Hidrológiai Közlöny 1966 (46. évfolyam)

9. szám - Dr. Molnár Béla–Dr. Mucsi Mihály: A kardoskúti Fehértó vízföldtani viszonyai

413 Hidrológiai Közlöny 1966. 10. sz. A kardoskúti Fehértó vízföldtani viszonyai Dr. MOLNÁR E É LA — Dr. Ml'CSI MIHÁLY* Az alföldi szikes tavak eddigi földtani vizsgálatai Az alföldi szikesek komplex feldolgozása, javítása és hasznosítása érdekében régóta folynak vizsgálatok hazánkban. Az alföldi szikes tavak részletes kutatásával azonban, csak az utóbbi években foglalkoznak. Pedig indokolt, hogy a különböző eredetű szikes tavakat, azok változásait is megismerjük [1, 2, 3, 4, 5, 6, 8, 9, 13, 18, 19, 20, 23, 24, 26]. A Duna—Tisza közi eolikus üledékekre települt, deflációs mélyedésekben keletkezett szikestavak közül, földtanilag már ismert a Kiskünhalas melletti Fehértó, és a soltvadkerti Petőfi-tó (Nagybüdös-tó) [1, 9, 13, 18]. Most a tiszántúli, folyóvízi eróziós mélyedésben keletkezett — tehát más genezisű -— szikes tó vízföldtanát vizsgáljuk. A Dél-Tiszántúl a pleisztocén korszak nagy részében erősen süllyedt. Ezt bizonyítja, hogy néhol több száz méteres pleisztocén folyóvízi üledék töltötte fel a medencének ezt a részét. A pleisztocén végén azonban a süllyedés csökkent, így az utolsó eljegesedési szakaszban a folyóvízi feltöltésen kívül, már hullóporos képződmények is rakódtak le. A Dél-Tiszántúl jelentős részét a hullóporból keletkezett infúziós lösz borítja, mely mindig tartalmaz több-kevesebb folyóvízi üledéket is. A lösz uralkodó szemnagysága (0,02—0,05 mm) melletti finomkőzetliszt (0,005—0,02 mm), és a tömöttebb szerkezet, kisebb karbonáttartalom is az időszakos vízborítást jelzi. A nedves felszínen élő csigák előfordulása is mutatja a vízzel való kapcsolatot [7, 11, 12, 14, 15, 16, 21, 25]. Korábbi vizsgálatok szerint a holocén időszakban a Dél-Alföldön a folyók sok helyen a felső pleisztocén infúziós löszfelszínbe újra bevágódtak, és így alakították ki medrüket, majd az időszakos vízállás, illetve a mederbe lassan visszahúzódó víz szikesedést okozott [7, 11, 12, 14, 21, 25]. A kardoskúti Fehértó részletes földtani vizsgálata A Dél-Tiszántúlon Kardoskút környékén (Orosházától D-re) nagy területen találunk szikesedett löszös üledéket, és csapadékból, vagy talajvizekből táplált állandó, vagy időszakos felszíni * Szegedi József Attila Tudományegyetem Földani Intézete. Szeged. vizeket, szikes tavakat [25]. Ilyen időszakos vizű szikes tó a Kardoskút melletti pusztaközponti Fehértó is, amely Ny—K-i irányban 4,0—4,5 km hosszú, Ny-i részén 4—500 m, míg a K-i részén mindössze 60—80 m széles (1. ábra). A tó fenék az Adria felett 89,3 m-en van. A környezet Nv-on kevésbé, K-en jobban lejt a tó felé. A tóhoz közelebb húzódik a 91 m-es szintvonal, a 92 m-es szintvonal már néhány kilométer távolságban van, tehát a tó környékének relief energiája kicsi, csak a tótól D-re az 1,5 km-re levő Búcsú-halomnál haladja meg a 4 métert, ez ugyanis 94 m-re van az Adria felett. A tó földtani viszonyainak felderítésére 24, egyenként 4—10,5 m-es fúrás készült, négy É-D-i, tehát keresztirányú szelvényben (2. ábra). A szelvények és fúrások helyét a 8. ábra szemlélteti. I. szelvény Az I. szelvény a tó Ny-i részét mutatja (2. ábra). Az itt legmélyebben elért üledék világosszürke durvakőzetlisztes finomkőzetliszt (3. ábra, B 12-es görbe). A durvakőzetliszt frakció is eléri a 25%-ot. A 3-as fúrásban agyagos finomkőzetliszt közbetelepüléstalálható (3. ábra, C 18-as görbe). Benne az agyag frakció megközelíti a 40%-ot. A szemcseösszetétel szerint jellegzetesen folyóvízi eredetű. E felett szintén jól azonosíthatóan agyagos finom kőzetliszt települ (3. ábra, B 11-es, C 16-1722-es görbe). Ebben a szelvényben ez a leginkább vízzáró réteg, ugyancsak folyóvízi üledék. Ezekre az agyagos finomkőzetlisztes rétegekre azonban már több-kevesebb löszt, tehát eolikus részleget tartalmazó durvakőzetlisztes (löszös) finomkőzetliszt települ. A folyóvízi elöntés csökkenésével ugyanis annyi hullóporos képződmény rakódhatott le, hogy az uralkodó folyóvízi jelleg mellett ez is felismerhető [11, 14]. Szemcseösszetételét a 3. ábra B 7-8-9-10-es és a C 21-es görbék mutatják. A 0,02 mm-nél durvább — tehát a lösz alsó határára jellemző átmérőnél nagyobb szemcseátmérőjű —- frakció 25 és 40% között váltakozik. Az eddig lerakódott üledék uralkodólag szürke volt, erre a rétegsorra azonban O ' o , már a sárga szín a jellemző. A szelvény ENy-i és DDK-i részén eddig azonos üledékek települtek, ettől felfelé azonban eltérőek. ÉÉNv -on aprohomok (3. ábra, C 20-as görbe), DDK-en finomkőzetlisztes durvakőzetliszt található (3. ábra, A 5-6os összeggörbe). Az uralkodó szemnagyság a lösz frakció alsó határán van, tehát a lösz is több bennük. A szelvénynek ezen a részén — az előzők felett — újra finomabb üledéksor van (3. ábra, A 3-4-es görbe). Lösztartalma — mivel ez az anyagnak a durvább részleg felé történő eltolódását jelenti — az üledék .rosszul osztályozottságát is okozza. Az eddig tárgyalt üledékekre mindenhol infúziós lösz települt, amely a tó környezetében legtöbb helyen szikesedett. Ez azt jelzi, hogy a lerakódása