelembe vett tényezők elemzésére megállapítható, hogy a levezetett összefüggések az evapotranspirációt befolyásoló nagyszámú tényező közül a legtöbb esetben csak néhányat tartalmaznak. Emellett nem ismeretesek azok a meggondolások sem, amelyek .alapján ezeket a számításba vont jellemzőket kiválasztották. Mindezek miatt az említett eljárások közvetlen felhasználása hazai adottságaink mellett —• megítélésünk szerint — nem ad lehetőséget az öntözési norma meghatározására. Kétségtelen tény viszont, hogy a felsorolt módszerek az öntözési norma szempontjából lényeges felismeréseken alapulnak. A lehetséges evapotranspiráció meghatározása során ugyanis ugyanazokat a tényezőcsoportokat veszik tekintetbe, amelyek az öntözési norma megállapítás alapjául is kell, hogy szolgáljanak, nevezetesen: magát a növényt, a talajt és az időjárást jellemző értékeket. b) A tényleges evapotranspiráció Az eddigiektől eltérően a tényleges evapotranspiráció meghatározásával foglalkozik az utóbbi években Kanadában alkalmazott az a módszer [12, 17], amelv a hőmérséklet, a napsugárzás, a szél, a harmatpont, a szabad vízfelület párolgása és az evapotranspiráció közötti összefüggést vizsgálja. Az eljárás továbbfejlesztése még folyik, s ha azt siker koronázza, úgy lehetőség nyílik majd arra, hogy az ottani adottságok mellett a tényleges evapotranspiráció pillanatnyi értékének változását egyél) meteorológiai észlelések alapján nyomon kövessék. * Mivel azonban az öntözési norma meghatározása során a cél nem a valamilyen időjárási körülmények között bekövetkező evapotranspiráció becslésé, hanem a mértékadónak felvett körülmények között bekövetkező evapotranspiráció meghatározása, ez a módszer a mi sajátos szempontunkból a már korábban tárgyalt módszerekhez • viszonyítva semmi újat nem tartalmaz. c) A transpiráció Befejezésként meg kell még emlékeznünk azokról az eljárásokról, melyek célja az úgynevezett „transpirációs együttható" meghatározása [2, 10, 11, 18, 21]. A módszer alkalmazásának alapja az a feltételezés, hogy egységnyi növényi szárazanyagmennyiség előállításához — különböző körülmények között — közel azonos vízmennyiség elpárologtatása szükséges, ElZclZ db felhasznált vízmennyiség lineáris összefüggésben van az előállított szárazanyag mennyiségével. * Az eljárás értékelésekor a következőkre kell tekintettel lenni: 1. A növény által elpárologtatott víz mennyiségét csak részben lehet az előállított szárazanyagmennyiségből meghatározni. A transpirációt a növény hőszabályozása is nagymértékben befolyásolja, így az elpárologtatott vízmennyiség egy része az előállított szárazanyag mennyiségéből nem határozható meg. 2. Az előállított szárazanyagmennyiség megállapításakor a transpirációs vizsgálatok a növény földfeletti részének, sőt egyes esetekben — az úgynevezett „vízfogyasztási együttható" fogalmát felhasználó módszerek [18] esetén — az adott növény piacképes termékének egységnyi súlyát veszik tekintetbe. Kétségtelen azonban, hogy a növény a gyökérzetének kialakításához és a nem közvetlenül értékesíthető termésrészek előállításához is nagymennyiségű vizet basznál fel. Így semmiképpen nem látszik helyesnek a gyökórzetbe vagy a nem piacképes termésrészekbe beépített, illetve előállításukhoz felhasznált vízmennyiséget figyelmen kívül hagyni, már annál is inkább, mert a környezeti tényezők hatására a különböző növényi részek aránya szükségképpen más és más kell legyen. Ezekre vezethető tehát vissza az, hogy a transpirációs koefficiens értéke a különböző környezeti tényezők következtében erősen ingadozik. Fentiek alapján egyáltalán nem látszik valószínűnek, hogy az előállított növényi szárazanyag, és a felhasznált víz mennyiségei között valóban fennáll a feltételezett lineáris összefüggés. ígv e módszert, bizonytalanságai miatt közvetlenül az öntözési norma meghatározásához felhasználni nem volna helyes. Ez az eljárás azonban ennek ellenére több olyan — a korábban említett módszerekben nem szereplő — nagy jelentőségű felismerésen alapul, amelyeknek ismerete és figyelembevétele az öntözési norma megállapítása során ugyancsak feltétlenül szükséges. Az egyik ilyen új szempont a talaj tápanyagellátottságának a hatása, amely a transpirációs vizsgálatok megállapításai szerint nagymértékben befolyásolja a vízfogyasztást. A másik a terméshozam nagysága, amely minden, a növény vízfogyasztásának megállapítására vonatkozó vizsgálat eredményeinek elbírálási alapja kell, hogy legyen. 2. Vízháztartási vizsgálatok A vízháztartási vizsgálat módszerének [2, 15, 16, 17, 19] alapja az úgynevezett vízháztartási egyenlet felállítása, mely a tetszőlegesen választható térbeli és időbeli egység vízháztartásában résztvevő vízmennyiségeket állítja egyensúlyba, ígv magától értetődően ez a módszer is figyelembe veszi az előzőekben tárgyalt evapotranspirációt, de csak mint a vizsgált térbeli egység vízkészletét csökkentő egyik tényezőt.