Hidrológiai Közlöny 1966 (46. évfolyam)
8. szám - Dr. Bényey Zoltán: A jog szerepe a vízgazdálkodásban
360 Hidrológiai Közlöny 1966. 8. sz. # Bényey Z.: A jog szerepe a vízgazdálkodásban, Mind a 12 vízügyi igazgatóság területén megalakult a Vízminőségi Felügyelet és a Vízvédelmi Bizottság. A vízminőség változását az ország különböző részein több mint 1000 figyelő vizsgálja és a szennyeződéseket jelenti. A VITUKI feltárta és közreadta a vízfolyásaink minőségi adatait. A KGST folyamatosan foglalkozik a vízminőség kérdéseivel, és megjelentek „A vizek tisztaságának védelmére irányuló intézkekedések egységes tervezési módszereinek irányelvei". A szennyezésért befolyt bírságokból a vízvédelem létesítményeinek építése megindult, különös tekintettel a szenny vízöntözésre. A napi sajtó, a tájékoztató repülések a szenynyezett folyószakaszokon és más propagandaeszközök szintén kedvezőek az új vízvédelmi szemlélet kialakítására. Az OVF Vízellátási és Csatornázási Főosztályának keretén belül megszervezték a Vízminőségi Osztályt, majd a Központi Vízminőségi Felügyeletet.*' A leghatásosabb operatív intézkedés lenne természetesen, ha az eddigi beruházási összegeknél lényegesen magasabb, több milliárd Ft nagyságrendű összegeket lehetne az 5 éves tervek során ipari és kommunális szennyvíztisztító telepek építésére fordítani. Ez a lehetőség azonban népgazdaságunk teherbíró képességével szorosan összefügg. A kapitalista országokban jól felfogott üzleti érdekből már évtizedekkel ezelőtt megalakultak azok a vízvédelmi szövetségek, amelyek egyes folyók vízgyűjtő területein az ipartelepek és a lakótelepek szennyvizeinek kezelését és újrafelhasználását komplex módon oldották meg. A sok közül példaképpen említem meg a legismertebbeket: Az Emscher Genossenschaft-ot, a Lippe Verband-ot, a Ruhr Verband-ot, az Ohio Valley Water Sanitation Comission-t. a) létrejöttének hasonló körülményeire a régi vízjogi törvénnyel, b) azokra a feltételekre, melyeket teljesíteni kell, hogy a törvény éljen a céljának megfelelően, és végül c) a régi és az új törvény fejlődési kapcsolatára. A múlt században Széchenyi István munkássága nyomán Magyarország elmaradottságát, közte az akkori tarthatatlan vízügyi állapotokat kívánták felszámolni. A magyar Alföldet rendszeresen és tartósan elborították a Duna, a Tisza és mellékfolyóinak nagyvizei. Az ország területéből 6,6 millió kat. hold nyílt ártér volt. Az Alföldön a helyzet olyan volt, hogy Erdély felől, a Nagyváradon keresztül járó postajárat Budára csak az Alföld megkerülésével, a Debreceni hátságon és Tokajon át, a hegyek lábainál volt állandóan fenntartható, ugyanez volt a különböző hadjáratok útvonala a török időben. Amikor 1846 szeptemberében a Tisza tiszafüredi átvágásával a nagyszabású árvízszabályozási munkák megindultak, a műszaki munkák lépten-nyomon az akkori jogrendszer akadályába ütköztek: Verbőczi Corpus Jurisában lefektetett jogelvek — a víznek inkább magántulajdon jellege, mint nemesi haszonélvezet — komoly akadályt jelentett. A vízmentesítő munkák szükségszerű fejlesztése 1879-ben megteremtette a kultúrmérnöki szolgálatot, amely nyomán a parancsoló szükség hozta létre az 1885. évi XXIII. t. c.-et és az ezt kiegészítő 1913. évi XIII. t.c.-et a novelláris törvényt. Ma, amikor megalkottuk az új vízügyi törvényt, az 1964. évi IV. tv-t, a helyzet közel azonos a 80 év előtti állapotokhoz, de most már elsősorban a vízhasznosítás terén. Az ország szükségszerű gazdasági fejlesztése, a lakosság életszínvonalának emelése érdekében gondoskodnunk kell munkahelyekről, jelentősen fejlődő iparról, másrészt széles néprétegek jó ivóvíz-ellátásáról, hatalmas területeknek öntözéses gazdálkodásba való bevonásáról. Ivóvízellátásunk 1963. évben 15,9 m 3/s vizet használt fel, 1980-ra előreláthatólag már 32 m 3/s ivóvizet fogunk fogyasztani. Amíg 1963-ban 54,2 m 3/s volt, addig 1980-barf 270 m 3/s lesz az ipari vízigény. Ha ehhez még hozzászámítjuk az öntözés várható 780 m 3/s vízigényét, akkor 1980-ban 1082m 3/s az a vízmennyiség, ami valamilyen formában használatba kerül, ezzel szemben a felszíni vízből és a hasznosítható felszín alatti vízből 1164 m 3/s az a vízmennyiség, ami rendelkezésre áll. Tudomásul kell vennünk tehát, hogy az igényekkielégítésére a vízzel gazdálkodnunk kell, mert a szükséges víz nem korlátlanul áll rendelkezésünkre. De nemcsak a víznek ez a korlátozott mennyisége kényszerít a vízgazdálkodásra, hanem a víz nyerésére és szétosztására létesített művek hatalmas értéke is. Ahhoz, hogy az ivóvízellátást a mai szintjéről 1980-ra kétszeresére emeljük, 12,5 milliárd Ft-t, az ipari vízellátás területén 15 milliárd Ft-ot kell befektetnünk; az öntözés kielégítésére Ezeken a magánkezdeményezéseken felül a különböző országok a vizek tisztaságának védelméről törvényes úton is igyekeznek gondoskodni. Egész Európára terjed ki a Föderation Europáischer Gewásserschutz működése (FEG), amelynek évenkénti szimpóziumain a Világ Egészségügyi Szervezet (WHO), az Atomenergia Bizottság (EURATOM) és az ENSZ Európai Gazdasági Bizottsága (EGE) is képviselteti magát. Az 1964. évi tokiói nemzetközi Szenny vízkonferencián a német Abwásser Technische Verein (ATV) javasolta, hogy a következő, 1966. évi müncheni Konferencián alakuljon meg a Vízvédelmi és Szennyvíztisztítási Nemzetközi Szövetség. Az idő rövidsége miatt csak a legfontosabb vízvédelmi tevékenységekre tértem ki, nem említve atervezés, építés,gépi felszerelés, üzemeltetés és káderképzés fontos kérdéseit. Mantuánó József: A vízügyi törvénnyel kapcsolatban szeretném felhívni a figyelmet * Ez a szervezet 1966. április 1. óta az OVF felügyelete alatt önálló jogi személyként működik.