Hidrológiai Közlöny 1966 (46. évfolyam)

8. szám - Dr. Bényey Zoltán: A jog szerepe a vízgazdálkodásban

Bényey Z.: A jog szerepe a vízgazdálkodásban Hidrológiai Közlöny 1966. 8. sz. 355 szont a használat mérvét és módját illetően kötelezettségei is vannak, amelyek ugyancsak a jog erejével és eszközeivel vele szemben ki is kényszeríthetők. Az a közgazdasági tartalmú, de jogi formában kifejezésre jutó aktus, amelyben a vízkészlet-gazdálkodás realizálódik, mint a fentiekből is látható, természetesen nem egy formális, automatikus folyamat. Már az a jogi „többlet", hogy a vízkészletből ezen a közvetett úton osztjuk ki azt a részt, amellyel az igénylő mindenki mást kizáró módon rendelkezni jogosult, nem merő alakszerűség, hanem igencsak reális hatalom biztosítása egy életbevágó fontosságú jószág, nélkülözhetetlen termelési tényező felett. De a jog ezen túlmenően sajátos tartalmi elemeket is belevisz még a vázolt processzusba. A közgazdasági értelemben vett készletgazdálkodás — ami, ismételjük, a jogi formának előfeltétele és alapja — nem más, mint a rendelkezésre álló készletnek műszakilag és gazdaságilag optimális szembeállítása az igényekkel, a legkisebb áldozat útján legnagyobb szükséglet kielégítésének gazdasági alapelve értelmében. A jog e szemponton elindulva, és azt mint állami akaratot érvényesítve, nem csak a készleteket szembesíti az igényekkel, hanem az igényeket is a vízgazdálkodás egészének követelményeivel, valamint egymással. Mondottuk már, hogy a jog külső emberi magatartások regulátora; nem csak, hanem egyben olyan szabályozója, amely a szembenálló érdekek (már létező jogok) maximális kiegyenlítésére is törekszik, ami természetesen nem közgazdasági feladat (noha cél), hanem hatalom által, a jog erejével valósul meg. A vízkészletre mint anyagkészletre irányuló igények mögött meghúzódó emberi, társadalmi, gazdasági érdek-összeütközések elegyengetése a jognak az a legsajátosabb „többlet-funkciója", amely indokolja jelenlétét ezen a sajátos műszaki-gazdasági területen. Mondottuk tehát: a vízkészlet-gazdálkodás jogi vetülete — mint a jogi funkció általában — érdekek (létező jogok) szembeállítása és kiegyenlítése. Ez már abban az alapesetben sem egyszerű, automatikus jogi aktus, amikor a rendelkezésre álló, még le nem kötött (ki nem osztott) vízkészletre csak egyetlen igénylő van, s ennek az igénye menynyiségileg ki is elégíthető. A törvény ugyanis a „mérlegelt elosztás" elvét írja elő (6. §), ami annyit jelent, hogy az igény még elegendő vízkészlet esetén is aj a népgazdasági jelentőségének megfelelően és b) az indokolt szükséglet alapulvételével elégíthető csak ki. Ez a mérlegelés a vízhasználó által támasztott igényt a népgazdasági (pl. fontossági sorrend), illetőleg a vízgazdálkodási érdekekkel (pl. a víztakarékosság) állítja szembe, s a jog csak az ezek tükrében is alaposnak bizonyuló igényt elégíti ki, a többit részben vagy egészben elutasítja. Ezt a pozitív irányú mérlegelést a jog negatív feltételekkel, korlátozást előíró rendelkezésekkel is hatékonyabbá igyekszik tenni (így pl. az indokolatlan vagy népgazdasági érdeket sértő igények kielégítének tilalmával, az ivóvíz-minőségű víz felhasználásának korlátozásával, az ivóvíz feltétlen elsőbbségének kimondásával, az ásvány- és gyógyvízkészlet hasznosítására vonatkozó külön szabályokkal, a felszín alatti vízkincs utánpótlódásának védelmével stb.). Ez az alapelv jóval bonyolultabb formák között érvényesül az igények kolliziója esetén: ha a rendelkezésre álló vízkészlettel szemben több igény összegeződik. Ilyenkor az egyes igényeket nemcsak a népgazdasági, illetőleg a vízgazdálkodási érdekekkel, hanem egymással is szembe kell állítani, s az ellentétes érdekeket lehetőleg ki kell egyenlíteni. Viszonylag egyszerűbb a helyzet ilyenkor is, ha még van és elegendő a szabad, le nem kötött vízkészlet. Ez esetben az egyes igények gyakorlatilag kielégíthetők, akár egyidejűleg, akár külön (utóbb) jelentkeznek, az imént vázolt mérlegelt elosztás elvének az igények összességére való következetes alkalmazásával. A bonyolult jogi feladat akkor áll elő, ha az igényekkel szemben nincs elég felhasználható, még ki nem osztott, jogilag is „szabad" vízkészlet: ilyenkor ugyanis valamelyik (vagy mindegyik) igény egészben vagy részben szükségképpen korlátozást kell, hogy szenvedjen az elosztás során. Ha ezek az igények egyidejűleg jelentkeznek, ismét csak a mérlegelt elosztás elvéhez kell fordulni itt is: népgazdasági jelentőségét tekintve melyik igény az előbbrevaló (sorrend) és mi az általuk szolgált célhoz képest feltétlenül indokolt szükségletet még éppen fedező vízmennyiség. Itt a jog természetesen ismét csak a végső konklúziót mondja ki, a műszaki-gazdasági tényekkel és értékeléssel megalapozott eredményt ruházza fel jogi hatállyal. Ez a két oldal azonban annyira szorosan forr össze egyetlen funkcióban, hogy külön jogászi és műszakiközgazdasági funkciókról már nem is beszélhetünk (még kevéshé kettős, jogászi és műszaki ténykedésről), csak egyetlen vízkészlet-gazdálkodási aktus két vetületéről. Hogy e két oldal „elemei" mégis miként alakulnak ki és tevődnek össze, az praktikus eljárási kérdés a vízügyi hatósági munka területéről, amelyre itt nem térhetünk ki. Egy fokkal bonyolultabb a vízkészlet-elosztás tényállási előfeltétele, ha a tárgyalt esetcsoportban (amikor a vízkészlet a szükséglet kielégítésére nem elegendő) az igények nem egyidejűleg jelentkeznek. Az utóidejűség ui. a „mérlegelt elosztás" elve szerinti sorrendbe állított igényeket illetően egy tipikusan jogi kérdést: a szerzett jogok témáját veti fel. Ha ti. az utóbb jelentkező igény (igények) a mérlegelt elosztás elve értelmében nem utasítható el eleve és teljes mértékben, azt — akár a kérelemhez képest korlátozott mértékben is — szükségképpen a jogilag már lekötött, tehát nem „szabad" készletnek a korábbi jogosulttóli elvonásával és az új igénylő (igénylők) részére való átadásával lehet csak kielégíteni. Amint erre a jog (a vízügyi törvény 7. §-ának [2] bekezdése) lehetőséget ad, a régi, vízjogilag korábban biztosított igény immár nem feltétlen, hanem részben vagy akár egészében is korlátozható, illetőleg megvonható a vonatkozó jog módosításával vagy megszüntetésével. Nincs vízgazdálkodási jogunknak még egy rendelkezése, amely a vízkészlet-gazdálkodónak mélyrehatóbb jogot biztosítana idegen társadalmi és gazdasági viszonyokba beavatkozni és azokat döntően befolyásolni. Következésképp nincs még egy szabály, amely ehhez fogható felelősséget jelentene. A szerzett jogok szentsége a polgári társadalom